Kassai, a lovasíjász visszavonultan él

– Még iskolába sem jártam, amikor édesanyám felolvasta Gárdonyi: A láthatatlan ember című könyvét – meséli Kassai Lajos. – Magam előtt láttam az eseményeket, sőt szereplője voltam a történetnek. Vad vágták, tajtékzó lovak, feszülő íjak – ez micsoda érzés lehet, gondoltam, s olyan akartam lenni, mint ők. Félelmetes, halált megvető bátorságú harcosok, igazi sasíjászok.

– A nyolcvanas években kezdett íjakat készíteni, majd a fegyvereket a gyakorlatban is kipróbálta. Jöttek a rekordok, a magyar kultúrtörténetbe pedig beírta mind az ágazat, mind pedig az ön nevét. Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy minden eddigi versenyt megnyertem és három Guinness-rekordot sikerült felállítanom. Az elsőt 1998-ban, majd négy év felkészülés után 2002-ben 12 órás vágtán, több mint 3000 lövéssel megdöntöttem az előző rekordomat.

– Újabb négy évvel később pedig már 24 órás, sikeres kísérletet tett. Beszédesek a számok, amiket leírtam: 12 lovon 661 vágta alatt, 5412 lövéssel 15 ezer feletti összpontszámot ért el. Elképesztő. Kiből lehet jó lovasíjász?
– Abból, aki kellő tehetséggel rendelkezik. De a szorgalom elengedhetetlen része az eredményességnek.

– Több tucat tanítványa van, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Milyennek tartja a Kassai-iskolát?
– Tradicionális harcművészeti iskola, mely teljesen a magyar kulturális gyökerekre támaszkodik. Magában foglalja a táncainkat, zenéinket, az íjászatunkat és természetesen a lovas kultúránkat. A világ minden részén nagy az érdeklődés, hiszen a lovasíjászat az Egyesült Államokban és Európában is egzotikumnak számít.

– A lovaglás mellett gondolatait papírra is vetette, ez a kötet több országban is megjelent. Mi motiválta a könyv megírásában?
– A könyvem hazánkon kívül német és angol nyelvterületeken is sikeres. Ennek egyik oka, hogy a lovasíjászatnak nincs irodalma. A másik, hogy inkább az olvasók lelkére gyakorol hatást. A könyv egyszerre szakmai és irodalmi. Egyszerűen kikívánkozott belőlem az az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalat, amit a lovasíjászatnak köszönhetően szívhattam magamba.

– Ezt írja magáról: „Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná.”
– Az íjászat egy út a belső világunk felé, gyakorlásán keresztül közelebb kerülünk önmagunkhoz. A lovaglás egy út a bennünket körülvevő világ megismerése felé. Gyakorlásán keresztül a külvilággal való kapcsolatunk fejleszthető. A lovasíjászat mindkét utat tartalmazza, a lövés pillanatában egyaránt tökéletes harmóniában kell lenni a bennünket körülvevő világgal és önmagunkkal. Ezért minden lovasíjász élet célja a teljes harmónia elérése.

– Elvek mentén élő ember. Taszítja az elvtelenség?
– A kor, melyben élünk, a civilizáció egyre magasabb szintjére repít minket, miközben a kultúra egyre elérhetetlenebb mélységű szakadékba zuhan. A harci művészetet gyakorló emberek, aki egykor a vérontás eszköze volt, egyre nagyobb szerepet kell vállaljnia a fogyasztói társadalom malmában őrlődő emberi értékek átmentésében. Lehet-e nagyobb kihívás, mint feslő morálunk egy cafatját a fogunk közé szorítva átvonszolni e hitvány századon?

– Visszavonultan él a birtokán, ahol élete a lovaglás, az íjkészítés. Mégis, hogyan kapcsolódik ki?
– Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan életet élek, melyből egy pillanatra nem szeretnék kikapcsolódni.