Kecseg, kecsegtet

Valóban létezett nyelvünkben egy kecseg szó. Ballagi Mórnak 1873-ban megjelent, A magyar nyelv teljes szótára című munkájában még szerepel. Jelentése: 1. ’valakinek a kecseiben gyönyörködik’ és 2. ’hízeleg’. E szó hangalakja a hívogatásra, csalogatásra szolgáló, elismerő nyelvcsettintést érzékelteti. Ugyanúgy hangutánzó szó, mint a hozzá nagyon hasonló, az óra tiktakolásának hangját utánzó ketyeg.

A kecsegnek van egy olyan származéka, amely napjainkra többé-kevésbé már a kecseggel együtt elavult, de már a XVI. században is megvolt, s még évszázadokig élt. Ez a kecseget. Jelentése: ’babusgat, kényeztet, csalogat’. Ennek a kecsegetnek már a XVIII. század elején kifejlődött kecsegtet változata is. Ez korántsem valami különlegesség a nyelvben. A g-re végződő hangutánzó igék közül jó néhánynak egyaránt kialakult mind -at, -et, mind -tat, -tet képzős származéka. Gondoljanak olvasóim olyan igepárokra, mint durrogat – durrogtat, pattogat – pattogtat, potyogat – potyogtat, pufogat – pufogtat vagy villogat – villogtat. Érdekes módon szinte mindegyikben az utóbbi, a -tat, -tet képzős változat bizonyult időtállóbbnak. Az maradt meg, míg a másik egyre inkább háttérbe szorul. Talán a pattogat az az alakváltozat, amelyik a pattogatott kukorica kifejezésben mindmáig jól ismert, köznyelvi formának számít.

A kecseget – kecsegtet szópár tagjai is úgy viselkednek, mint említett társaik. Károlyi Gáspár 1590-ben megjelent vizsolyi Bibliájában még ezt olvashatjuk (a szöveg írásmódját egyszerűsítem): „Kecsegessed fiadat, és megröttent téged”, de két és fél évszázaddal később, a Toldiban Arany János már így ír: „Úgy anyám! kecsegtesd ölbeli ebedet, / Ójad fúvó széltül drága gyermekedet”.

Azóta is a kecsegtet forma dívik, csak ma már nem annyira ’kényeztet’, inkább ’reményre jogosít, hiteget’ értelemben. Én például. éppen lapunkban bukkantam rá a közelmúltbeli viharokról, felhőszakadásokról szóló egyik cikkben erre a mondatra: „Az OMSZ előrejelzése pedig semmi jóval nem kecsegtet”.