Látlelet a világunkról

Már jó ideje a világ legrangosabb sajtófotó-pályázata az 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, a World Press Photo felhívása. Az alapítvány tavaly új stratégiát vezetett be: a zsűri külön-külön régiók szerint értékeli a beküldött pályaműveket. A díjkiosztás után az uta­zókiállítás – az esztétikai értékei mellett – évente és világszerte megismerteti és felhívja a látogatók figyelmét korunk fontos konfliktusaira, társadalmi és környezetvédelmi kérdéseire. És évente sokkol ugyanazokkal a borzalmakkal: természeti katasztrófákkal, háborúkkal, éhezéssel, nyomorral, a klímaválság szörnyű hatásaival, a kisebbségek kirekesztésével, vagyis erőszakkal, elnyomással és megbélyegzéssel. 2022-ben a sajtófotósok tudósítottak az ukrajnai háborúról és az afganisztáni tálibok uralmáról, az ausztráliai áradásokról és a perui olajszennyezésről, a folyók vizének használatáról és kihasználásáról Közép-Ázsiában és az Egyesült Államokban.

Míg pár évvel ezelőtt az Európából érkező tudósítások tüntetésekről, felvonulásokról, a klímaváltozás elleni küzdelemről és menekültekről szóltak, ma (némi túlzással) egyetlen téma dominál: a szomszédunkban zajló háború.

Az év fotója, Jevhen Maloletka Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képe is az orosz–ukrán harcok során készült. A fotón egy sebesült kismamát mentenek ki az orosz légicsapás során megsérült kórházból 2022. március 9-én. A kismama, Irina Kalinyina Miron (azaz béke) nevű gyermeke halva született, és fél órával később a 32 éves édesanya is meghalt. A zsűri szerint az Ukrajna jövője elleni támadást ábrázolja a fotó.

Ugyanilyen sokkoló a spanyol Emilio Morenatti sorozata, a Háborús sebek. Egyik képén a 22 éves ukrán katonai orvos, Anton Gladun fekszik a kórházi ágyán, két lábát térdnél, egyik karját a válla alatt amputálták; 2022. március 27-én sebesült meg a fronton. Ez a projekt olyan embereket ábrázol, akiknek a tavaly februári orosz invázió következtében le kellett vágni valamelyik végtagjukat. A fotós afganisztáni tudósítóként elveszítette az egyik lábát, és bajtársként tekint képei alanyaira. Azt is igyekszik érzékeltetni, hogy a háború a frontvonal mögött is kegyetlen.

Az év fotósorozata Az afganisztáni béke ára címet viseli, és a dán Mads Nissen munkája: az afganisztáni emberek hétköznapjainak nehézségeit mutatja be azután, hogy a tálibok ismét hatalomra kerültek. Tavaly a súlyos aszály tovább mélyítette a gazdasági válságot, jelenleg az ország lakosságának fele nem jut elegendő élelemhez, az ENSZ szerint több mint egymillió gyermek súlyosan alultáplált. A munkanélküliség és az éhezéstől való rettegés miatt az illegális szervkereskedelem drasztikus méreteket öltött. A 15 éves Khalil Ahmad arca sokáig nem ereszt: ingét felhúzva mutatja sebhelyét a fotósnak; hogy ne éhezzen tovább a család, szülei úgy döntöttek, hogy 3500 dollárért eladják a veséjét…

Az elmúlt években a sok-sok szörnyűség mellett némiképpen enyhült a mellkas táji szorítás a díjazott sport- és a természetfotók láttán – sajnos idén ezek, egy-két kivételtől eltekintve, teljesen eltűntek a mustrából. A borzalmakhoz képest pici arányban kapunk pozitív töltetű képeket, ilyen például egy bevándorló­család sikeres újraegyesítésének többéves sztorijáról szóló sorozat. Vagy a klímaválság kezelésének pozitív példáit bemutató, Átállás nettó nullára című sorozat Simone Tra­monte olasz fotográfustól. A cím onnan ered, hogy az Európai Unió célul tűzte ki, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2030-ig legalább 55 százalékkal, 2050-re pedig nettó nullára kell csökkenteni – a fotós olyan innovatív megoldásokat fényképezett, amelyek lehetővé teszik e célok elérését.

Persze, tudom, az említett pozitív töltetű képek mélyén is negatívumok, problémák húzódnak meg. De legalább ezek a fényképek megmutatják azt, hogy lehet(ne) egy jobb világot is teremteni, akad(hat) a bajból kiút.