Sass Sylvia együtt él Mátyással!

Sass Sylvia nemcsak a zene bűvöletében él, hanem otthonosan mozog a képzőművészetben is. Festményei rendszeresen láthatók kiállításokon. A művésznő évekkel ezelőtt válságos helyzetet élt át: súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Különös módon az éneklés tartotta életben, betegen is napi két-három órát gyakorolt, mintha csak így rendelte volna a sors. A megpróbáltatásokat jelnek érezte, hogy átalakítsa az életét. Néhány esztendeje Dél-Franciaország és Budapest között osztja meg hétköznapjait. Júniusban oltárképet festett a pötrétei templomnak, melyet 26-án, Anna napon avattak fel – ezzel a képpel szeretett nagymamájának állított emléket.

Szelíden
Nézegetem a gyerekkori fotókat… Keresgélek ismerős vonásokat, de nemigen találok, pedig tudom, hogy én vagyok rajtuk látható. Számomra a legnagyobb rácsodálkozás az a fénykép, ahol csecsemő vagyok… Anyám gyönyörű, pettyes köntösében tart a karjában, én pedig békésen alszom. Állítólag elég nyugodt gyerek voltam, és komoly oázás helyett valami szelíd „le-leee” félét adtam ki. Talán itt kezdődött énekesi pályafutásom?
 

Mackó és zongora
Gyerekkoromból leginkább a zongorára emlékszem, mely tanúja volt akkori mindennapjaimnak. S az egyik karácsonyról is maradt valamicske emlékem, mivel akkor bukkant fel életemben a mackóm, Mátyás, aki még most is itt ücsörög velem szemben. Kicsit kopottas, időt próbált bundája már fakó, a feje is billeg, de még mindig mackó! Az egykor szőke copfos gyerek szorongatott kedvence, akinek elsutyoroghatta összes féltett titkát.

Dalok
Ezen a képen is a zongora a főszereplő, újdonsült szerzeményeim hírnöke. Érettségi körül járhattam… József Attila versei ihlették a dalaimat, melyeket egy kezdetleges Erkel magnóval örökítettem meg az utókor számára. Apám biztatgatott, hogy írjak még, de a Zeneakadémia sűrű tanuló éveiben inkább az éneklésre helyeztem a hangsúlyt.

101 kisliba
Íme, az első daloskönyvem. Ha tetszett egy dal, állítólag egy nagy kriksz-kraksz jelet tettem rá – valószínűleg ez a könyvecske is tele volt firkálva. A fő kedvenc a 101 kislibám volt nékem című dalocska volt, melyet komoly koreográfiával adtam elő.

Családi körben
Nem emlékszem semmilyen régi kis ruhámra, ez a taft anyagból készült ruhácska mégis dereng az emlékeimben, valószínűleg a suhogása miatt, mivel ebben éreztem az első meghajlás élményét. Nagymamámnak gyakran tartottam előadásokat, aki végtelen türelemmel hallgatta az elképzelt királynők monológját, vagy odaadóan csodálta a fantáziámban kreált balerina finom mozdulatait. Függönyöket alakított át hosszú palásttá, a kedvemért még koronát is készített, melyre szép gyöngyöcskéket varrt fel ékességül.

Otthon folyton a zene szólt, hol a növendékek jöttek szüleimhez, hol édesanyám énekelt, édesapám pedig zongorán kísérte.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!