Cigányszerelem tanúi voltunk!

Mindenki az eget kémleli. Az nem lehet, hogy az eső elmossa a próbát, mint előző nap. A csapadék persze stílszerű lenne, ha az Ének az esőben kerülne színre, csakhogy ezúttal a Cigányszerelem van soron. Nem annyira vicces megjegyzés ez, a rendező már így is ideges, hiszen vészesen közeledik a bemutató napja.

De idegeskedésre nincs több ok, s minden kezd összeállni. A díszletek már elfoglalták helyüket a színpadon, száznyolcvan nyírfácska például, de mivel több is elférne belőlük, újabb harmincat rendelt belőlük a rendező, Béres Attila. Megvárjuk a pillanatot, amikor válthatunk néhány szót:

– A kőszínházhoz képest itt nagyon mások a léptékek! – mutat körbe. – Sokszorosára kell növelnem a szememet, hogy a valóságnak megfelelő látvány táruljon elém, vagy köthetnék a homlokomra egy óriási nagyítót is. Ezen a helyen a fizika törvényei sem igazak...!

Ebben biztosak lehetünk. A négyezer érdeklődőt befogadó nézőtér utolsó sorából is ugyanazt a látványt és élményt kell tapasztalniuk az embereknek. Amíg színházépületben a szem, a száj, a lélek játéka is érvényesül, szabadtéren mindent fel kell nagyítani. Rendezni pedig olyasmit érdemes, amivel üzenni is lehet. Béres Attila szerint a Cigányszerelem egyáltalán nem habkönnyű operett, hanem olyan darab, melynek mai olvasata is van. Mégpedig a cigány–magyar–román konfliktus. Holott Lehár Ferenc nem gondolhatta, hogy a cigány fiú, a magyar lány és a román fiú szerelmi bonyodalmai származásuk miatt a harmadik évezred elején is aktuális lehet. A rendező azonban inkább azt hangsúlyozza, hogy a szerelmesek nem nemzeti hovatartozásuk miatt nem lehetnek egymáséi, hanem azért, mert vannak olyan emberek, akik nem tudnak egymás mellett élni.

Molnár Piroskával egy hordón ülünk. Nem sokáig, mert a kellékesek „kigurítják” alólunk: be kell rendezniük a második felvonás helyszínét. A népszerű színésznő Mademoiselle Berta nevelőnőt alakítja. A próbák és az előadások idejére ő is Szegedre költözött:

– Sokat változott a város, gazdagodott – mondja. – Pályám során legalább hatszor játszottam már a Dóm téren, például Az ember tragédiájában, a Dózsában. Épp tegnap töprengtem el azon, hogy egykori partnereim közül mennyien nincsenek már az élők sorában: Gábor Miklós, Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Nagy Attila...

Alig telik el nyár, hogy Molnár Piroska ne szerepelne valahol. Szegedről Gyulára települ át, ahol a Macskajátékban brillírozik majd, aztán visszatér a Dóm térre, hogy felléphessen az Elisabeth című musicalben.

Gyerekszereplők próbálnak a színpadon. A rendező jókedvűen tanítja őket, hol kell bejönni, hol kell kimenni, mit kell mondani. Valamennyien élvezik a szereplést, pedig gázsit sem kapnak érte. Meglepetésben viszont lesz részük: Béres Attila elintézte, hogy a próbaszünetben Bodrogi Gyula a Süsü, Gesztesi Károly a Shrek részleteivel szórakoztassa őket. És ha Dark Vader magyar hangja, Hollósi Frigyes is társul hozzájuk, azzal teljessé válik a mesefilm szekció.

– Inkább rendező legyen a gyerek, mint színész – dönti el egy apuka a nézőtéren, miközben órákon át szemlélte a próbát és leszűrt valamiféle tapasztalatot a látottakból. Egyértelműen minden szülő büszke arra, hogy csemetéje is részese a produkciónak. Kicsivel arrébb elkapjuk egy szöszi fiú őszinte megjegyzését: „Nem is olyan unalmas ez a szabadtéri!”

Bizony, senki nem unatkozik. Miközben a hatalmas színpadot a táncosok uralják, addig az eldugott szegletekben külön próbák zajlanak. Stohl András a tánclépéseket tanulja, merthogy az operettben a Tivadar nevű vidéki színész-rendező bőrébe bújik.

– Táncoskomikust alakítok, akinek tudnia kell énekelni és táncolni – avat be a részletekbe a sokoldalú művész. – Azt mondják, az operett könnyű műfaj. Hát én ezzel nem értek egyet: tessék csak megpróbálni lógó nyelvvel táncolni és közben énekelni. Miután nem szeretnék a közönségnek csalódást okozni, amikor csak tudok, próbálom a mozdulatokat.

Stohl András (a képen Kovács Patríciával) három éve kipróbálta már magát ugyanitt hasonló szerepkörben, az Alföldi Róbert rendezte Csárdáskirálynőben. Akkor vastapsot kapott... A premierhéten Szeged és Siklós között ingázik. De nem lóháton, mint Tenkes kapitánya, akit majd a legendás vár tövében meghúzódó színpadon játszik.

