Egy igazi görög sorstragédia

María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu New Yorkban született. Bevándorló apja a könnyebbség kedvéért a Callas nevet adta lányának, aki tizennégy éves volt, amikor a szülei elváltak, és édesanyjával visszaköltözött Görögországba: az athéni Nemzeti Konzervatórium növendéke lett. Tanára, Elvira de Hidalgo szoprán énekesnő az éneklés mellett a színpadi viselkedésre is oktatta a gátlásos fiatal lányt.

Una grande voce, azaz egy nagy hang – mondta róla tanítómestere, Tullio Serafin, aki aztán fáradságos munkával megteremtette belőle az „isteni dívát”. Tízévi kitartó gyakorlással, skálázással sikerült enyhíteni az énekesnő hangjának a regiszterek közötti hangtöréseit.

Az énekesnőre nyomasztó súlyként nehezedett kövérsége is, és az, hogy szemüveg nélkül szinte vakon botorkált a színpadon, annyira rövidlátó volt. Az ötvenes évek elején hosszabb ideig tartózkodott Amerikában, és alig lehetett ráismerni, amikor visszatért Milánóba: két év alatt negyven kilótól szabadult meg. Meglepő fogyásáról olyan elképesztő tippek jelentek meg a lapokban, mint hogy például galandférget nyelt. A dí­­va alacsony kalóriatartalmú étrendjével magyarázta a változást. Egyes kritikusok a szemére vetették, hogy fogyásával hangja veszített erejéből és gazdagságából, ugyanakkor elismerték, hogy sokkal meggyőzőbb lett a törékeny női szerepekben. Bár ezentúl mindig ügyelt a súlyára, imádott főzni, utazásai során gyűjtötte a recepteket, még egy szakácskönyvet is kiadott.

Callas korán megtalálta azt a férfit, akire rábízhatta magát. Giovanni Battista Meneghini, a jó családból való, vagyonos nagyiparos első látásra beleszeretett a nála jóval fiatalabb – akkor még kövér, ismeretlen – énekesnőbe. Feleségül vette, és a menedzsere lett: ő döntött a szerepekről és a fellépti díjakról, amelyeket minden előadás után egyre feljebb srófolt.

Ám 1959-ben jött a végzetes fordulat: a sikerei csúcsán járó operadíva beleszeretett a görög hajómágnásba, Arisztotelész Onassziszba. Elvált a férjétől. A rajongói megbocsátották ezt a  „ballépését”. Onasszisz is elvált a feleségétől, Tinától, akinek a beleegyezését állítólag a híres Hope gyémánttal sikerült megvásárolni.

Callas bolondulásig szerette Onassziszt, a sajtó többször is a görög „rabszolganőjének” titulálta az énekesnőt. Bár mindketten Párizsban éltek, mégsem költöztek egy fedél alá: a Foch sugárúton voltak házaik, nem messze egymástól.

„Először a súlyomat veszítettem el, majd a hangomat, végül Onassziszt” – mondta egy interjúban Callas, miután szerelme feleségül vette az elhunyt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt.

A díva ekkor – már túl a második hangválságán – tett még egy utolsó kísérletet a színpadi visszatérésre. Világ körüli hangversenykörútja sikeres volt, bár a kitörő lelkesedés nem annyira hangjának, mint inkább a karizmatikus énekesnőnek szól. Akik látták egyetlen filmjében, a Pasolini rendezte Médea címszerepében, sosem felejtik el őt. Ugyanaz a varázserő, tűz-láng szenvedély, drámaiság sugárzik belőle, mint a görög sorstragédiák hősnőiből.

Maria Callas 1977. szeptember 16-án, délután fél kettőkor szívinfarktusban halt meg. Szeptember 20-án helyezték örök nyugalomra a párizsi Père-Lachaise temetőben. Hamvait ellopták. Miután sikerült visszaszerezni, Callas korábbi kérésének megfelelően az Égei-tengerbe szórták.