Lázadás a szőlőhegyen

Nagy Viktor Oszkár első nagyjátékfilmje, az Apaföld nem kapott hazai szakmai díjat az idei filmszemlén, viszont a külföldi kritikusok neki ítélték a Gene Moskowitz-díjat, amelynek mindennél jobban örül.

– Elkészült a mű, kezdik vetíteni, megjelennek a kritikák. Izgalmas időszakot él? – kérdeztük a fiatal filmrendezőtől, aki már az Oszkárt is „megkapta”, azazhogy a hasonló nevű művésztársaitól való megkülönböztetésül használja édesapja keresztnevét a sajátjához illesztve.
– A filmszemle óta folyamatosak a visszajelzések. Nem olvasok el minden kritikát, az internetes véleményektől pedig kifejezetten óvom magam. Meg kell állapítanom: a rutintalanság ellenére is viszonylag jól viselem a helyzetet.

– Pedig azt szokták mondani, a negatív kritikából is lehet tanulni.
– Sokkal többet tudok leszűrni azok véleményéből, akiket ismerek meg akik közel állnak hozzám. Nagyfokú önkritika is van bennem.

– Az Apafölddel mutatkozik be a nagyközönség előtt. Egy filmes életében sok mindent meghatároz az első produkciója, jól gondolom?
– Az első filmnek valóban olyannak kell lennie, hogy később is tudjon és merjen forgatni az ember. Nem csoda hát, hogy volt bennem drukk. De nem akartam semmilyen elvárásnak megfelelni. Inkább azt tartottam szem előtt, hogy mit szeretnék elmondani a vidéki világról, mi a fontos számomra a bemutatott történetből. Igyekeztem koncentrált és fegyelmezett lenni. A forgatás során nem engedtem meg magamnak olyan utakat, amelyek ingoványos talajra visznek.

– Egyik kritikusa nagy magyar filmes elődökhöz hasonlította képi megfogalmazásait, eszköztárait.
– Nagyon hízelgő számomra, hogy Gaál István korai alkotásait emlegették az Apafölddel kapcsolatban.

– Hogyan talált a témára?
– Nem kellett keresnem, ebben a világban nőttem fel. Fokozatosan érlelődött bennem a téma: milyen is az én személyes kapcsolatom a földdel és az apámmal. Most elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy mindezeket filmes eszközökkel megfogalmazzam.

– Miért érdekli ennyire ez a különleges viszony?
– Nem tudok rá magyarázatot adni. Meglehet, lelki vonatkozásai is vannak. De én úgy gondolom, sokak életében léteznek filozofikus helyzetek, mondjuk egy olyan időszak, amikor le kell számolni az apaképpel.

– Filmjében börtönből szabadult az apa…
– Gyorsan leszögezem: az én apám sosem ült börtönben. Nemcsak a történetet, hanem a szereplők jellemét is átszövi a valóság és a fikció keveréke. Az apa és a fiú figurája csak részben a miénk, mindazonáltal sok tulajdonságot ellestem kamaszkori ismerősömtől és az ő apjától. A föld, a munka, a szőlőtelepítés viszont nagyon is valóságos.

– Sokat segített régen ön is a szüleinek?
– Apám hatalmas területen gazdálkodott. A nyári vakációt a bátyámmal együtt a szőlőben töltöttük. Finoman fogalmazva: nem volt ínyünkre a munka. Rémálmaimban se jöjjön elő, hogy horolóval a kezemben irtom a gyomot. Folyamatosan lázadtam a szőlőművelés ellen, megesett, hogy eltörtem a kapanyelet, de apámat nem lehetett zavarba hozni, elővett valahonnan egy másikat.

– Elégedett a forgatás körülményeivel?
– Alapvetően nem igényelt nagy költségvetést a film, 120 millió forintból készült el. Viszonylag rövid idő alatt forgattunk, néhány nap jól jött volna még. A helyszíneket régi emlékeim alapján választottam, a színészeket pedig úgy, ahogyan azt a forgatókönyv írásakor elképzeltem. Ezért játssza a fiút amatőr színész, akire több mint ezer gyerek közül találtam rá.

– Nem fájlalja, hogy a filmszemlén nem kapott hazai díjat?
– Egyáltalán nem. Sőt, a nemzetközi kritikusok elismerése lendít igazán filmem külföldi karrierjén. Máris vannak meghívásaim különböző fesztiválokra. Ha megismeri a szakma a nevemet, bátrabban belevághatok a következő munkámba.

– Mi lesz az?
– Három filmötletem is van. Szeretném a Jó estét nyár, jó estét szerelem cselekményeit mai környezetbe átültetni, mivel a témája most is aktuális, ha nem aktuálisabb. Foglalkoztat egy bútorgyártó család története a válság tükrében. És szívesen forgatnék egy thrillert is. Hogy melyiket tudom megvalósítani, az sok mindentől függ. A döntés viszont azért nehéz, mert a „győztes” téma évekre meghatározza az életemet.