Mit rejt a márványtábla két oldala?

– A legbátrabb város című másfél órás alkotásában keverednek a dokumentumf- és a játékfilmes eszközök. Nem tudott dönteni? – kérdeztük Matúz Gábortól.
– Lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy összeszedjek annyi pénzt, amennyi elegendő egy komplett játékfilmre. Viszont pusztán dokumentumfilmként ilyen terjedelemben és ilyen fajsúlyos témában sem lett volna szerencsés feldolgozni a történteket. Nem akartam, hogy csak „beszélő fejeket” lásson a néző. Az arányok pedig egyértelműen az anyagiakon múltak.

– Hogyan talált a témára?
– Miután balassagyarmati vagyok, sőt ma is ott élek, jól ismertm a témát. Olyan időszakban voltam középiskolás, amikor sok mindent másként tanítottak. Ami 1919 januárjában itt történt – civilek és katonák ragadtak fegyvert, hogy visszaszerezzenek egy darabka magyar földet a jövőnek, felszabadítsák a várost az antant által irányított „csehszlovákok” megszállása alól –, a Tanácsköztársasággal hozták összefüggésbe. Nem kevés év kellett ahhoz, hogy korosztályom rájöjjön: ami ebben a városban történt, az az ország számára is nagy jelentőségű, a nemzeti emlékezetben helye van.

– Mások is így gondolják?
– Egy vesztes háború után minden a fájdalomról, megaláztatásról, bukásról szólt, ám a történelem mégsem csak a vesztes szerepét írta meg a balassagyarmatiak számára, akik a trianoni határszabdalás idején is magyarok akartak maradni – élve vagy holtan. Erre büszkék lehetünk! Sokaknak azóta sem volt fogalma arról, hogy mi is történt valójában, hogy egyáltalán ilyesmi is megtörtént azokban az időkben. Ez a film tehát ebben az értelemben felfedezés erejű is lehet.

– Emléket állít a hősöknek, a nógrádi városnak?
– Fontosnak éreztem, hogy az utókor számára megörökítsük a hajdani eseményeket. Két éve kezdődött a forgatás, az idén januárban fejeztük be – közben persze kisebb-nagyobb leállásokra kényszerültünk.

– Gondolom, pénztelenség miatt…
– Ígéretekből nem volt hiány, szerencsére a legtöbb teljesült, s a város és a megye is támogatta a filmet. Mintegy 10 millió forintból gazdálkodtunk. Ahol tudtunk, spóroltunk. Például a szereplőket illetően: csak néhány profi színészt tudtunk szerződtetni, s a statiszták is jobbára barátokból, ismerősökből, rokonokból kerültek ki.

– Ha jól láttam, még ön is feltűnik az egyik jelenetben!
– Igen, egy villanásra az ellenség bőrébe bújtam.

– Mikor lesz a bemutató?
– Januárban már volt egy premier előtti vetítés Balassagyarmaton. Azután több magyarországi forgalmazóval is felvettük a kapcsolatot, de finoman szólva, nem kapkodtak ezért a filmért. Persze nem adjuk fel… Őszre tervezünk egy mozibemutatót Budapesten, s szívesen elmegyünk bárhová az országban, vagy akár a határon túlra. Nyíregyházáról például már kaptunk meghívást, érdeklődnek a film iránt Kanadából is. A Duna Televízió pedig még a forgatások megkezdése előtt adott egy befogadó nyilatkozatot, hogy bizonyos feltételek mellett a műsorrendjében szerepeltetni kívánja az elkészült produkciót. Látok esélyt arra, hogy 2010-ben a képernyőre kerüljön a legbátrabb város története, már csak azért is, mert a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója ehhez megfelelő történelmi alkalmat kínál.

– Készül újabb filmre?
– Ezt a történetet érdemes lenne folytatni, ugyanis a következő kilencven esztendő is sok érdekességet tartogatott – hogy csak az emléktábla-ügyet említsem. Történt ugyanis, hogy  húszas években – a hősi események előtt tisztelegve – a városháza falán elhelyeztek egy márványlapot . A rajta lévő szöveget 1945-ben nem tartották politikailag korrektnek, ezért le akarták cserélni az emléktáblát, de nem volt pénzük másikra. Így egyszerűen megfordították a meglévőt, s a hátlapjára vésték rá a kívánatos szöveget. Amikor pedig jött a rendszerváltás, megint megfordították… S ezzel el lehetett játszadozni, ahogyan az éppen aktuális politikai kurzus hozta magával...

Fotók: Mays Zoltán és Matúz Gábor

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!