Kapkodjunk Capa után!

– Ha nem elég jók a képeid, az az oka, hogy nem vagy elég közel – rakta össze legendássá vált mondatát a legendás fotóriporter, Robert Capa, alias Friedmann Endre, akinek képeiből az eddigi legteljesebb kiállítás nyílt a Ludwig Múzeumban.

Az év egyik kulturális szenzációjának számító fotókiállítás látogatói testközelből győződhetnek meg arról, hogy a tizennyolc év alatt öt háborúban fotografáló haditudósító mennyire volt közel az eseményekhez. Így például a spanyol polgárháborúban a milicista halálához, vagy az amerikai partraszállás D-napján az Omaha Beach-i mészárláshoz (lásd legalsó képünkön). Ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával érkezett Normandiába. Capa Omaha Beach-en készített képei is segítették Steven Spielberget a Ryan közlegény megmentése című filmjét nyitó képsorok látványvilágának tervezésében.

Ezek a felvételek is láthatók ama kétszáz kép között, melyek jó része kalandos úton került elő egy évtizedekig Mexikóvárosban őrzött ládából. Simonyi András volt washingtoni nagykövetünk meséli: személyi titkára, aki korábban a mexikói magyar nagykövetségen dolgozott, többször is találkozott a láda tulajdonosával, de a képanyag végül mégis a New York-i International Center of Photography-hoz került. Az IPC-t Cornell Capa (Friedmann Kornél) hozta létre a hetvenes évek közepén, hogy az öccsének képhagyatékát és a mintegy hetvenezer negatívot őrizze, gondozza. A negatívok nagy részéről három sorozat nagyítás készült: az egyik New York-ban maradt, a másikat Tokióban állították ki, a harmadik Budapestre került. Simonyi András azt is felidézte, hogy a nagynénje, a később Hollandia legismertebb fotósává vált Besnyő Éva és Friedmann Endre együtt laktak a Pilvax-házban.

– Soha nem felejtem el, amikor Besnyő Éva elmesélte nekem, hogy Capa, akkor persze még Friedmann Endre megkérdezte tőle, nehéz-e fotográfiát csinálni? – emlékszik Simonyi András. – Besnyő Éva erre azt felelte, soha nem lesz belőled nagy fotós, ha ilyen hülyeségeket kérdezel. Miután Besnyő Berlinbe ment, Capa is kiutazott. Amikor találkoztak, Capa neki szegezte a kérdést, milyen Berlin és a fotográfia? Besnyő azt válaszolta, nagyon jó. Capa pedig megjegyezte: „Akkor én is fotográfus leszek!”

Simonyi András nagykövetként Cornell Capával is találkozott, s magas magyar állami kitüntetést nyújtott át neki. Cornell Capa maga is híres fotóriporter volt, pályáját a Life magazinnál kezdte, s végigfotózta az amerikai elnökök választási kampányait, köztük John. F. Kennedyét. Kijelentette: mivel egy családban elég egy háborús fotós, ő a béke fotográfusa lesz. Tavaly májusban, kilencvenéves korában hunyt el.

– Halála előtt másfél évvel jártam nála – mondja Simonyi András. – Akkor már mozgásképtelen betegként beszélni sem tudott, tolószékben ült. A lakása fő helyére tetette a kitüntetést, aminek átvételekor kis mosoly jelent meg a szája szegletében. Hihetetlen pillanat volt, sosem fogom elfelejteni. Egyébként ő fogalmazta meg, hogy a fotográfiát a magyaroknak találták ki.

Cornell Capa írta az előszót Robert Capa „Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúról” című, 2006-ban magyarul is megjelent (eredeti címén: Slightly out of focus) önéletrajzi kötetéhez. Ebből azt is megtudjuk, hogy a Capa név Frank Capra hollywoodi filmrendező nevéből ered – akinek „Ez történt egy éjszaka” című, 1934-es remekműve Oscar-díjat is nyert. A Robert nevet ugyancsak a film világából kölcsönözte: Robert Taylortól, aki 1936-ban Greta Garbo szerelmét alakította „A kaméliás hölgy”-ben. A sármos Capa másmilyen módon is kapcsolatba került a filmmel.

