Őrzik az ősi muzsikát

Szabó Gáspár, aki festő, grafikus tevékenysége mellett népzenével is foglalkozott, 1979-ben alapította meg a Dűvő Népzenei Együttest. Névadása egy zenei szót jelöl: ha a brácsa és a bőgő kíséri a hegedű dallamát, akkor dűvő nevű vonásnemet használ. A zenekar az alapítón túl Szabó János, Orbán György, Oszvald György és Babják György közös játékával indult. Az eltelt évek alatt a tagok többször cserélődtek. Hrúz Dénes, az együttes jelenlegi vezetője, 1981-ben csatlakozott hozzájuk. Rajta kívül a jelenlegi tagok: Hrúz Szabolcs, Mohácsy Albert, Nagy Zsolt már tizenöt éve húzzák együtt a muzsikát, Kubinyi Júlia pedig énekével teszi különlegessé a Dűvő hangzásvilágát.

Eredetileg az 1976-ban alakult Nógrád Táncegyüttes kísérő zenekaraként működtek. De az első perctől fogva a céljuk az is volt, hogy a palóc vidék zenéit megtanulják, éltessék, átadják az utókornak. Olyan repertoárt állítottak össze, amelyben a zene nemcsak a tánchoz szól, hanem színpadra is rendezhető. S idővel nem csupán a régi palóc muzsikák megőrzése, hanem a határon túli magyar nyelvterület zeneiségének továbbörökítése vált a küldetésükké.

Dallamaikat számtalan lemez gyűjti össze, amelyek zene- és táncoktatáshoz is készültek. Általában hegedű, brácsa, bőgő együtt szólva kíséri az énekszót. Olykor ütőgardont vagy a moldvai csángó zenékhez kobzát (gitárhoz hasonló pengetős hangszert) is bevonnak a játékba. Falvakra bontva (például Szék, Ördöngösfüzes, Magyarbőd), azon belül az egyedi stílust és dallamvilágot képviselő prímások szerint különválogatva őrzik az egykori muzsikákat.

Elhivatottságból számtalan alkalommal jártak Erdélyben gyűjtő­utakon zenésztársakat felkutatni, később a barátokat meglátogatni. „Hatalmas megtiszteltetés volt olyan nagyszerű prímásokkal találkozni, mint például Netti Sanyi bácsi, és tőle tanulni örök népzenei darabokat. Továbbvinni a hagyományaikat nemes feladat és felelősség – mesél Hrúz Dénes a küldetésük gyökeréről. – A magyar zenének nincs párja. Ahhoz, hogy hangszeren meg tudjon szólalni a sokrétű, dinamikus és virtuóz, dallamos hangzásvilág, jól kell tudni játszani. A magyar népzenét többnyire mindig cigányok húzták, akiknél ez a tudás apáról fiúra szállt. A fiatalok hallás után tanulták meg a dallamokat a tapasztaltabb zenészektől. Az ő példájukat követtük a gyűjtőút­jaink során, mert így a zenei díszítések is szinte teljes mértékben átvehetőek. Mellette magnószalagon és videón rögzítettük az aktuális tanítónk játékát, hogy ilyen módon is megmaradjon nekünk a muzsika.”

Sok idő és gyakorlás, amíg egy adatközlőtől megtanulnak, majd közönség elé visznek egy zenét. Mindenkor arra törekednek, hogy hangszereiket hasonlóan húzzák, mint ahogyan anno ők hallották muzsikus elődeiktől. Ki kell választani a rengeteg közül az összetartozó dallamokat, és koncertjátékra összeszerkeszteni azokat. Falvak szerint lehet és kell is csoportosítani a zenét, mert nem ildomos például egy székinek ördöngösfüzesi nótát húzni. Ugyan vannak dallambéli átfedések, a stílus hasonló, de mégis más a kettő – emeli ki az együttes vezetője.

Koncerteken, táncházakban, különféle rendezvényeken (keresztelő, lakodalom alkalmával) is szívesen zenélnek. A Palócföldi Táncház­ta­lál­kozón, amelyet idén már kilencedik alkalommal rendeztek meg, játékukkal minden évben több tánccsoportot kísérnek.

Semmihez sem fogható az érzés, amikor a szülőhelyükön, Nógrád vármegyében lépnek fel, pedig a négy évtized alatt már megjárták a világot. Seattle-be a huszonnegyedik alkalommal hívták vissza őket, de játszottak már Németországban, Kanadában, a Vajdaságban, legutóbb Dél-Amerikában turnéztak.

Folyamatosan tanulnak új dallamokat, frissítik a repertoárjukat. Az viszont az évek alatt mit sem változott, hogy hazai népzenei mozgalom élvonalába tartozó Dűvő ma is az autentikus dallamot képviseli. „A népzene ötszáz év múlva is fennmarad, míg a feldolgozott változatok adott ízlést szolgálnak ki, ezért mulandóak” – vélekedik a muzsikus.

A zenekar benne él a köztudatban már negyvennégy éve. Az emberek megye- és országszerte, illetve határon túl is ismerik őket, felnéznek rájuk és barátsággal fogadják őket. Amikor megjelennek a színpadon, a közönség nem tud nem odafigyelni. A zenészek között a legfőbb összetartó kapocs az, hogy ugyanazt érzik, gondolják a népzenéről, az autentikus irányhoz húz a szívük. 

A Pro Urbe-, a Pro Arte-, a megyei önkormányzattól kapott Madách- vagy a nógrádi Príma-díj mind jól jelzi, hogy a Dűvő milyen értéket képvisel Palócföldön. Játékuk, amelyben ott él a kultúra és a hagyomány, rendkívüli összetartó erővel bír. „Ez a szülőföldünk, az otthonunk, sosem vágytunk el, hogy magasabbra kerüljünk – árulja el Hrúz Dénes. – A magyar népzene csodálatos. Nemcsak egy egyszerű dallam, a szavak egymásutánja, hanem szépen mond el egy emberi érzést, annak teljes árnyalatvilágával fűszerezve. Az egész élet benne van: a bú, a vigasság, az elmúlás, a szerelem. Kapocs az elődeinkhez, egy örök érték, amelyet tovább kell adnunk a gyermekeinknek is.”