Závada Pál árnyékok nyomában

Ha Weisz Sándor vándorfényképész nem hagyja ott szándékosan fejének árnyékát egy általa készített fotográfián, és ez az árnykép nem ragaszt szárnyakat Závada Pál író fantáziájára, talán sohasem születik meg az Arctalan árnyak című dokumentumfilm. Történt pedig, hogy a Kossuth-díjas írótól két éve írást kért a Népszabadság, s Závada Pál papírra vetette, milyen érzelmeket és gondolatokat kelt benne szülővárosának, Tótkomlósnak a digitalizált fotóarchívuma. Az írás Bubryák István filmes producer és Radó Gyula filmrendező képzeletét sem hagyta nyugton, s megkérték Závada Pált, ebből az ötletből írjon egy forgatókönyvet is, hogy e különleges állóképekből mozgókép is születhessen.

„Aki hajdani fényképészek után kutat, arctalan árnyakat kerget” – hangzik el a sejtelmes mondat az Arctalan árnyak első másodperceiben Závada Páltól, aki regényei szerint is vonzódik a fotográfiákhoz, sőt, fényképkiállítást is nyitott már meg.

– Miközben nézegettem ezeket a régi képeket, eszembe jutottak a fényképészek is, akik a felvételeket készítették, s akikről semmit nem tudunk. Ezért megpróbáltunk a nyomukba jutni – mondja Závada Pál. – E szerint is válogattunk a képek közül, hogy ne csak azt mutassuk meg, amit ők fényképeztek, a főleg szlovákok által lakott parasztok két világháború közötti faluját, ahol magyar és zsidó értelmiségiek is éltek.

Fényképeztek lakodalmakat, temetéseket, különféle eseményeket, a gazdálkodó családok életében is ott voltak csépléskor, aratáskor. Vannak persze iparos és értelmiségi családokat is mutató fotók. A film mégis a Weisz-család köré szövődik, ennek a családnak a történetét igyekszik elmesélni, lényegében úgy, hogy nem látszanak. Mesélnek róluk a képek, azok, akik ismerték a Weisz-família tagjait.

Privát fényképarchívumból jó esetben megrajzolható egy korszak, közösség, egy család lelki arculata is. Azzal kapcsolatban, hogy az Arctalan árnyak végére kirajzolódik-e Tótkomlós és a Weisz-család lelki arculata is, Závada Pál reméli, hogy ez megtörténik a filmben, hiszen erre törekedtek. Arra a kérdésre pedig, hogy benne rejlik-e mindebben egy újabb regény lehetősége is, Závada még nem tud válaszolni, hiszen történetek keringenek a fejében, de általában egy történet, amilyen ez is, számára kevés egy regényhez.

A napokban DVD-n is megjelent dokumentumfilm rendezője, Radó Gyula nem először forgatott Tótkomlóson. Korábban a helyi zsidó emlékeket kutató ifjú Balogh Istvánról készített portréfilmet, ekkor ismerkedett meg a Békés megyei településsel.

– Závada írásában és Tótkomlós múltjában is az együttélés izgatott, s az, hogyan polgárosult a századfordulótól a negyvenes évekig egy paraszti társadalom – magyarázza Radó Gyula. – A második világháború előtt az ottani ideális környezetben és helyszínen együtt tudtak élni tótok, magyarok, zsidók, s ezt robbantotta szét a világégés. Mivel ismertem Závada Pál könyveit, még inkább kíváncsi voltam, miként szűri át magán a tótkomlósi múltnak ezt az általa válogatott fényképeken is megőrzött darabkáját. Filmünkben a hajdani komlósi nagyszálló éttermében ül nagykabátban Závada Pál a laptopja előtt, s e fotográfiák segítségével idézi meg a város múltját, és az oda települt és a település történetét megörökítő vándorfényképész, Weisz Sándor családtörténetét. E képeket az ugyancsak tótkomlósi Kancsó János főorvos gyűjtötte össze és digitalizálta, minden idejét és pénzét arra fordítva, hogy megőrizze a Tótkomlóson fellelhető fotográfiákat. Ebből született a város digitális képarchívuma, amelyet Závada Pál is felfedezett, s amelynek darabjait a könyveiben és a filmünkben is használta. Amivel azonban ő is csak most találkozott, az a mostanáig arctalan Weisz Sándor fényképe, amire éppen ifjú Balogh István bukkant rá.

Az Arctalan árnyak című dokumentumfilm díszbemutatóját holnap, május 2-án  tartják Tótkomlóson, az alkotók részvételével.

Május 10-én, vasárnap a Magyar Televízió kétszer is levetíti: m1 11.05. és m2 14.20.

Képeinken:
A Weisz-műhely pecsétje
Weisz László és felesége
Egy tipikus Weisz-csoportkép