Szabó István tanul a színészeitől

– Nagyszerű színészekkel dolgozhattam együtt, olyanokkal is, akiket az egész világ ismer – meséli egy budapesti kávézóban Szabó István, aki a Mephisto című filmjéért 1981-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjat kapott. – Minél ismertebb valaki, annál szerényebb, nyitottabb, segítőkészebb, s odafigyel a kollégáira. A nagy színész pontosan tudja, hogy amit csinál, az játék, legyen az a színpadon, filmen vagy televízióban. Méghozzá olyan energiacsere-játék, ami nem működik partnerek, igazi művészi ellenfelek nélkül.

Szemtől szembe
A Találkozás Vénusszal főszerepére Glenn Close-t kértük fel. Első forgatási napunk az Operaházban volt. Aznap érkezett meg Amerikából, gondoltam, fáradt lesz, s úgy alakítottam a munkát, hogy délben visszavonulhasson pihenni a szállodába. Megköszöntem neki a felvételt, levette a maszkját, elváltunk egymástól. Egy óra múlva észrevettem, hogy mögöttem ül és figyeli a forgatást. Odamentem hozzá, megkérdeztem, miért nem pihen inkább. „Ez az én filmem! Amíg azok a jelenetek tartanak, melyekben részt veszek, itt maradok, hátha szüksége lesz rám a partneremnek” – jelentette ki a lehető legtermészetesebb módon. Felajánlottam neki, hogy majd én helyettesítem, ezt azonban visszautasította, mondván, ő sem szereti, ha fordított esetben nem a partnere áll vele szemben. Nem volt mit tenni, elfogadtam az érvelését. Ezért „cserébe” megkövetelte, hogy azon jelenetek szereplői se hagyják el a forgatás helyszínét, amelyekben vele készülnek a felvételek.

Csodálatos Annette
Ez a kép a Csodálatos Júlia forgatásán készült Angliában, Jersey szigetén. (A a képen a férfi színész Bruce Greenwood.) Néhány kellemes napot töltöttünk itt, a film alapvetően a kecskeméti színházban és budapesti helyszíneken készült. Annette Bening fantasztikus színésznő, szinte eszköztelen, mégis különös kisugárzása van. Már a reggeli próbákon kiderült, hogy mennyire felkészült, pontosan tudja a szerepét, mindenről határozott véleménye van és azt képes is érvényre juttatni. Mindemellett szigorúan neveli négy gyermekét, akik a forgatásra is elkísérték. Ragaszkodott hozzá, hogy reggelente ő ébressze őket, együtt reggelizzenek, s ahhoz, hogy az estéket is együtt töltsék, még a mesét is ő olvassa fel nekik. Napközben egy néni vigyázott a gyerkőcökre, csak néha-néha látogathatták meg a lakókocsijában a mamát..Csak akkor volt hajlandó tanulni vagy tárgyalni, ha már elcsendesedett körülötte a világ.

Ismerkedés a lóval
Amikor a Mephisto című filmemhez német szereplőket kerestem, előre eldöntöttem, hogy nem olyan művészeket fogok választani, akik hasonlítanak a történet eredeti alakjaihoz. Klaus Mann a Tábornagyot Göringről mintázta, nem lett volna nehéz külső jegyek alapján találni megfelelő színészt. Körbenéztem a berlini filmgyárban (DEFA), aztán a főiskolások vizsgafilmjeinek egyikében felfigyeltem Rolf Hoppéra. Mivel nem tudtam róla semmit, érdeklődtem felőle. Kiderült, hogy a drezdai színházban játszik, több mozifilmben is szerepelt már. Ideadták a telefonszámát, felhívtam, s találkoztunk. Örült a lehetőségnek, de rögtön azt tudakolta: mikor ismerkedhet meg a lóval? Nem értettem a kérdését, így hát elmondta: ahhoz van szokva, hogy a forgatás előtt egy-két héttel „bemutatják” neki azt a lovat, amivel majd szerepel a filmben, s előre gyakorolhat vele. Továbbra sem értettem, mire gondolhat. Aztán megoldódott a rejtély: mivel Hoppe játszotta az NDK-ban forgatott Winnetou-filmekben a vadul lovagló indiánt, azt hitte, megint egy ilyen szerep van kilátásban. Megnyugtattam, hogy ezúttal másról van szó, ebben a filmben nincs ló.

Barátságok
Ralph Finnes három különböző karaktert játszott A napfény íze című filmben. Az egyik legnagyobb élő színésznek tartom, nagyon művelt ember. Már elhunyt édesanyja regényeket írt, testvérei között van színész, filmrendező, zeneszerző és erdész. Szoros barátság alakult ki köztünk, tartjuk a kapcsolatot. Fel-felhívjuk egymást telefonon. Ez másokkal is így van, különösen karácsony, új év és születésnapok környékén. Glenn Close például megjegyezte a stáb tagjainak születésnapjait, s küldött is nekik üdvözletet. Hogy miért ez a figyelmesség? Azt mondta, ha mások is érzik, hogy fontosak számára, akkor még több segítséget várhat tőlük. Visszatérve Ralph Finnes-ra: nagyon sokat tanultam tőle! A világ legjobb színházaiban játszik, Shakespeare-szerepeket is. A forgatás alatt jókat beszélgettünk, mesélt a nagy angol rendezők világlátásáról, darabokról alkotott felfogásairól – ezekből én csak profitálhatok.

Élethű kellék kell
Londonban egy kávé és egy croissant mellett beszélgettem Stellam Skarsgard-dal, akit a Szembesítés egyik főszerepére kértem fel. Azonnal el is vállalta. Partnere, Hervey Keitel színészi módszerei merőben mások voltak, a díszleteknek, a kellékeknek is valóságosnak kellett lenniük. Megtörtént, hogy felemelt az íróasztalról egy tollat, és megkérdezte, milyen korból való. Nem tudtam pontosan, válaszoltam, majd megkérdezem a kellékesektől. De ő tovább folytatta: ennek a tollnak már 1945-ben is meg kellett lennie, amikor a film cselekménye játszódik. Ebben nem voltam biztos, mire bedobta a szemétkosárba. Mit mondjak, engem is meglepett, noha így hívta fel a figyelmet arra, hogy neki minden szempontból szüksége van az autentikusságra. Néha Stellamt is zavarba hozta, akitől finoman érdeklődtem, nem okoz-e gondot számára. Tömör választ adott: de. Mégsem sértődött meg, mert elhatározta, hogy megtanulja a kollégája módszerét.

Mit mondott Bergman?
A Bergman-színészek egyike, Erland Josephson olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Jelenetek egy házasságból, vagy a Suttogások és sikolyok. Én kétszer dolgoztam vele, a Hanussen és a Találkozás Vénusszal című filmekben. Kíváncsi voltam, mi a titka annak, hogy Liv Ulmann, Bibi Andersson, Max von Sydow és ő minden filmben nagyon jó, Ingmar Bergman filmjeiben pedig egészen különleges alakítást nyújtanak. Mit mond a rendező a színészeinek? Hogyan közelít a szerephez? Erland Josephson elmosolyodott: „Bergman semmi külöset nem mond, de ő az egyetlen rendező, aki pontosan tudja, hová kell tenni a kamerát ahhoz, hogy az látsszon, milyen jók vagyunk mi, színészek.” Ezzel a mondattal megvilágosodott előttem a filmrendezői munka egyik lényege. Azóta akárhányszor elhelyezem a kamerát vagy megbeszélem az operatőrrel a felvételi pozíciókat, mindig eszembe jutnak az előbbiek.

Kattiintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!