Dalba öntött költemények

Zenélni mindenhol szeretnek, de a természet, az erdő megnyugtató, baráti közege az, ami a műfajhoz és az együttes lelkületéhez igazán illik. Török Máté, Tóbisz Tinelli Tamás, Heinczinger Miklós (vagyis Mika), az együttes alapítói egymástól függetlenül, kamaszként kezdtek el versek megzenésítésével foglalkozni.
Amikor a Dévai Nagy Kamilla előadóművész alapította Krónikásének Zenede nevű intézményben találkoztak, egyből megérezték a közöttük lévő összhangot. Hozzájuk csatlakozott az első években az ütőshangszereket megszólaltató Tinnyei Zoltán, aki szintén az iskola diákja volt akkoriban. Kedvelték az irodalmat, a jól szavakba öntött, sokat mondó szöveg- és hangzásvilágot. De többről szólt ez, mint a versek vagy a népzene szeretetéről. Tehetségük van a műfajhoz, amellyel az évek során a dalaiknak már önálló minőséget, sajátos „Misztrál-hangzást” kölcsönöztek.

Eleinte több kisebb fellépést vállaltak, így a verséneklés mellett spontán módon tanulták meg az együtt zenélést. 1997-ben hivatalosan is megalakult az együttes. Noha a Misztrál egy véletlenszerű névválasztás, idővel gazdag tartalommal töltötték meg. Pályafutásuk alatt a zenészek időnként cserélődtek. A há­­rom állandó tag (Máté, Tamás, Mika) mellett Heigl László, Pusztai Gábor és Szalai Zoltán zenél velük. Ez a hattagú formáció, örömükre, tíz éve fennáll.
– Kiegészítjük egymást, többek között ezért is működünk jól együtt – jellemzi Tóbisz Tinelli Tamás a csapatot. – Jómagam a bonyolultabb akkordfüzérek, amolyan ágas-bogas dallamok és komplikált dalok szerzője vagyok, Mika a szabad stílust, a végtelenség szeretetét oltotta belénk, Máté pedig a tudatosság felelőse. Így váltunk hárman együttessé. László, Gábor és Zoli (hangmérnök) még magasabb szintű szakmaiságot hoztak a játékunkba. Nem csupán együttes, zenekar lettünk általuk.
Mellette mást is csinálnak. Máté például könyvtervezéssel, alkalmazott grafikával és fényképezéssel is alkot, Tamás múzeumban dolgozik, és előszeretettel kutat eddig ismeretlen versek után. A főképp akusztikus hangszereken játszó együttes tagjai különböző zenei érdeklődé­sűek, ez pedig hangzásbéli sokszínűséget ad a dalaiknak. Zenéjükben az ősiséget idéző motívumok és a kortárs hangzású elemek egyaránt megszólalnak.
 

 De származnak az ő tollukból is megzenésített művek. Ilyen például Thándor Márk (vagyis Török Máté) a Föld gyermeke című költeménye, amely újra és újra felcsendül a koncertjeiken.
Versválasztásaikat javarészt a jelen lelki állapota, a világ aktuális történései határozzák meg. A napjainkban dúló orosz–ukrán háború miatt most sokszor a természetről szólnak az énekeik, hiszen ott egyensúly él. Merítenek az európai költészet gazdag kincsestárából, így Baudelaire, William Blake, Villon műveiből. De elsősorban hazai lírikusok (többek között Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Radnóti Miklós) verseit szólaltatják meg dalban, de dolgoznak kortárs költők, például Nacsinák Gergely András műveivel is.

– A kötöttebb műfaj esetén szabadabb a zenei megvalósítás. A sza­­bad költeményeket nehezebb dallamba átültetni, mert nagyobb a vers szerkezetének, ritmusának a sza­badsága. Ekkor szükséges igazán a szakmai rálátás. Például el le­het hagyni pár sort a versből, de csak akkor, ha így megmarad an­nak értelme, a mondanivalója, az esszenciája – merülünk el a szak­mai rejtelmekben az együttes tagjaival.
Az együttes sok esetben már akkor eljátssza dalait a közönség előtt, leginkább a klubestjein, ha azok még nincsenek teljesen kiforrva, mert szeretik látni a hallgatóik szemében, érezni a reakciókban, hogy működik-e az adott dal. Országszerte találkozhatunk a Misztrál Együttessel, például a Regejáró Misztrál Fesztiválon, amelyet idén már 22. alkalommal rendeztek meg Nagymaroson. De meghallgathatjuk őket szeptembertől májusig a saját klubjukban, a budapesti Márai Sándor Művelődési Házban (röviden MáraiKultban).
– A klubunkba mindig meghívunk hasonló műfajban, azaz verszenét, folkot, világ- vagy népzenét játszó zenészeket, majd gyakran az egy év alatt nálunk muzsikálók közül invitálunk előadókat a fesztiválunkra. A lényege a közösség és a közönség.
Balassi Bálint-emlékérem, Magyar Örökség-díj, a Liszt Ferenc-díj – csak néhány példa a rangos el­ismerések közül. Számukra a megtiszteltetés mellett fontos mérföldkövek ezek, amelyeknél jó megállni, visszatekinteni az eddigi zenei pályájukra, és utána haladni tovább.
 

– A kapcsolatunk olyan, mint egy házasság – teszi hozzá Hein­czinger Miklós. – Ha például Tamás lelkében megszületik egy dal, és megosztja velünk, mi már érezzük, hogyan tovább, mi lesz belőle. Ezt jelenti, hogy huszonhat éve együtt zenélünk. Végtelen türelem, kompromisszum kell a közös munkához. És szeretet, a zene és egymás felé. Mellette létezik egy olyan összetartó kapocs közöttünk, amelyet szavakkal aligha tudunk megmagyarázni. De nincs is rá szükség, csak élni kell vele.