Szinyor búcsúja

Amikor megkérdezem, hol találkozzunk, gondolkodás nélkül rávágja: a színházban. Hiába, több mint négy évtizedet nem lehet az asztal alá söpörni.

– Tizenhat évesen kerültem a színházba – meséli. – Itt lettem felnőtt, itt öregedtem meg. A szívem a mai napig visszahúz a társulathoz. Pedig az első idők nem voltak könnyűek. Rengeteget tájoltunk, jártuk az országot teherautóval, a díszítőnek pedig a platón a helye. Jó néhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy a sofőr mellé beülhettem. Kezdetben Somogyszobról jártam be Kaposvárra, gyakran az éjféli vonattal mentem haza, s a hajnali hatossal már jöttem is vissza. Babarczy igazgató úrtól aztán húsz év után kaptam egy albérletet. Ami azonban még ennél is többet jelentett, szerepeket is osztottak rám.

Szentgyörgyi István tagbaszakadt alkata, karakteres fizimiskája hamar felkeltette a rendezők érdeklődését. A kalauz-, rendőr-, vasutasszerepeket mintha ráöntötték volna. Mikor színpadra lépett, az egész társulat drukkolt neki.

– Kulka Jánossal is volt tíz-tizenöt mondatom – mondja büszkén, majd hosszan sorolja, kikkel állt egy színpadon. Lukáts Andor, Molnár Piroska, Básti Juli… S a keresztapa, Jordán Tamás is felkerült a listára, ugyanis ő nevezte el a kaposvári díszletest Szinyornak. A dátum az évtizedek múló homályába veszett, de az biztos, ma már az egész város így ismeri. A neve védjegy, csakúgy, mint tengernyi, néha igencsak feltűnő színű zakója. Másban szinte sosem látni.

– A régi uraktól, a társulat nagy öregjeitől azt láttam, hogy egy színházi embernek mindig adnia kell magára. Nem nézhet ki akárhogy. Rajtam szinte soha nem volt munkaruha, mindig zakóban dolgoztam, ha elszakadt egy, hát felvettem egy másikat.

Szakadt zakóból pedig volt bőven a negyvennégy év alatt. A díszítők egy-egy előadás alatt nyolcvan mázsa díszletet is megemelnek, s ez bizony nem csak a ruhát, az ízületeket is tönkreteszi.

– Fiatal koromban meg sem kottyant a munka, a végén azonban már éreztem a csontjaimban, hogy fogytán az erőm. A vállam már nem a régi, de most már nem is kell cipekednem. Otthon dolgozom, s várom, hogy hívjanak. Megígérték: még színpadra léphetek. Ha szükség lesz rám, jövök. Ha másért nem, hogy hozzak egy kis házi pálinkát, sonkát vagy egy nagy adag pörköltet.

Ezekre ugyanis mindig akad kereslet a társulatban.

Az sem kizárt, hogy Szinyort még ezután találja meg az álomszerep.