Sárga még a villamos?

Szúrós öltöny
Ez a felvétel néhány évvel a második világháború előtt készült. Nagybátyáméknál voltunk látogatóban, és ha már együtt volt a család, csináltak néhány felvételt rólunk. Megörökítettek az unokatestvéremmel is, aki a Madách Gimnáziumba járt, amint az a sapkájából is kiderülhet. Máig emlékszem arra, mennyire nem szerettem a rajtam lévő öltönyt. Ugyanis olyan anyagból készült, ami elviselhetetlenül szúrt, ha hozzáért a testemhez. Szinte beteggé tett. Erről árulkodik a kényszeredett mosolyom, amely mögött rettenetes feszültség húzódott meg. Nem voltam megelégedve magammal: túltáplált, jó kisfiúnak és túlszeretett egykének számítottam, csak jóval később jött a testvérem. Azt szerettem, ha elégedettek velem, és nyugtalanság kerített hatalmába, ha elégedetlenséget tapasztaltam a környezetemben. Talán nem véletlen, hogy az ilyen típusú gyerekeket szakemberként sem kedvelem.

Családi körben
Harmincesztendős koromban nősültem, a feleségem tizenkét évvel fiatalabb nálam. Meg kellett várni, hogy leérettségizzen, csak utána esküdtünk meg. Egymásnak teljesen az ellentétei vagyunk, de úgy tűnik, szerencsénk volt, nemrég ültük a 43. házassági évfordulónkat. Három gyermekünk született, mindjárt az elején két lány, Vera és Edit, aztán két évtized kihagyás után Zoltán. Ezen a képen Verával örülünk az otthonteremtésnek. Egy Ferenc körúti albérletben kezdtük, de amikor kiderült, hogy babát várunk, kidobtak bennünket. Pestimrére költöztünk feleségem nagymamájának egyszobás lakásába, onnan jártam be az egyetemre tanítani. Nagyon körülményes volt a közlekedés. Így aztán, amikor megtudtuk, hogy fiatal oktatóknak szerveztek egy kedvezményes lakásépítési akciót, azonnal beszálltunk. A kölcsönöket meg évekig törlesztgettük.

Távollét
Japánban kétszer is megfordultam életem során. Először fiatal oktatóként töltöttem huzamosabb időt a szigetországban; a fővároson kívül eljutottam például Oszakába, Kiotóba is. Két könyvem jelent meg japánul, ezt követően előadókörútra hívtak. Annak dacára, hogy sosem voltam lelkes utazó, szerettem ott lenni. Akik ismernek, tudják, minden utamról pár nappal előbb hazajöttem, mivel gyötört a kényszer, hogy megnézzem, sárga-e még a villamos Budapesten. Japán volt az egyetlen, ahol hosszabb ideig kibírtam.

Gyerekségek
Hatvanadik születésnapomon emlékezetes meglepetésben volt részem. Edit lányom szervezett a Merlin Színpadon egy irodalmi estet. Verseimet Halász Jutka, Csákányi Eszter, Jordán Tamás (alsó képünkön) és Kézdy György olvasta fel. Merthogy gyerekverseket is írtam főiskolás koromban. Akkortájt összetalálkoztam Popper Péterrel, aki szintén kacérkodott az irodalommal, elhatároztuk, hogy közösen adunk ki egy verseskötetet. Ez akkor meghiúsult, sok évtized múltán viszont – mint ismeretes – mindkettőnknek lehetősége nyílott a publikálásra. Már a hatodik ikszet tapostam, amikor felhívott a Magvető szerkesztője, hogy kiadná a gyerekverseimet. De hiszen azok nincsenek meg, csupán egyet tudok fejből. Nem baj, a többit majd megírod – mondta. Így született meg az első verseskötetem, a Gyerekségek. És még valami: a húgom nemrég iratrendezés közben talált egy viseltes füzetet, benne a hajdani verseimmel. Ez volt ám az igazi meglepetés!

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!