Így mulattat az éjszaka királya

Magyarországot operett-nagyhatalomként tisztelik a nagyvilágban, köszönhetően Kálmán Imrének, Lehár Ferencnek, Huszka Jenőnek, Jacobi Viktornak és a többi nagyszerű szerzőnknek. A világ egyik legismertebb operettje a Csárdáskirálynő, Kálmán remekműve. Statisztikusok szerint nincs egyetlen olyan perc sem, hogy a Földön valahol – színpadon, filmen, tévében vagy rádióban – fel ne csendülne valamelyik népszerű melódiája: „A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok", a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád", a „Te rongyos élet" vagy a „Hajmási Péter, Hajmási Pál".

A fővárosi és a vidéki teátrumokban telt házzal játsszák a zenés műfajokat, az operettet és a musicalt egyaránt. Nemhiába mondták ránk egykor az osztrákok, hogy paprika van a vérünkben. Szóval, kedves olvasó, tessék erre büszkének lenni!

A Budapesti Operettszínház tavaly ünnepelte százéves jubileumát. Ez alkalomból november közepén a fővárosi operettkultúra fellegvárának számító játszóhelyen ősbemutatóra került sor: Orbán János Dénes Kossuth-díjas drámaíró, műfordító és Pejtsik Péter zeneszerző nagyoperettje, Az Orfeum mágusa hármas szereposztásban mutatkozott be, Bozsik Yvette rendezésében. A darab az 1890-es években és több szálon futó cselekmény segítségével nem pusztán hiteles korrajzot nyújt, de egyúttal a műfaj nyelvén meséli el Somossy Károly szövevényes életútját. Ő az Operettszínház épületének megálmodója, a mulattatás akkori nagymestere. A címszerepet Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Nagy Lóránt alakítják; jómagam Homonnay remek alakításában láttam a január közepére már rendkívül érett előadást.

Somossy nemcsak Budapestet tanította meg mulatni, hanem egész Európát. Az 1894-ben megnyílt Somossy Orfeumba jártak szórakozni a bécsi, a berlini és a szentpétervári urak, sőt, a leendő angol király, VII. Edward is gyakori vendége volt az Orfeumnak, ahol a gyönyörű primadonna kegyeit kereste. Ebbe a varázslatos miliőbe röpít vissza Az Orfeum mágusa, amit tekinthetünk a legendás Csárdáskirálynő előtörténetének is.

A nőfaló Somossy életmódjának köszönhetően ebben az operettben a megszokott egy helyett két primadonnának számító karakter tűnik fel: a feleség, Ármina (Fischl Mónika) és Carola Cecília, a szerető (Kiss Diána), illetve Ábrándy Bella ifjú díva személyében (Bojtos Luca) befurakszik a történetbe egy naiva-primadonna és szubrett közötti átmenet. A szerelmi szálak gordiuszi csomóvá bonyolódnak, mindenki mindenkibe szerelmes, ahogy az ebben a műfajban lenni szokott.

A nagyoperett számtalan szellemes ötlettel is szolgál, a darab zenéjében és szövegében rendre fel-felbukkannak ismerős, klasszikussá vált dallamok és verssorok, többek között Kukoricza János belépője a János vitézből és az Éj királynőjének bosszúáriája a Varázsfuvolából, idézetek Petőfi Sándor Szeptember végén és Ady Endre Az én menyasszonyom című verséből. Szintén briliáns geg és szimbolikus, egyúttal előremutató gesztus, hogy Kálmán Imre alakja is helyet kapott a történetben (méghozzá a Virtuóz-győztes zongorista Boros Misi alakításában), jelezve, hogy személye megkerülhetetlen, később ő lesz minden idők talán legismertebb operettszerzője.

Pazar díszletek, pompás ruhaköltemények, ritmusos zene, nagyívű lírai betétek, pörgő tánc, nagyjelenetek jellemzik az új operettet – elvégre ez a felhőtlen kikapcsolódás műfaja, élén a pesti éjszaka egykori királyával.