Augusztus

Bár már szeptembert írunk, mégis igazi „idő szerű” téma kerül terítékre. Szántó Ist ván pélyi olvasónk kézzel írt, gondosan megfogalmazott, augusztus 2-i kel te zésű leveléből idézek egy részt. Íme: „Már hónapokkal ezelőtt is hallottam emlegetni valami agusztus-t, sőt aagusztus-t, elnyújtott a-val. Lassan már annak a császárnak a nevét is, aki a Biblia szerint rendeletet adott ki az egész földkerekség lakóinak összeírására, Agusztus-nak fogják mondani Augusz tus helyett? Nem hinném, hogy a magyar nyelv ennyire elfogadhatatlannak találná azt a kis magánhangzó-torlódást!”

KultúraGrétsy László2009. 09. 04. péntek2009. 09. 04.
Augusztus

Minden bizonnyal olvasónk is tudja, hogy a nyelv olyan, amilyenné a beszélői alakítják, de azt is érzi s érzékeltetni is akarja, hogy a természetes, spontán változásokat korlátozni, mérsékelni kell, határok közé kell szorítani. Ebben voltaképpen igazat is adhatunk neki, de hadd tegyem hozzá, inkább csak megfogadandó tanácsként, mintsem törvényként, amelynek megszegéséért büntetés jár.

 Most pedig következzék a konkrét válasz a konkrét kérdésre! A magyar nyelv, köszöni szépen, nagyon is jól megvan a magánhangzóival, akkor is, ha egymás mellett több is van belőlük! Kiadó, ráér, ázsiai, Európai Unió. Mindegyik idézett szóban több magánhangzó is van egymás szomszédságában, s még sincs velük semmi bajunk, sőt mindegyiket külön szótagként ejtjük ki. Az azonban kétségtelen, hogy a mindennapi élőbeszédben régen is voltak és ma is vannak olyan egyszerűsítések, amelyek azzal járnak, hogy a két szomszédos hang összeolvad, illetve az egyik kiesik. Már évszáza­­dokkal ezelőtt így alakult ki a gazdauram és gazdaasszony alakból a gazduram, gazdasszony – ezeket általános elterjedtségük miatt már így is írjuk –, de az újabb, főleg népies, bizalmas nyelvhasználatban is százával akadnak ilyenek: ideglenes (
 
Maradjunk annyiban, hogy írásban nem jók ezek az összevont, rövidült formák. Persze élőszóban sem kívánatosak, de ott – főleg az említett beszédkörnyezetben – inkább csak némi pongyolaság vagy népiesség képzete vetül rájuk. Gondoljunk arra, hogy Petőfi is milyen bátran élt velük, még írásban is! Pl. Alku című versében, amikor így írt: „Ha ez a pénz volna csak foglaló, / S még százennyi lenne borravaló, / S id’adnák a világot rá’dásnak, / Szeretőmet mégsem adnám másnak!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek