Édes Anyanyelvünk

Azért, mert a régi, több száz évvel ezelőtti nyelvhasználatban ez az édes szó nem az anyanyelv jelzője volt, hanem az anya szóval alkotott szorosabb kapcsolatot. A mai édes anyanyelv kifejezés eredetileg azt jelentette: ’az édesanya nyelve’.

Csakhogy az anya szónak kettős kötődése volt ebben a szókapcsolatban. Szorosan kapcsolódott az előtte levő édes szóhoz, mégpedig az igen régóta ismert és használt édesanya megnevezés révén. De kapcsolódott az utána következő szóhoz, a nyelv-hez is, mivel az anyanyelv is közismert fogalom volt már évszázadokkal ezelőtt is. Az írásforma azonban akkoriban még nem volt egységes. A leggyakrabban használt írásforma ez volt: édes anya nyelvünk, azaz mindegyik tagot különírták. Az idők folyamán azonban az anya és a nyelv mindinkább közeledett egymáshoz, összetétellé vált. Az édes és az anya is egyre jobban összeforrott a nyelvhasználatban, ennek a két szónak az egybeírt formája azonban csak a múlt században vált általánossá. Addig jelzős kifejezésnek tekintették, s ezért két szóba írták. Nos, ebben a közbülső állapotban jött létre az a helyzet, hogy az eredetileg háromtagú szókapcsolatban úgynevezett szóhatár-eltolódás ment végbe, s ennek eredményeként az édesanya nyelve édes anyanyelv-re változott. Mivel ez az eltolódás jelentésbeli szempontból sem okozott zavart, hiszen az édes szó a nyelvtől amúgy sem volt idegen – Berzsenyi is, mások is nemegyszer emlegették édes nyelvünk-et –, ma már egészen természetesnek érezzük az édes anyanyelvünk kifejezést.

Olvasóimnak talán feltűnt, hogy noha én mindvégig magáról édes anyanyelvünkről szóltam, cikkem címének mindkét szavát nagy kezdőbetűvel írtam. Nem véletlenül. Ez a cím egy folyóiratnak a címe. Az Édes Anyanyelvünk című folyóiraté, amely éppen harminc éve, 1979-ben jelent meg, s azóta próbálja legjobb tudásával betölteni anyanyelvápoló szerepét. Írásommal legfőképpen erre a lapra igyekeztem felhívni a figyelmet.