Klasszikusok másképpen

Molière számos vígjátékához hasonlóan a Tartuffe is társadalmi dráma. A szerző bemutatja, milyen óriási hatást gyakorolnak a jelentős társadalmi fejlemények az egyén lelki, társas és érzelmi életére. A jól ismert (számos középiskolában kötelező olvasmány) történet szerint Orgon, egy tehetős polgár első felesége halála után egyedül nevelte fel Damis nevű fiukat. Újranősült, második felesége a tőle sokkal fiatalabb Elmira. A család otthonába fogadja a mélyen vallásosnak tartott, Orgon által csodált Tartuffe-öt, aki azonban vendéglátója vagyonára áhítozik. Orgon az anyjával, Pernelle asszonnyal együtt a legvégsőkig eltűri, hogy Tartuffe becsapja és kihasználja. Még a fiával is konfliktusba keveredik, sőt feleségének sem hajlandó elhinni, hogy a feddhetetlennek tartott vendége megpróbálta elcsábítani az asszonyt.

Az előadás különlegessége, hogy a rendező, Ivo van Hove nem a Molière által 1669-ben befejezett és ismertté vált ötfelvonásos változatot vitte színre, hanem a darab első verzióját. Ugyanis az eredeti, há­romfelvonásos Tartuffe-öt (amelynek címe: Tartuffe, avagy a képmutató) XIV. Lajos ízlése szerint cenzúrázták 1664-ben, az ősbemutató előtt. Egészen pontosan az történt, hogy az eredeti verziót egyszer eljátszották a király előtt, neki el is nyerte a tetszését, azonban az udvarban nagy számmal jelen lévő vallásos embereknek nem, és az általuk gyakorolt nyomásnak engedve végül betiltották a darabot. Az első szövegváltozat nem maradt fenn teljes egészében, de két színháztörténésznek sikerült rekonstruálnia – ezt állította színpadra az 1680-ban alapított Comédie-Française társulata; a MITEM-en francia nyelven, magyar nyelvű felirattal láthattuk.

Az ismertté vált hosszabb változatban olyan szereplők (például Orgon lánya, Mariann és a vőlegénye, Valér) is megjelennek, akikkel ebben a rövidített változatban nem találkozhatunk – hiányuk miatt a történetnek fontos cselekményszála marad el. Lényeges különbség az is, hogy a darab végén nem érkezik meg a királyi küldött az elfogatóparanccsal, így ebben a változatban végül Tartuffe tulajdonába kerül Orgon háza…

A színpadon elhelyezett négyszög alakú, fehér tatamin érveket és ellenérveket felsorolva harcolnak egymással a szereplők. Gyakorlatilag az elveik és az ideáik csapnak ott össze egymással. „Tartuffe csaló? Igen, természetesen az. Ájtatosnak tetteti magát, holott nem az. Csalárdságának azonban erénye, hogy feltárja az Orgon családját átszövő titkos feszültségeket, vágyakat – magyarázta a belga rendező. – Ugyanis sérült családról van szó. A látszólag stabil családban az idősebbek és a szülői tekintély tisztelete szilárd, megingathatatlan alapnak tűnik. Közelebbről nézve azonban egy összeomlott, a múlt romjai közt rekedt család tárul elénk. Az egység, a harmónia rég elhagyta e házat. Ekkor furakszik be Tartuffe a robbanás közeli helyzetben lévő háztartásba. Szegény, mint a templom egere, máról holnapra él, templomról templomra járva alamizsnát gyűjt, így tengeti életét. Orgon Tartuffe-re a megváltó, az odaadó hívő szerepét osztja, ő meg jó színészként eljátssza a szerepet, pénzt és jobb életet remélve.”

Ivo van Hove eredetihez visszanyúló változatának középpontjában az Elmira és Tartuffe közötti szerelmi jelenetek, valamint a Damis és apja, Orgon közötti konfliktusok állnak. A Tartuffe e változata elemi erővel hatott már 2022 januárjában is, amikor a bemutatót a szerző 400. születésnapja tiszteletére tartották.