Palya Bea a tengernek is énekel

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy „sokat teszek függetlenségem megőrzéséért és megyek belülre”. Miért tartotta fontosnak ezt az utat végigjárni? És egyáltalán: már belül van?
– Ez az egyik legjobb kérdés, amit feltehet, hiszen mindig is erről gondolkodtam a legtöbbet. Az énem legszívesebben egyszerre lenne kívül és belül. Az Egyszálénekkel már belül vagyok, de a következő lemezemen – melyen majd inkább játszom – még beljebb megyek, hiszen lehet és kell is valamennyiünknek a középpont felé haladni. Ami viszont fontos változás, hogy már nem akarok mindenkinek tetszeni. Szeretem, ha szeretnek és szeretek tetszeni, de mivel belül járkálok, nagyon sok fontos dolgot találok, amiket meg is mutatok ezen a lemezen. S e dalokból szerintem mindenki összerakhatja a saját történetét.

– Nem akar mindenkinek tetszeni. Ezek szerint Palya Bea már ott tart, hogy megengedhet magának egy ilyen kijelentést? Eleddig populáris kívánt lenni, ezentúl a saját útját szeretné járni?
– Sosem voltam populáris. A különbség annyi köztünk, hogy én tudok énekkel beszélni. Szeretem azt csinálni, ami jól esik, és ha ez igaz, őszinte, a lemezeken és a koncerteken is átsüt. Ebből a hallgató elindulhat a maga történeteivel. Már kapom a visszajelzéseket a Macskatangó, a Megmondók, az Anyám, anyám, édesanyám című dalokról, vagy a Szülésdalról, melyből klip is készült. S nem ahhoz gratulálnak, hogy jaj, de jó és szép vagyok, hanem azt is mondják, hogy ezekkel a dalokkal közelebb jutottak a saját érzéseikhez. Ez a nagyon szép az egészben, mert a zenének igazából ez az értelme.

– Azért nem hagy nyugton a fenti kijelentése. Ez azt is jelenti, hogy nem akar már mindenkinek megfelelni?
– Pontosan. Ha nem is teljesen, de a kettő egy tőről fakad. Mindenkinek nagy témája a másoknak való megfelelés. Erről szól az önironikus Megmondók című dalom. Mert minden pillanatban megmondunk valamit valakinek. Ebből a szempontból is meghatározóak voltak az év eleji amerikai élményeim. Sok szempontból „megnéztek”, mindenki olyan okos volt: elmondták, hogy így kell ezt csinálni, úgy kell énekelni, amúgy kell élni. Megjegyeztem, nekem így esik jól, így érzem hitelesnek, igaznak, teljesnek – csinálják utánam.

– Tudom, hogy évek óta naplót ír. Mondhatni, hogy az Egyszálének a naplója megzenésített változata, hangoskönyve?
– Igen, még a munkacíme is ez volt bennem. Ez vagyok most én, ezt tudom a zenéről egy szál magamban, s mindez felkerült erre a lemezre. Az Egyszálének multimédiás cédé, vannak rajta képek, fotók, látható videoklip is, mindebből a képekhez való viszonyom változása is kiderül. Nagyon szeretem a filmeket, rengeteget nézek, fotózom is – szóval, sok mindenről szól ez az egész. S szól arról is, hogy nagyon sok zenész csak a színpadon sugárzik, ahol egy szűk résen át kitör a fény, a zene, miközben tönkrement házasság, önértékelési zavar kíséri sok zenész életét. Én is tarkítom az életemet mindenféle zavarokkal, örömökkel, viszont nem csupán a színpadon szeretnék sütni, hanem el akarok menni a tengerhez, amikor csak jól esik, és ott eldudorászni, hogy Úgy elmegyek rózsám, valamerre... Számomra ez ugyan olyan erős zenei élmény, mintha színpadon énekelném el.

– Ezért is megy el minden januárban valamelyik tengerhez?
– Sokat dolgozom, szeretem a saját erőmet, aktivitásomat, de amióta három éve megtanultam kiszállni, valóban minden januárban elmegyek a tengerhez. Azóta érzem igazán jól magam. Jó megtapasztalni, hogy azóta minden kapcsolatom virágzik. A minap voltam az egyik rádióban, két fáradtnak tűnő műsorvezetővel beszélgettem, akik a végére kiragyogtak, a dalaim végén már mosolyogtak, s nekem nagyon jó volt ezt látni.

– Krúdy Gyula Szindbádja azt kérdezi: vajon miért szeretik a nők a tengert? Palya Beának mi a válasza?
– Egy ausztrál törzs tagjai azt vallják, hogy amit az álmunkban látunk, az a valóság, s amit a valóságban látunk, az csupán álomszerű képzelődés. Azért kell a tengerhez mennem, mert nekem az a valóság, a tenger hullámzása számomra az álomszerű tér. El nem tudja képzelni, mennyiszer járok képzeletben a tengernél. Gyakran álmodom kedvenc mexikói tengerparti kis falummal is. Ott vagyok a képzeletben, s mintha csak ott sétálnék, legbelül. Folyamatosan hozok fel valamit e séták nyomán. Szöveg- és dallamötleteket például. Nagyon szeretném mindenkinek elmondani, hogy semmi nem akadályozhatja meg a kiszállást a mókuskerékből.

– Tavaly megjelent Adieu Les Complexes című lemezén a komplexusoktól búcsúzott. Az Egyszáléneken minek mondja, hogy Adieu ?
– Ezen a lemezen hangsúlyosabb a jelenem. Emberileg és zeneileg új önmeghatározás született az albumon. Két hete jelent meg a lemezem, s máris olyan élmények értek, melyek jelzik, hogy jó úton járok. Nyitottabb, kevésbé félős, szabadabb ez az út. S én ezeket a sodró és mély élményeket szeretném a továbbiakban is átélni. Újabb kapukat nyitottam ki újabb zenészek, közreműködések, zenék felé. Most például szefárd népzenével foglalkozom, szefárd zenei koncertet adok Buja Mátyással és Dés Andrással, az augusztusi Zsidó Zenei Fesztiválon, a Dohány utcai Zsinagógában. Középkori spanyol zsidó zene, amely balkáni hatásokkal keveredik, s mindez valóságos kincsesbánya számomra.

– Az Adieu... lemezére három évet vártunk...
– … én is annyit vártam. Három évig tartottak a szülőcsatornában, én is azt kérdeztem, miért nincs még lemezem.

– Ehhez képest az Egyszálének alig egy év múlva készült el. Az Adieu háromszoros platinasikere nyomán a kiadó ösztönözte, hogy mivel ilyen jól fut a szekér, gyorsan dobjanak még egy albumot a piacra?
– Erről szó sincs, alapvetően tőlem függ, lesz-e lemez, de a Sony Music érzékenyen igazodik belső vágyaimhoz. Nem véletlenül váltottam annak idején kiadót, megint csak egy mexikói tengerparti séta hatására.

– Ismét szóba hozta Mexikót, az év eleji New York-i és washingtoni fellépései után oda is repült. Egy-egy ilyen egzotikus út azért a helyi zene megízlelésének az alkalma is?
– Három éve jártam ott először, s akkor már kóstolgattam a helyi zenét, de nem érintett meg olyan mélyen, mint a bolgár vagy az indiai népzene. A sok populáris feldolgozás elfárasztotta a fülemet, de az ősi indián zenének vannak rétegei, melyeket szívesen felfedeznék. A mostani út pedig nem a zenéről szólt, de lehet, hogy legközelebbi mexikói utazásomnak lesz ilyen fejezete is. De az biztos, hogy az ottani óceánparton magyar népdalokat éneklek majd...