Vámos Miklós beszélő fotográfiái

Íme, a ház…
…amelyben születtem. Pontosabban: ahová hazavittek, hosszasabb kórházi időzésem után. Én ugyanis a létért és az írói érvényesülésért folytatott küzdelemben ifjabb koromban minden kis előnyhöz ragaszkodtam – gondolom, ezért születtem két hónappal a vártnál hamarább. Mesélhetnék a szovjet inkubátorról, de minek. A ház annak idején nem így nézett ki, az összeomlás szélén állott. Mostani tulajdonosai az unokatestvéreim és az ő rokonságuk, csodásan rendbehozták, rá is építettek. A ház a Délibáb utcában található – gondolom, ez igen megfelelő név egy olyan író családi fészkének, amilyen én vagyok.

Két idős úr
A fotón Berki Tamással állunk a Dunapark kávéházban, egy közös interjú alkalmából. Ami azért érdekes, mert mintegy negyvennégy-negyvenhat évvel ezelőtt épp elég közös interjút adtunk. Akkoriban mi voltunk a bonyolult emlékű Gerilla együttes két oszlopa. Nem mesélem el a zenekar történetét. Akit nagyon érdekel, egy bizonyos regényben – persze, kissé módosított formában, amint az szépirodalom esetén szokásos – olvashat róla. Szép volna, ha ezek után közölnék itt egy képet a zenekarról. Sajnos, a fotók Tamásnál vannak. Hál’ isten, nála vannak. Én azért nem vagyok annyira büszke a Gerillás múltunkra, hogy képpel is illusztrálnám. A közös interjú pedig azért készült mostan, mert az Európa Könyvkiadó megjelentette ama regényt.

Félnóta
Ez a könyv 1986-ban (ó, egek) jelent meg, először és – eddig – utoljára. Én nem engedtem, hogy újra kiadódjék, valamiféle szeméremből. A hetvenes évek végén és a nyolcvanasak elején írtam, egy hosszabb szünettel, amikor a Zenga zének címűt írtam helyette. A Félnóta arról próbált szólni, hogy mi történt velünk, azaz egy nagyobb baráti társasággal, elérve vagy túllépve a krisztusi kort. Mi lett velünk, a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. A hátoldalon szereplő kép (íme!) az NDK-ban készült, Thüringiában, egy Georgenthal nevű településen, ahol cseregyerek voltam, a német nyelv elsajátítása miatt küldtek oda. (Erre vonatkozó részletek az Utazások Erotikában – Ki a franc az a Goethe? című szakmunkában olvashatóak.) Persze, vittem a gitárt. És szakállt növesztettem épp. Amit aztán a Jenában vásárolt villanyborotvával vágtam le, hazautazásomat és édesanyám hisztijét követően.

Költők egymás közt
A képen három költő. Faludy György. Karafiáth Orsolya, valamint: Rainer Maria Rilke, aki a lábaim előtt hever és eléggé fekete. E baráti összejövetel élénken él az emlékezetemben. Amióta Gyuri bácsi meghalt, a hűlt helye látható csak azon a kanapén, mely már nincs is a házban. De ő valahogyan mégis ittmaradt, annak a délutánnak összes ízével, színével, hangulatával. Tudom, nem újság ez, csak éppen megrendítő gondolat: Kitolunk egymással – meghalunk...

Bármelyik képre kattintva megnyílik a képgalériánk!

Látogasson el Vámos Miklós honlapjára is: www.vamosmiklos.hu