Előkerültek Sztálin gyermekei!

Owen Matthews ősei orosz földről származnak, s ő már Londonban született. Legújabb kori történelmet hallgatott az oxfordi egyetemen, újságírói pályafutását a kilencvenes évek közepén kezdte. Első regénye, a Sztálin gyermekei nyolc évig készült, nálunk az Alexandra adta ki – több európai országban érdeklődnek iránta, Thaiföldön és Brazíliában pedig már a boltokban van.

– Először Londonban, majd most Budapesten jelent meg a könyve, legközelebb Moszkvában debütál. Melyik a legizgalmasabb?
– Számomra a moszkvai kiadás a legérdekesebb. Már csak azért is, mert a könyvem ott nem Sztálin gyermekei, hanem Téli generációk címmel lát napvilágot, ezt kifejezetten kérték. Ha Sztálin neve kerül szóba, csak legyintenek az emberek, életük során sok mindent hallottak már róla, ugyan mi újat lehetne még mondani nekik. Személyes megközelítésből, egy szerelem tükrében azonban érdekelheti őket a hidegháború időszaka, kiváltképp annak politikai vonatkozásai.

– Lehet még valóban újat mondani?
– Nagyon nehéz. Egy brit történész barátom, Orlando Figes Suttogók című könyvét Moszkvában kihúzták a kiadandó könyvek listájáról. Ne gondoljon hivatalos cenzúrára, nem üzentek le a Kremlből. Inkább arról volt szó, hogy a kéziratot politikailag nem tartották kiegyensúlyozottnak, túlságosan a sztálini korszak ellen szólt. A jelenlegi közhangulat nem alkalmas arra, hogy egy ilyen könyvet piacra dobjanak Oroszországban.

– Akkor magyarázza meg, ön miért választotta ezt a témát!
– Csehovot idézném: „Ha valaki nem tud írni, az ne írjon.” Az én esetemben fordított a helyzet: nem tehettem meg, hogy ne írjam meg ezt a könyvet. Maga a történet hihetetlen és rendkívüli. Ha valaki fiktív regényként dolgozná fel, egyszerűen nem hinnék el az olvasók, hogy a valóságban is így zajlottak le az események.

– Mint tudjuk, az élet produkálja a legjobb sztorikat…
– Éppen ezért gondoltam úgy, hogy meg kell örökítenem a családom históriáját, ami igencsak bővelkedik izgalmas fordulatokban. Nagyapám a sztálini tisztogatások áldozata lett, szüleim szerelme pedig eléggé kalandos úton teljesedett be. Szinte tálcán kaptam a témát! Ha valaha volt arra esélyem, hogy író váljék belőlem, akkor ezzel a könyvvel jött el az ideje.

– Amivel szüleinek állít emléket?
– Ez már csak azért is jó kérdés, mert magam is rendkívül unalmasnak tartam, ha az emberek a szüleikről szóló szentimentális történetekkel traktálják az körülöttük lévőket. Ha tudni akarja, édesapámat a kézirat korábbi változataiban meglehetős idiótának mutattam be, sokkal őszintébben fogalmaztam vele kapcsolatban, mint ami végül a regénybe került. Valójában az én tinédzserkori idiotizmusomat vetítettem rá, holott ő a hatvanas évek nagyszerű hőse volt.

– Mit szólt a könyvhöz?
– Nem olvasta, s erre nagyon büszke. Amikor a barátai az egekig magasztalják és hangoztatják, hogy az irodalom történetében ez a létező legjobb könyv, apám akkor is csak a fejét csóválja. Szerintem ez taktika a részéről, hiszen ha azt állítja, hogy nem olvasta, akkor nem kell róla beszélnie.

– S ha mások is magukra ismernek?
– Ez könnyen előfordulhat, mivel valós történetről van szó. Nagyon remélem, hogy sokan magukra ismernek!

– Újságíróként tudósított Szarajevóból, a második csecsen háborúból, az orosz politikai és társadalmi életről, a közel-keleti eseményekről, az afganisztáni helyzetről, az iraki háború első két évéről. Ezekről nem akar könyvet írni?
– Igyekeztem kívülállóként szemlélődni. Mint egy turista, aki a nyitott ablakon benéz. Oroszország tekintetében más a helyzet, mert benne vagyok a hétköznapokban. Megtehetném, hogy élményeimről írok egy könyvet, de szerintem elég unalmas olvasmány lenne.

– Hát csempésszen bele szerelmi kalandokat is!
– Nagyszerű ötlet! Új műfaj is születhetne belőle: erotikus háborús krónika.

– Hol a hazája?
– Több mint tíz éve már, hogy Moszkvába költöztem, itt élek a feleségemmel és két gyermekemmel. 2002-ben egy időre áttelepültem Isztambulba, s megtartottam az ottani rezidenciámat is. Tehát két város között ingázom, de az utóbbi időben inkább Moszkvában tartózkodom, mivel ott fontosabb események zajlanak, és a Newsweek irodavezetőjeként kötelességeim vannak. De az az igazság, hogy Isztambulban könnyebb az élet, Moszkva sokkal keményebb hely.

– Mi lesz a következő könyve témája?
– Nincs elég türelmem ahhoz, hogy komoly történészi munkára vállalkozzam, viszont vonzanak a családtörténetek, melyeket a legszívesebben regényírói módszerrel dolgoznék fel. Bármit is írok, az a kettő közötti határmezsgyén halad majd. Valószínűleg önéletrajzi ihletésű írást teszek le az asztalra. De hogy mikor, azt ne kérdezze.

– A Sztálin gyermekei filmre kívánkozik. Nem gondolt rá?
– Dehogynem! Sőt, már a megvalósulás útján halad. Nagy-Britanniában háromrészes televíziós sorozat készül belőle. Egy mostanság elterjedő struktúrában – amely a dokumentum- és a játékfilm kereteit tágítja – idéződnek fel az események, ami azért is szerencsés, mert a regény történetei is több idősíkban mozognak. Persze, nem lesz könnyű mindezt filmes eszközökkel megeleveníteni, de éppen ez benne a kihívás.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik az íróról összeállított képgalériánk!