Prosztata és gyomorideg

Lévai Jánosné érdi olvasónk írta egy nekem címzett levelében nemrégiben a következőket: „Kedves Tanár Úr! A sajtó sok ostobaságot terjeszt. Most például egy bulvárlap orvosi rovatában olvastam egy »aggódó feleség«-nek a laphoz beküldött következő panaszát: »Azt vettem észre, hogy férjem egyre többször jár ki WC-re éjszaka, és azt is, hogy már mellé is megy néhány csepp. Lehet, hogy prosztatája van?« Már elnézést, de mije legyen egy férfiembernek, ha nem prosztatája?”

KultúraGrétsy László2009. 03. 05. csütörtök2009. 03. 05.
Prosztata és gyomorideg

Számomra nem kétséges, hogy levélírónkat nem tévesztette meg az »aggódó feleség« kérdésfeltevésének a módja, vagyis jól tudta, hogy itt nem magáról a prosztatáról, más szóval dülmirigyről, vagyis a férfiak és általában a hím emlősállatok mirigyes szervéről, hanem annak valamiféle betegségéről van szó, s csupán az élcelődés kedvéért tett úgy, mintha a kérdést félreértené. De a szellemeskedés jogos, mert ezáltal érzékletesebben megmutatkozik, hogy bár a szószaporítás sohasem jó, ellentétének, a túlzott szűkszavúságnak is megvannak a veszélyei.
 Persze körültekintőnek kell lennünk egy-egy ilyen példa megítélésekor. Érdemes tudnunk, hogy az effajta egyszerűsítés, szómegtakarítás élőszóban esetleg még jó, írásban azonban már pongyolaságnak számít, illetőleg az élőbeszédben, a társalgási stílusban sokkal elfogadhatóbb, mint például a szaknyelvben vagy más nyelvi rétegben. Példának álljon itt egy – igaz, már néhány éve elhangzott – részlet a rádióból, egy zenei ismeretterjesztő műsorból:
„Hazánkban kb. 70 ezer gyermek fáradozik hangszer elsajátításán.” Hogyan? Hát ennyien akarnak nálunk hangszert lopni? Persze, tudom én, hogy nem hangszer elsajátításáról, azaz eltulajdonításáról, ellopásáról, hanem valamilyen hangszeren való játszás ismeretének elsajátításáról volt, azaz lett volna szó abban a műsorban, de hogy valóban arról legyen szó, ahhoz azt is kellett volna mondani.
  A „páciensnyelv” bizonyos szavai, kifejezései is a túlsűrítés, a túlzott szűkszavúság betegségében szenvednek. Az olvasónk által idézett prosztatája van mellett ilyeneket is hallunk, miközben türelmesen várunk sorunkra az orvosi rendelő előtt: cukrom van (noha cukorbajom, cukorbetegségem), vérnyomásom van (holott ha nem lenne, nem is élnék; helyesen: magas vagy túl magas a vérnyomásom), mellhártyám van (= mellhártyagyulladásom, mellhártyasérvem, mellhártya-összenövésem stb.) és még sorolhatnám tovább.
De nem teszem, mert attól tartok, hogy olvasóim még gyomorideget (azaz gyomoridegességet, orvosi neve: neurosis gastrica) kapnának tőle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek