Valóban sötét a középkor?

Már a fogalom, az európai történelem középső, nagy korszakának időbeli meghatározása is vita tárgya a történészek körében. Napjainkban leginkább elfogadott a Római Birodalom bukásától, 476-tól számítani a kezdetét, és Amerika 1492-es fölfedezéséhez kötni a lezárulását.

Akárhogy is, Európa és az emberiség történetének ebben a kétségtelenül ellentmondásos időszakában nagyot lépett előre a világ. Megszülettek a nagyobb európai városokban az első egyetemek, növekedett az írástudók száma, fejlődtek a művészetek: a szobrászat, a zeneművészet, az építészet. Hatalmas katedrálisok emelkedtek szerte Európában, kezdetben román, később a látványosabb, lenyűgözőbb gótikus stílusban. Miközben persze szünet nélkül folytak a hatalmi harcok: az európai népeket a királyságok közötti parttalan csatározások gyengítették, olyanok, mint például a százéves háború. Mindezt tetézték az első nagy parasztfölkelések pusztító társadalmi következményei, az inkvizíció térnyerése, az eretnekek kegyetlen üldözése. Majd a pestisjárványok és az ezeket követő nagy éhínségek, amelyek végül válságba sodorták az egész középkori társadalmat.

S milyen volt a kor jogrendszere, törvénykezése? Milyen volt a közbiztonsága? Brit kutatók szerint a középkor igazságszolgáltatása nemcsak hogy hatékonyabb volt, mint a mai, hanem még humánusabb is. A szigetország történészei egy nemrégiben tartott nemzetközi konferencián adtak hangot véleményüknek, kiemelve, hogy a településeken – számarányosan – ötszörte kevesebb volt a gyilkosság azokban az időkben, mint a mai nagy világvárosokban. A gonosz indulatok megfékezésének egyik leggyakoribb és leghatásosabb módja a közösség előtti megszégyenítés (pellengérre állítás) volt a kis településeken, illetve a pénzbüntetés, de nem a börtön. (Már csak azért sem, mert a börtönök fönntartását csak igen kevés település engedhette meg magának.) Ugyanakkor az elítélteket sokkal inkább emberszámba vették, mint manapság: a fogva tartottakat sokszor napokra kiengedték, hogy koldulással szerezzenek pénzt maguknak. Akik azután, visszatérve, megosztoztak társaikkal a keresményen.