Richard Whelantól – Capa életrajzírójától – tudjuk, hogy nagy szerelme volt Ingrid Bergman, aki ebben az időben az Európában harcoló amerikai katonáknak adott műsorokat. 1945-ben Capa követte Bergmant Hollywoodba, ahol nem volt ismeretlen, hiszen korábbról olyan barátokra talált, mint Billy Wilder, Anatole Litvak, John Huston. Litvak tréfásan panaszkodott is, hogy Capa alig két hete van Hollywoodban, és máris olyan partikra hívják meg, amilyenekre neki tíz évet kellett várnia...

A fülig szerelmes Bergman már a házasságkötést pedzegette, de Capa közölte vele: nem Hollywoodban képzeli el a jövőjét, másrészt, pedig ha megnősülne, nem tudná nyugodt lelkiismerettel elvállalni a veszélyes feladatokat, a haditudósítói munkát.. A színésznő bánatában Hitchckoknak öntötte ki a lelkét, aki azonnal beleírta a „Hátsó ablak” című filmjébe a Capa–Bergman páros szerelmi siralmát. A műben James Stewart alakította a fotóriportert.

Úgy tetszik, Robert Capa-évet írunk Magyarországon. Februárban kezdődött a Magyar Nemzeti Múzeum-beli kiállítással, most itt a Ludwig Múzeum októberig látható tárlata, melynek anyaga tíz várost érintő turnéra indul majd. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent a „Russian Journal – Orosz útinapló ”, melyet John Steinbeck amerikai íróval hozott össze 1947-es oroszországi közös élményeikből. A „Kissé elmosódva” is sikerkönyv volt, talán újra kiadják. Önéletrajzi novelláit – bennük olykor Rejtő Jenői szellemiségű dialógusokkal – az Idaho állambeli Sun Valley-ben kezdte írogatni, ahol Hemingway tanár úr tartott neki stílusórákat.

Szóval, minden van már, csak egy film hiányzik. Ráadásul a „Kissé elmosódva” olyan, mint egy filmforgatókönyv. Minden adva vagyon tehát, hogy valaki belekezdjen egy Capáról szóló filmbe. Élete ízig-vérig magyar és hollywoodi történet, érthetetlen, hogy eleddig senkinek nem jutott eszébe mozit csinálni a világ legjobb háborús fényképészének eseményekben dús életéből. Bár az is igaz, hogy az 1954-ben az indokínai harctéren taposóaknára lépett világhírű fotóriporter élete régóta izgatja Sándor Pál filmrendező fantáziáját.

– Fantasztikus történet az övé, s nem csupán azért érdekes, mert egy magyar, aki külföldön vált világhírűvé, hanem mert kalandos élete volt és nem akármilyen vizuális nyomokat is hagyott – mondja Sándor Pál. – Varázsos mozit lehetne csinálni róla. Készült egy forgatókönyv, de megakadtunk vele, Amerikából is kaptunk egyet, de nem tudjuk megvenni, annyi pénz a világon nincs...

Megemlítem, hogy Robert Capa sok mindenben hasonlított rá: szeretett élni, imádta a nőket, szinte hajszolta a lehetetlen kihívásokat. Sándor Pál erre megjegyzi: mindez nem jutott még az eszébe, de őt bizonyosan Capa, mint ember érdekli majd:

– Igaza van, Capa hedonista, élethabzsoló volt, én pedig mindig is annak tartottam magamat – teszi hozzá. – Az én Capáról szóló filmem története a spanyol polgárháborúban játszódna, s életének, fényképeinek azokat a pillanatait keressük, amelyekben oda-vissza lehet járni. Dédelgetett terv csupán, de bízom benne, eljön az a társadalmi-gazdasági pillanat, amikor leforgathatom. Adrian Brody alakítaná Capát, szó is volt róla, hogy eljátssza. Az amerikai forgatókönyvben benne van minden, amit az amerikai filmekben szeretek: a főhős szerethetősége, az érzelem, a fordulatos történet, az elképesztő erejű színészi játék. Csupa olyasmi, amit egy mozinak tudnia kell.

2013-ban lesz Robert Capa születésének századik évfordulója. Talán éppen ezzel a filmmel adózhatnánk a legteljesebben felejthetetlen életművének.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!