Juronics Tamás 40 évesen is a színpadon

– Jókor jött a Kossuth-díj?
– Ezt én nem tudom megállapítani, nem is az én dolgom a mérlegelés. Talán azért tűnik fel az elismerés, mert a magam negyven évével fiatalnak számítok. De hát még alkotói pályám felénél sem tartok! Huszonkét esztendeje kezdtem táncolni, tizennyolc éve tevékenykedem az alkotás jegyében, s hatvan fölött is biztosan aktív leszek. Véleményem szerint a művészi teljesítmény nem életkortól függ. Küzdelmes és tartalmas út áll mögöttem, minden bizonnyal ezt értékelték a Kossuth-díjjal.

– Én inkább azért kérdeztem, hogy jókor jött-e az elismerés, mert volt, aki kifogásolta, hogy neki már régen meg kellett volna kapnia…
– Igen, tudok róla. Akkor én meg korán kaptam?

– Nem hinném. A balettművészek pályája az állandó fizikai igénybevétel miatt korán véget ér. Csodálkozom is rajta, hogy az imént azt mondta, hatvan fölött is aktív szeretne lenni.
– De nem táncosként, hanem alkotóként. Én már az elmúlt évben sem táncoltam, ellenben egyre többet rendezek és koreografálok. S a művészeti vezetés is kitölti az életemet, két helyen is, a Szegedi Kortárs Balettnél és a Szegedi Nemzeti Színháznál. Mindkettőt nagyon szeretem és fontosnak tartom.

– Lehet a kettőt párhuzamosan végezni?
– Egyelőre két külön intézményről van szó, de működését tekintve sok vonatkozásban azonos és egyező a tennivaló. Másokat helyzetbe hozni, inspirálni, társulatot vezetni – csak egységes elvek alapján lehet. Idővel összesimul majd a kettő, s talán akkor nem okoz számomra skizofrén állapotot.

– Beköltözik a balett a színházba?
– Már most is arculatformáló elem. Egyenrangú része a bérletezésnek és a műsorrendnek. A szegedi színház mindig is három műfajú volt, a próza, az opera és a balett egységében zajlanak az évadok. A Szegedi Kortárs Balett működésében őrzi az önállóságát, mindazonáltal szeretnénk erősíteni a művészi betagozódást.

– Hogy érzi: a Kossuth-díj a társulatának is szól?
– A Szegedi Kortárs Balett én magam vagyok. Nálunk nagy a fluktuáció, mivel a táncosok általában négy-öt évet töltenek a társulatnál. Ebben semmi különös nincs, balett esetében ez normális folyamat. A folytonosságot Pataky Andris direktor barátommal nekem kell megteremtenem, s ezt tesszük már huszonkét éve. Ha a díj szólhat egyáltalán másnak is, akkor az a művészi teljesítménynek és az alkotói erőnek szól.

– Úgy hallottam, visszatér a színpadra!
– Ez nem teljesen igaz. Aktív táncosként már biztosan nem térek vissza. Viszont a Kossuth-díjat szeretném megköszönni a rivaldában is: kollégák, barátok és a közönség körében. A legalkalmasabb alkalom erre A csodálatos mandarin éppen futó előadásai: négy év után újra eltáncolom a főszerepet!

– Jutalomjáték?
– Nem is tudom... Jó érzés lesz újra színpadra lépni. Különösen úgy, hogy tudjuk, mi az üzenete.

– Vannak nagy álmai?
– Nincsenek. Nem jellemző rám az álmodozás. Amit elhatározok, azt megcsinálom. Így nem maradt ki vágyaim közül semmi sem. Hogy egészen közeli eseményt említsek: a jövő héten mutatjuk be a szegedi színházban Berlioz Faust elkárhozása című operáját. Tehát megint teljesül egy vágyam, s jöhet az újabb vágyakozás.

– Mi lesz az?
– Nem titok: 2010 nyarán Pécsett, az Európa kulturális fővárosa program keretében mutatjuk majd be Dante Isteni színjátékát a pécsi, a győri és a szegedi balett közös produkciójában. Hatalmas vállalkozás, nagy örömmel kezdek neki.

Képeink a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadásán készültek.

Bármelyik fotóra kattintva megtekintheti képgalériánkat!