Kínunkban röhögünk

„Új évre virradunk. Kérdőjeles nagy bizonytalanságra fordul át Szilveszter éjszakája.” Ugye időszerű e mondat? Pedig nem tegnap írták, hanem 1930. január 1-jén, a nagy tőzsdekrach utáni évben. Nincs új a nap alatt. Mi, magyarok mindig is a rossz hírekre haraptunk. Az egri hírlapíró akkor is leszögezte: „A nyomasztó gazdasági helyzet szinte már elviselhetetlen.”

Ha nem néznénk a címlapon a dátumot, azt hihetnénk, egy mostani számot forgatunk. Például: bezár a gyöngyösi Népbank, minden tisztviselőnek felmondtak. A miniszterek végre foglalkoznak a hiteluzsora letörésével, ám a hitelezők egyre több árverést kérnek a bíróságon. Miskolcon is tűrhetetlennek érzik a koldulás helyzetét. A hevesi fagykárosultak nem könyöradományt, hanem törvény parancsolta segítséget követelnek a kormánytól. Megszűnik az Eger és Gyöngyös közti autóbuszjárat, pedig épp most vezették be – a rossz hírek 1929 végén így sorjáztak.

„Az egri szőlősgazdák vigasztalan helyzete túlontúl közismert” – legyint az akkori tollforgató, majd elárulja: fondorlatosan hamisítják a nedűt, s tilalmas anyagokat kevernek az ecetes borba, hogy az eladható legyen. Járványuk is akadt derék eleinknek. Igaz, nem a H1N1 influenza, hanem a hastífusz áldozatait számlálták. A veszély megfékezésére pedig nem szájmaszkot hordtak, de szigorúan büntették az utcán köpködőket és orrfújókat.

Kész döbbenet! „Lépfenés megbetegedéssel szállították kórházba a Dobó utcai kefekötőt.” Az egyik tiszazugi arzénes mérgező asszony megőrült a fogházban. A felsőtárkányi tanítót agyonütötte a kútágas. Bölcskén kitört a véres cigányháború a Sztojka és a Rafael család közt.

Ha jó híreket keresünk a megsárgult lapban, hát zavarba jövünk. Tán csak kettő akad: az MTI cáfolta a rémhírt, hogy a gazdáknak selejtes katonalovakat adnának. A kormány pedig ígéri, hogy fokozatosan visszafejleszti, majd törli a forgalmi adót…

Hol van eközben a humor? Egyetlen apró bekezdésben búvik meg. Bernard Shaw szellemes mondását idézik ugyanis: „A demokrácia egy nagy léggömb, amely arra való, hogy magára vonja a figyelmet, míg a zsebmetszők garázdálkodnak…”

Fellapoztunk néhány vicclapot is, a Borsszem Jankó jó százötven évvel ezelőtti számait. Hittük volna, hogy ugyanúgy látták a régiek is a politikusokat, ahogy mi, mai választópolgárok?

Hogy az újévi köszöntő sem sikerült mindig derűlátóra? Úgy látszik, mi már csak ilyen sóhajtozó nép vagyunk. Pedig eszünkbe véshetnénk a szabályt: boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert sosem lesz vége a szórakozásuknak…