Kányádi Sándor: Még létezik kerítés?

– Ön a legjobb példa a nemzet egységére…
– Ezt az ünnepen Sólyom László köztársasági elnök mondta Nyerges-tetőn. De én soha nem szoktam ilyesmin gondolkodni. Megmondom őszintén, a határon túli vagy határon inneni kifejezést is mindig teljesen idegennek tartottam. A bécsi PEN Klubban 1967-ben a romániai magyar költészetet a magyar költészet romániai ágaként határoztam meg.

– Miként értette?
– Az almafa gyökere és a koronája minden földben egyforma kiterjedésű, nem „tehet” arról, hogy kerítéseket húznak köréje. S az almafa termése sem lehet másmilyen, akkor sem, ha tudjuk, hogy az északi ágon savanykásabb, a déli ágon pedig édesebb, mert ott több fény éri.

– Évtizedekkel ezelőtti hasonlata ma is érvényes?
– Ugyanúgy „lehatárontúlizzák” az embert. Hogyan lehetséges ez a számítástechnika fénykorában? A harmadik évezredben? Érthetetlen, hogy egy nemzetállam „szótárában” még létezik a „kerítés” fogalma. Magyar az, aki annak vallja magát. A világon mindenütt. Aki magyar kultúrában él, annak a magyar nyelv az igazi hazája, s ezt nem lehet adminisztratív módon eldönteni.

– Egyszer azt mondta: vándorköszörűsnek tartja magát…
– Mert én is azt teszem, amit a vándorköszörűs, aki vásárról vásárra járt és megélezte a késeket, az ollókat. Én pedig kicsorbult névszókat, igéket élezek meg, talán egy életre szólóan.

– Most mit „élez” éppen?
– „Emlékiratokat” olvasok… A Román Államvédelmi Hatóságtól megkaptam a velem kapcsolatos aktákat, melyek tizenhat kilót nyomnak. Alapos munkát végeztek, legalább tudom, hogy mikor, hol, kivel találkoztam, s merre jártam a nagyvilágban.

– Érdemes lenne könyvet írni belőle!
– Nem tervezem. A jelentések bizonyos részeit elég visszafordítani magyarra, és máris kész a „visszaemlékezés”. Azért is kértem ki az anyagot, mert azt gondoltam, memoárértékük van. Ha valami nem jut az eszembe, most csak bele kell lapoznom az aktákba, és megtudhatom a pontos részleteket.

– Tudta, hogy megfigyelik?
– Hogyne tudtam volna.

– Közeleg a nyolcvanadik születésnapja. Összegez?
– Nem szokásom összegezni. Ez az utánam jövők dolga, ha érdemesnek tartanak rá. „Köszörülés” közben összegyűjtött adományokból felállítottam Budapesten, a Döbrentei utcában Benedek Elek apó kútját. Nyolc tonnás hargitai kőből faragták azok emlékére, akik nem lehettek a nagy mesemondó olvasói, vagyis az 1956-os forradalom gyermekáldozatai előtt tisztelgünk.

– Újabb tervet szövöget?
– Szintén adakozásból szeretnék egy Magyar Mesemúzeumot létrehozni. Ha Kecskeméten létezik már játékmúzeum, akkor miért ne lehetne a magyar népmeséknek is otthonuk.

– Hogyan ünnepli születésnapját?
– Sehogy. Családi körben koccintunk majd.

Kattintson bármelyíik fotónkra és megnyílik képgalériánk!