Mágikus gitárzene

Az őszi JazzFest Budapest második napján fellépő Snétberger Ferenc elbűvölte az Erkel Színház közönségét. Mind az 1819 embert, ugyanis ennyi a színház befogadó­képessége, és minden jegy elkelt. A Berlinben élő, ám a lelkében örökre magyar, Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész megmutatta, hogyan görbül meg idő és tér a szívből jövő muzsika hatására.

KultúraPuskás Kati2023. 11. 28. kedd2023. 11. 28.

Belépve az Erkel hatalmas színpadára, gitárjával a kezében leült a kottaállvány mögé, és csak annyit mondott: „Hoztam néhány újabb zenei foszlányt.” Ezzel kezdetét vette a varázslatos utazás térben és időben. Snétberger Ferenc gitárjátéka mesélt szülőhazája roma hagyományairól, a brazil zenéről, a flamencóról. A repertoár­ban felbukkantak történetek régebbi lemezeiről, a Titokról, a Hallgatóról, a Nomádról és a Balance-ról. Elvarázsolódtam: bár nem tudtam megállapítani, vajon melyik lehet az a dallam, amelyet nagymamája oly gyakran dúdolt, ő pedig beépítette a zenéjébe, csak azt éreztem, hogy a muzsika bebalzsamozza a lelkemet. Egy pillanatnak tűnt a másfél órás koncert, melyet az álló ovációval és vastapssal sikerült kétórásra nyújtani. Megszűnt a távolság is az előadó és hallgatósága között, hiszen létrejött a híd lélektől lélekig.

A ráadások alatt azt is elárulta: „Ha Joni Mitchell felkérne rá, hogy kísérjem, érte elmennék a világ végére is.” És el is játszotta a 80. születésnapját nemrég ünneplő kedvenc énekesnőjének egyik szerzeményét.

Snétberger Ferenc egy régebbi interjújában úgy fogalmazott: „Szeretném elérni azt, amit az apám elérhetett volna.” Édesapja vendéglátós zenészként az aktuális tánczenéket játszotta, de ha társaival otthon próbált, akkor a külföldi rádióállomások műsorában hallott jazzt játszották. Óriási hatással volt a gyerekeire, de csak egy gitár jutott a hét lurkóra. Ferenc volt a legkisebb gyermek, ritkán került sorra, de mivel tehetségesnek bizonyult, beíratták a zeneiskolába.
Salgótarjánt elhagyva Budapesten próbált szerencsét a fiatal zenész. Jó kezekbe került: „A Fészek Klubban volt egy nyugatnémet hangszerkiállítás, és megengedték, hogy kipróbáljam az addig csak fényképről csodált hangszereket. Egyre nagyobb csoportosulás támadt körülöttem, végül odajött a híres jazzgitáros, Babos Gyula, és azt javasolta, jelentkezzek a konzervatórium gitár tanszakára. Felvételiztem, és szerencsére fel is vettek. Nagyon örültem, mert nem számítottam arra, hogy esélyem lesz továbbtanulni és jó zenészekkel együtt játszani. Jávori Vilmos zenekarába kerültem, nagyon jó koncerteket adtunk, sokat turnéztunk. Aztán 1987-ben következett a Trió Stendhal.”

Vannak Snétberger névvel fémjelzett gitárok is. Készítőjük sajnos fiatalon halt meg. Az általa készített 120 jazzgitár mind elkelt, és a klasszikus gitárokból sem maradt egy sem. Snétberger Ferencnek mindegyikből van néhány példánya.

Az inspiráció, főleg a zeneszerzésben, elengedhetetlen, ezért 1988-ban Berlinbe költözött feleségével, Angélával. Itt született meg a népének ajánlott In Memory of my People című műve, amelyet 2007-ben a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából az Egyesült Nemzetek New York-i székházában is előadott.

A Népem emlékére című zenemű keletkezésére így emlékezett: „1994-ben Berlinben eljött a koncertemre egy izraeli zeneszerző, aki elmesélte, az auschwitzi láger meglátogatása után elhatározta, ír egy szimfonikus művet a koncentrációs táborok felszabadításának 50. évfordulójára. Megkérdezte, én miért nem írok egy művet a népemnek, hiszen rengeteg roma származású embert is elpusztítottak ezekben a lágerekben. Sokáig töprengtem, gyötrődtem, hogyan tudnám zenében kifejezni azt a rengeteg fájdalmat, végül bevillant a nagymamámtól oly sokszor hallott dallam. Rögtön elkezdtem keresni a hangszeren ezt a kis töredéket, és ebből született meg a szerzemény az én népemnek ajánlva.”

A Snétberger Zenei Tehetség Központ a világhírű gitárművész és zeneszerző által Felsőörsön létrehozott, a rendes iskolai képzés mellett működő, komplex módszertannal rendelkező intézmény, amely minden évben 60-65 hátrányos helyzetű tehetséges fiatal számára biztosít 12 héten át tartó intenzív zenei képzést és tehetséggondozást.  A 2011 óta működő központ oktatási modelljét berlini tanárai tapasztalataira építve álmodta meg és dolgozta ki Snétberger Ferenc. Az évi 100 órányi koncert adta fellépési lehetőség nemcsak azért fontos a diákok számára, mert a színpadon való szereplésben is komoly gyakorlatra tehetnek így szert, hanem azért is, mert ezzel hiteles módon képviselik a központ mottóját: „A zene felemel.” 


 

 

Ezek is érdekelhetnek