Édes Anyanyelvünk

Azt hiszem, az édes anyanyelv, édes anyanyelvünk kifejezés kellemesen bizsergető, jó érzést kelt olvasóinkban, hiszen legfőbb nemzeti összetartó erőnket idézi fel szinte mindnyájukban. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy azt is tudják, miért épp az édes jelzővel látjuk el nyelvünket, ha szólunk róla. Miért szinte mindig az édes jut eszünkbe az ilyen alkalmakkor, s nem a kedves, a drága, az egyetlen vagy valamely más dicsérő, dicsőítő jelző?

KultúraGrétsy László2009. 07. 16. csütörtök2009. 07. 16.
Édes Anyanyelvünk

Azért, mert a régi, több száz évvel ezelőtti nyelvhasználatban ez az édes szó nem az anyanyelv jelzője volt, hanem az anya szóval alkotott szorosabb kapcsolatot. A mai édes anyanyelv kifejezés eredetileg azt jelentette: ’az édesanya nyelve’.

Csakhogy az anya szónak kettős kötődése volt ebben a szókapcsolatban. Szorosan kapcsolódott az előtte levő édes szóhoz, mégpedig az igen régóta ismert és használt édesanya megnevezés révén. De kapcsolódott az utána következő szóhoz, a nyelv-hez is, mivel az anyanyelv is közismert fogalom volt már évszázadokkal ezelőtt is. Az írásforma azonban akkoriban még nem volt egységes. A leggyakrabban használt írásforma ez volt: édes anya nyelvünk, azaz mindegyik tagot különírták. Az idők folyamán azonban az anya és a nyelv mindinkább közeledett egymáshoz, összetétellé vált. Az édes és az anya is egyre jobban összeforrott a nyelvhasználatban, ennek a két szónak az egybeírt formája azonban csak a múlt században vált általánossá. Addig jelzős kifejezésnek tekintették, s ezért két szóba írták. Nos, ebben a közbülső állapotban jött létre az a helyzet, hogy az eredetileg háromtagú szókapcsolatban úgynevezett szóhatár-eltolódás ment végbe, s ennek eredményeként az édesanya nyelve édes anyanyelv-re változott. Mivel ez az eltolódás jelentésbeli szempontból sem okozott zavart, hiszen az édes szó a nyelvtől amúgy sem volt idegen – Berzsenyi is, mások is nemegyszer emlegették édes nyelvünk-et –, ma már egészen természetesnek érezzük az édes anyanyelvünk kifejezést.

Olvasóimnak talán feltűnt, hogy noha én mindvégig magáról édes anyanyelvünkről szóltam, cikkem címének mindkét szavát nagy kezdőbetűvel írtam. Nem véletlenül. Ez a cím egy folyóiratnak a címe. Az Édes Anyanyelvünk című folyóiraté, amely éppen harminc éve, 1979-ben jelent meg, s azóta próbálja legjobb tudásával betölteni anyanyelvápoló szerepét. Írásommal legfőképpen erre a lapra igyekeztem felhívni a figyelmet.