– Gyerekek, hol a Gesztesi? – kérdezi aggódva az ügyelő. – Már itt kellene lennie!

Nem sokkal később fel is tűnik: laza pólóban, könnyű térdnadrágban. Gyöngyözik a homloka, gyorsan szedi a levegőt. Hát igen, Gesztesi Károly (a képen Molnár Piroskával) is állandó rohanásban van. Budapesten a Madách Színházban próbált, felvettek vele néhány jelenetet a Jóban-rosszban sorozathoz, majd autóba vágta magát és meg sem állt a dél-alföldi városig. Becuccolt a szállodába és sportcipőt húzott: futólépésben tette meg a távot.

– Legalább felfrissültem egy kicsit – neveti el magát a színész, aki Kutula cigányvajdát személyesíti meg. – Igaz, megnéztek maguknak a járókelők, többen mosolyogva rám köszöntek. Egyébként örömmel jöttem Szegedre, ahol a kilencvenes évek elején már vendégszerepeltem egy zenés darabban. A Dóm téren Az ember tragédiájában láthatott a közönség, volt feleségemet pedig a Nyomorultakban. Egy időben Budapesten, a Margitszigeten is sokat játszottam szabadtéri színpadon.

Gesztesi erre a nyárra nyolc felkérést kapott, ebből kettőre mondott igent. Szívesebben pihenne, de úgy véli, hogy az átmeneti népszerűség miatt nehéz olyan helyre elvonulnia, ahol békén hagyják. A napszemüveg és a kalap sem segít. A pörköltet és a sört pedig csak ezek nélkül szereti elfogyasztani...

Amíg beszélgetünk, besétál a színpad túloldalára Bodrogi Gyula. Rajta kalap van, de nem azért, mert szeretne elrejtőzni. Ellenkezőleg: alig várja a jelenetét. Sok évtizedes színészi múlttal róla nem gondolnánk, hogy izgul.

– Bár nem először lépek fel ezen a helyen, mégis van bennem drukk – árulja el a Nemzet Színésze. – Egyvalamitől még jobban tartok: az esőtől. Volt már rá példa, hogy előadás alatt megindult az égi áldás. Ha nem fut el a közönség, akkor tovább játszunk, de ha ömlik az eső, nincs mit tenni. De ne fessük az ördögöt a falra, maradjunk inkább abban, hogy gyönyörű nyári idő lesz az előadások alatt!

Bodrogi Gyulának tetszik a Cigányszerelem sztorija, a zenét is kellemesnek tartja. Dragotin Péter erdélyi földesúr szerepét osztották rá, akinek lánya férjhez készül menni egy román fiúhoz, de a cigányprímás elcsavarja a fejét és elmarad az esküvő. Ennél többet nem árul el a színészóriás, azt azonban kacsintva még hozzáteszi: a vége happy and lesz.

Riportunk során az is kiderül: magabiztos és jókedvű produkciót kap a közönség. Legalábbis ezt jósolja Bodor Johanna koreográfus. Idejében megalapozták a táncosok tudását, akik végre bekebelezhetik a hatalmas teret.

– Nagyobb ecsetvonásokra, több energiára van szükség – mondja Bodor Johanna. – Szögi Csabával eleve úgy állítottuk össze a koreográfiát, hogy ne okozzon gondot a minőség jó értelemben vett duzzasztása. Hihetetlen lelki energia és szenvedély mozgatja az előadást, ezért is gondolom úgy, hogy a közönség szeretni fogja.
 
Nem is kerül kevésbe: a költségvetés nyolcvan millió forint. Béres Attila rendező szerint ez ideális. Nemrég ugyanezt a darabot rendezte tíz millióból Jekatyerinburgban – ötödannyi közönséget befogadó színházban.
 
– Kőszínházi lehetőségekhez és nézőtéri méretekhez viszonyítva nem drága a szegedi produkció – érvel a rendező. – Főleg, ha azt figyelembe vesszük, hogy az elmúlt húsz évben milyen sanyarú helyzetben van a kultúra finanszírozása. Szegeden megteremtik a feltételeket, és fontosnak tartják, hogy legyen a városnak színvonalasan működő szabadtéri színháza – és ennek csak örülhet mindenki.
 
Megkondulnak a dóm harangjai. A színpadon a cigánytáncosok színpompás kavalkádja, felcsendül a zene is, a rendező mikrofont követel, másképp nem érteni a szavát. A szabadtéri színjátszásnak különös varázsa van. S ezt minden résztvevő így érzi. Amikor pedig a közönség is ott ül a sötétben a lelátókon, fölöttük pedig ragyog a csillagos ég – no, ez a „jelenet” a rivaldában álló színészeket is elvarázsolja.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik az Ujvári Sándor képeiből összeállított galériánk!