Penélope Cruz szigorú önmagához

– Mi nyerte meg a tetszését az Elrontott ölelések Lenájában?
– Leginkább az, hogy Pedro nekem írta a szerepet. Sokféle arca van ennek a titkárnőből lett színésznőnek. Szeretem benne az eltökéltséget, másfelől nagyon kiszolgáltatott. A körülmények hatására manipulálja a főnökét, majd a szeretője lesz, csak hogy megmentse az apját. Aztán találkozik az igaz szerelemmel, ami szó szerint a végzetét okozza. Pedro nagyon mély dolgokat mond el ebben a történetben szerelemről, halálról, moziról.

– Ez a negyedik közös munkája Almodóvárral. Szemmel láthatóan nagy az összhang kettejük között.
– Elképzelhetetlen védettséget ad nekem, ha vele dolgozhatok. Neki köszönhetem, hogy felfedeztem a mozit, nincs még egy művész, akiért ennyire rajonganék. A szívét-lelkét kiteszi, olyan szenvedéllyel forgat, mint akinek az élete a tét. Neki még azt is elhiszem, ha jó színésznőnek tart.

– Másnak nem? Kevés az önbizalma?
– Van egy visszatérő álmom, hogy egy napon elkergetnek a filmezéstől. Mindig is nagyon szigorú, elégedetlen voltam magammal. Folyamatosan azon dolgozom, hogy felszabadultabb legyek, hogy leküzdjem a kételyeimet, hogy gondtalanul élvezzem az adott pillanatot.

– Miért kételkedik önmagában?
– Ilyen a természetem, ami egyfelől rossz, másfelől jó. Ha túlságos lelki kényelemben, nyugalomban érezném magam, az nem vinne előre. Ami könnyen jön, amiért egyáltalán nem kell megharcolni, az soha nem válik igazán a sajátunkká.

– A szülei hajdanán terelgették a színészet felé?
– Inkább megbíztak bennem. Akaratos, önfejű voltam, mint az édesanyám. Apámat eleinte sokkolta, hogy mindenáron meg akarom valósítani a nagy álmomat. Nem voltam az a „normális” lány már tizennégy évesen sem. Míg a többiek szórakozóhelyekre, bulizni szökdöstek el, addig én meghallgatásokra futkostam. Idősebbekkel barátkoztam, tanultam, dolgoztam, utaztam. A szüleim tiszteletben tartották a döntésemet és kellő szabadságot biztosítottak számomra.

– Ma is igen fontos önnek a szabadság?
– Gyakran én korlátozom a saját szabadságomat. Munkamániás vagyok, igazán csak akkor pihenek, amikor alszom. Még nyaralás közben is nehezen kapcsolom ki az agyamat. Aztán találkoztam a buddhizmussal, ami rengeteget segít a belső békém megtalálásában. Megtanultam például csak úgy nézelődni, figyelem az embereket, gyakran lefotózom őket. Nincs érdekesebb az emberi arcoknál.

– Mondhatni, kettős életet él Madridban és Los Angelesben…
– Mostanában több időt töltök Los Angelesben. Imádom az óceánpartot, a házamat. A kutyám mindenütt velem van. Spanyol vér vagyok, a családom Madridhoz köt.

– A drámai szépség „címkéjét” ragasztotta önre a sajtó. Fontos, hogy milyennek látják?
– Idővel nincs ennek különösebb jelentősége. Természetesen egy színésznek, különösen színésznőnek számít a megjelenés. De szerintem lehet valaki bármilyen szép, ha nincs tehetsége, nem találják meg a jó szerepek.