Összeesküvés a kor ellen

Tavaly emlékeztünk Illyés Gyula (1902–1983) születésének 120., idén pedig halálának 40. évfordulójára. Az ez évi Illyés-évet keretbe foglalja két fontos esemény. Áprilisban az MMA és a Nemzeti Örökség Intézete felújíttatta a költő és felesége, Kozmutza Flóra Farkasréti temetőben található, Farkas Ádám szobrászművész által készített, 2022 óta a Nemzeti Sírkert részeként védett síremlékét. A napokban az emlékév záróeseményeként az utca emberét is megszólító kerítéskiállítás nyílt a művészeti akadémia irodaházánál, amelynek tablói QR-kód használatával idegen nyelven is olvashatók.

A tabló fotói egyöntetűen érzékeltetik az író életigenlő örök derűjét. Az idézetekben is gazdag, a pálya fő állomásain eligazító szövegekből kiderül, hogy Illyés politikai szerepet csak rövid időre vállalt, viszont a közösség iránti felelősségérzet minden művét áthatotta. A korlátozások ellenére mindent megtett a magyarság védelmében: baráti kapcsolatot ápolt a Kárpát-medence és a nyugati diaszpóra magyarságának íróival, költőivel, nélküle nem valósult volna meg az irodalmi nemzetegyesítés.

Közéleti szerepvállalását idézi már a kiállítás címe is: Minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen. Illyés a forradalom kitörésekor Miskolcon papírra vetette az évekkel korábban megírt és elrejtett, de emlékezetében őrzött Egy mondat a zsarnokságról című, talán a legismertebb versét. Az Irodalmi Újságban 1956. november 2-án megjelent költeménynek volt egy eredeti kéziratos változata Szabó Lőrinc hagyatékában, ezen 1951 a dátum. Ez elveszett, de hosszú kutatás után Illyés hagyatékából előkerült a vers legelső, 1949-ben írt változata, ennek egy töredéke látható a kiállításon. Ez alapján feltételezhető, hogy az emblematikus sorok ihletője az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma lehetett – ekkor kezdte el ugyanis foglalkoztatni a költőt a zsarnokság működésmódja, logikája.

Illyés szemben állt minden erőszakkultusszal és embertelenséggel. Következetesen demokrata maradt – egy demokráciaellenessé váló világban.

Az írót az 1956-os forradalom vérbe fojtása miatti megrendültsége egész további életében kísértő depresszióba sodorta. Belső emigrációba vonult, melyet a legutolsók között, Déry Tibor 1961-es szabadulása után adott fel (érdekében korábban sikertelenül járt közben). A rezsim ideológusai az írókat (különösen a népi írókat) a forradalom legfőbb felelősei közé sorolták, ennek ellenére a kádári restauráció első, véres szakaszát követően a megnyerésükre törekedtek. Illyés nem tett hűségnyilatkozatot a rendszer mellett, de tudomásul kellett vennie a kialakult helyzetet: a terror nélküli diktatúrát.

A hatalmas életművet néhány tablón összegezni nem kis feladat, ezt vállalta magára Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA levelező tagja. A kurátor úgy fogalmazott: Illyés fejedelem volt az irodalom köztársaságában. Temetésén akkora tömeg gyűlt össze, amely fölért egy rendszerellenes demonstrációval. Személyében a XX. századi magyar szellemi és közélet legátfogóbb intellektusú, minden műfajában maradandót teremtő alkotója ment el. Halálával egy korszak is véget ért.