Csodagyerekek pedig most is vannak

Legenda, persze, annak viszont kiváló, hogy amikor XIII. Lajos (1601–1643) francia király haldoklott, és 1643 májusában magához kérette a fiát, Louis-Dieudonné herceget, és azt kérdezte tőle, mi a neve, a fiú azt felelte, hogy XIV. Lajos; mire az uralkodó így szólt: még nem.

Tanulságos anekdota, ám megmutatja a később Napkirályként elhíresült XIV. Lajos (1638–1715) énjének lényegét: már gyerekként tudni lehetett róla, hogy jelentős uralkodó válik belőle. Habár 13 éves koráig anyja, Ausztriai Anna uralkodott helyette régensként, majd Mazarin bíboros vitte az állam ügyeit, de 1654-es megkoronázása után olyan birodalmat épített, ami Francia országot a korszak legjelentősebb államává tette. Igaz, egyeduralma egyben alá is ásta nemzetének jövőjét.

Gyerek királyból sok akad a történelemben, köztük olyan is, aki éppen azzal írta be magát az annalesekbe, amit nem tett. Ilyen Kína utolsó császára, Pu Ji, a Csingdinasztia tagja, aki alig múlt kétéves, amikor 1908-ban trónra lépett, és mindössze 12, amikor lemondatták. Nemuralkodása mégis emlékezetes, hiszen a kiszolgáltatottság jó példája – a felnőttként könyvtárosként és kertészként dolgozó férfi memoárjából (Az utolsó kínai császár voltam) pedig kilenc Oscar-díjat nyert film készült Bernardo Bertolucci rendezésében.

De vannak csodás gyerekkorok is, amiket nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy az emberben lakozó teremtő és kreatív lény ereje nem mindenkinél várakozik addig, míg az illető eléri a felnőttkort.

Wolfgang Amadeus Mozartról (1756–1791) például köztudott, hogy zenei memóriája olyan kiváló volt, hogy gyerekként komplett zeneműveket tudott eljátszani hallás után. Ötévesen már komponált, és alig múlt tízéves, amikor megírta első operáját, szonátáját és szimfóniáját.

De élt egy csodaleány is Mexikóban, Juana Inés de la Cruz (1648–1695), aki azzal vívta ki környezete figyelmét, hogy háromévesen tudott olvasni, és úgy tartják – bár a XVII. századi forrásokkal illik óvatosan bánni –, hogy mindössze húsz leckét vett latinból, s már beszélte is a nyelvet. A szavak mindenesetre egész életében elkísérték, még akkor is, amikor felnőttként apácának állt: költő és író lett belőle. Mexikó ma úgy emlékezik meg róla, hogy az o arcképe látható a 200 pesót érő bankjegyen.

Az idegen nyelvek ismerete amúgy sok gyereknél lehetőség és nevelés kérdése is, de akadnak olyan fiúk és lányok, akikre csak úgy tapad a tudás. Neumann János (1903–1957), a számítógép atyja például nem csupán matematikai tudásával tűnt ki gyerekként, hanem azzal is, hogy a magyar mellett beszélte a görög, a latin, a német és a francia nyelvet is.

Ugyancsak a nyelvek tudora volt a francia Jean-Francois Champollion (1790–1832), akit a világ az egyiptomi hieroglifák megfejtőjeként ismer, de azt kevesen tudják róla, hogy már kölyökként – anyanyelvén kívül – beszélt latin, ógörög, arab, héber, szír, szanszkrit és kopt nyelven. Hasonlón zseniként tartották számon Maria Gaetana Agnesit (1718–1799), Milánó szülöttjét, a későbbi nyelvészt, matematikust és filozófust, aki már kiskamaszként beszélt ógörögül, olaszul, latinul, spanyolul, németül, héberül és franciául; kilencévesen pedig akadémikusok előtt tartott értekezést arról, hogy a nőknek is joga van a tanuláshoz.

S ha már tanulás: a dél-koreai Song Yoogeun (képünkön) 1997-ben született és 2005-ben már egyetemre járt, és bár érdekli a tudomány, a kvantummechanika, fél évvel ezelőtt beállt katonának. Dél-Koreában nem ő az egyetlen zseni: az 1965-ben született Kim Ungdzsong félévesen beszélt, kétévesen már japánul és németül, valamint angolul is, hároméves korában egyetemi előadásokat hallgatott, 15 évesen doktorált. Intelligenciahányadosa olyan magas (210), hogy az már talán nem is e világi. De szintén a tudománynak él az 1998-ban született hongkongi March Tian Boedihardjo matematikus: kilencéves korában már egyetemre járt, amit elsőre túlságosan könnyűnek talált.

Csodagyerekek mindig is voltak. Lehet, az ókorban is születtek olyanok, akikből híres tudós, zseni vált volna, csak nem kaptak elég figyelmet, sem lehetőséget. Igaz, annyi ember sem élt még a Földön egyszerre, mint manapság, és a sokból csodából is több akad. Egyvalami azonban bizonyos, és ez a különböző történelmi korokban sem lehetett másként.

Sokan megfogalmazták már korábban is, de a lényeg legfrappánsabban talán Mark Twain (1835-1910) amerikai író tollából maradt fent – az életnek legyen értelme: „Egy ember életében két fontos pillanat van. Az egyik, amikor megszületik. A másik, amikor rájön arra, hogy miért.”