Hofi Géza, a megközelíthetetlen

A kilencvenes évek elején egy televíziós műsor vezetője hárommillió forintot kínált neki, ha szerepel a show-jában. Hofi erre csak annyit mondott: „Aki ilyen okos ember, mint te vagy, az hogy képes ilyen szar műsort csinálni?” A meghívója megjegyezte, ennyi pénzért egy egész focicsapatot felléptethetne. „Akkor hívd meg őket!” – jött a humorista válasza. Hofi megengedhette magának, hogy ennyi pénzért se szerepeljen, még az egyik kereskedelmi csatorna tízmilliós gázsiját is visszautasította, amit egyetlen szilveszteri fellépésért ajánlottak. Erre olyan szerződést küldtek neki, amibe ő írhatta volna be a fellépti díjat. Ez sem hatotta meg.

Ez a történet is szerepel dr. Ambrus Péter Az igazi Hofi című könyvében. A szerző bepillantást enged a családi kulisszák mögé, s mesél a magyarországi kabaré egyszeri és megismételhetetlen alakjának színpadon kívüli életéről. Hofi géza mindig is színésznek tartotta magát, de örök fájdalma maradt, hogy nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, mert az édesapja csendőr volt.

A kilencvenes években már a színházi fellépéseinek számáról is ő határozott. Miközben a Madách Kamarában minden este játszhatott volna, olyan nagy volt az érdeklődés iránta. Azt is megtehette, hogy saját vendégei az ő kézzel írott jegyével üljenek be a nézőtérre. Az utolsóra, Az élelem bére című előadására is hetekkel korábban elfogytak a belépők, pedig este fél tizenegykor kezdődött. Ezt azzal magyarázta: korábban bárki tud kezdeni.

Nagyon sokan szerették, Ambrus Péter leírja, hogy rengeteg ajándékot, finomabbnál finomabb különlegességeket küldtek neki. Ilyenkor Hofi megjegyezte: régen Hoffmann Géza gyakran volt éhes, de senki nem hívta meg ebédelni. Hofi Gézát sokan hívják ebédelni, csak már nem éhes... A nyilvánosságot kerülte, boltba sem járt vásárolni, megközelíthetetlen volt. Szeretett otthon lenni, olyankor egész nap jórészt pizsamában, atlétatrikóban, mezítláb járt. Nem tartotta számon az ünnepeket, szilveszterkor is mindig otthon maradt. A társasház tetején saját motoros antennája volt, rengeteg csatornát nézhetett, különösen a profi boksz közvetítéseit kedvelte. A lakása tele volt trófeákkal, s persze aranylemezekkel. Hofi egész pályafutása alatt több mint ötmillió hanghordozót adott el. Otthona egyik szobájába csak ő és a felesége léphetett be, Hofi érzékeny volt arra, hogy a velük élő anyósa se takarítson ott.

Rajongott a dzsesszért, a vadászatért, a Mercedesért. „A Merci még a fának is másképpen megy!” – mondogatta. Az első ilyen kocsiját az egyik minisztérium leselejtezett autójaként vehette meg, Kádár János intézte el, s azt is, hogy a pártgarázsban javítsák. Az évi egyszeri kormányvacsorára is rendre meghívták fellépni. A vezérkari főnökkel kellett egyeztetnie, mit mondhat és mit nem. Czinege Lajos honvédelmi miniszterről Hofi azt kérdezte, érti-e a viccet? Érti, de nem felejt – kapta a választ.

Az egyik műsorához rabruha kellett, s azt mondták, személyesen menjen be érte a Markóba. Néhány fogvatartottat éppen arra kísértek, meglátták, s elkezdtek röhögni, azt hitték, Hofit is letartóztatták.

Hofi imádta a vadászatot, s bár vadásztársasági tagként társadalmi munkát is kellett végezni, ezt pénzzel váltotta ki, mert ilyesmire nem jutott ideje. Több mint ezer nagyvadat ejtett el, még hét szemműtétje után is vadászott – írja Ambrus Péter, és elmeséli: emiatt átalakították át a vadászfegyverét. Bár a puskát a beteg jobb szeméhez emelte, a fegyver távcsövébe mégis a bal szemével nézhetett.

Szívesen pihent visegrádi nyaralójában, ahol az építkezéskor ügyelt rá, hogy minden fából készüljön. Miután egyszer orosz katonák előtt lépett fel, őket kérte meg, hogy erős járműveikkel szállítsák fel a dombtetőre, az építkezés helyszínére a vizet és az építőanyagokat. A nyaralója kertjébe temette kedvenc kutyáját, a tigris boxer Astort, utána már nem is akart másikat. Úszómedencében is lubickolhatott, szívesen sütögetett húst a kertben, füvet nyírt és büszke volt arra, hogy a környék összes nyaralójába betörtek, csak az övébe nem, mert tudták, hogy ez „a” Hofié. A pezsgős dugót pedig mindig a visegrádi vár felé lőtte:„A királyok üdvözlik a királyokat!” Szerette a pezsgőt, a gyógyszereit is azzal vette be. S midőn Ausztráliába utazott fellépni – sokan nem is értették, hiszen nem kedvelte a disszidenseket –, a repülőgép összes pezsgőjét az ő társaságának szolgálták fel.

Ambrus Péter azt is lejegyzi:  unokabátyja tervezte az életéről szóló könyv megírását is, de soha nem kezdett bele. Nem törődött szellemi hagyatékával, senkinek nem adta át szakmai tudását, s nem vállalt gyereket sem. Nem volt rendszerető, 2002. április 9-én este, a szekrényében mégis szépen elrendezgette a kitüntetéseit, díjait. Másnap hajnalban, hatvanöt évesen, álmában halt meg.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!