Illúziók megszállottja

"Volt szerencsém százhúsz előadást rendezni életemben, és ebből talán kettő volt, ami ilyen komoly feladat: nagy kockázat, nagy munka, nagy odafigyelést, koncentrációt és érzékenységet követel" – nyilatkozta Verebes István. A rendező hozzátette: a keserédes történet egy furcsa szerelemről szól, amelynek nincs jövője, mert a társadalmi determináció nem teszi lehetővé, hogy a két ember szimbiózisban élje le az életét. Vonó Ignác azért nem lehet boldog, mert az illúziók megszállottja, özvegy Mákné pedig azért nem, mert eltűri ezt a kompromisszumot, és nem akar lemondani a férfiról. Arról a kacskakezű kisemberről, akinek a háborúban ugyan átlőtték a kezét, de ez nem akadályozza a jobb élet iránti vágyakozásban.

A groteszk történet „az ezerszer áldott nyolcadik kerület” lepukkant lakásában indul, és egy hajdan jobb napokat látott budai polgári otthonban zárul. Az előbbiben Mák Lajosnéval tengeti nyomorúságos napjait az altiszt. Se veled, se nélküled kapcsolatukban a főbérlő gondoskodik Ignácról, aki cserébe semmit sem ígér, sőt, leszögezi, hogy soha nem veszi feleségül az özvegyet. 

Balázs Andrea és Előd Álmos felnőttek a nagy elődökhöz (a darab ősbemutatóján, 1970-ben Kiss Manyi és Garas De­zső alakították ezt a párost), remekül megy nekik a „perpatvarozás”.

„Ismét egy olyan próbafolyamat részese lehettem, aminek ha az a vége, hogy ezt a darabot nem nézik és nem méltatják kritikusok, akkor is az életem legmeghatározóbb színházi élménye volt. Örökre hálás leszek ezért a feladatért” – hangsúlyozta Balázs Andrea.

A főszerepet alakító Előd Álmos sem gondolja másképp: „Az az állapot, hogy véget ért ez a próbaidőszak, olyan fájdalom, amit nehéz lesz kihevernem. Ez a szerep nagy lehetőség, és általa olyan embereket, kollégákat ismerhettem meg, akik családtagként fogadtak. Ezt életem végéig magamban fogom hordozni, és hálás vagyok érte.”

A darab negyven év történelmét öleli fel az első világháborútól 1956-ig. Mondhatni, történelem a legalsóbb nézetből. Az ábrándok és a valóság közötti ellentmondás vígjátéka, igaz, olykor bizony kesernyés és fájdalmas ez a humor. Fejes Endre csodás szómágiáját pokoli nehéz színpadon megjeleníteni. Roppant vékony jégen kell táncolni, de ez nem okozott gondot sem a rendezőnek, sem a színészeknek. Nem roppant meg a jég – csodálatos előadás született. Fejes leírta, a Karinthyban pedig eljátsszák, hogy az ember miképp próbálja túlélni a benne élő ijesztő reménytelenséget.