Mit rejt a Cziffra-dosszié?

Cziffra György 1950-ben feleségével és fiával megpróbálta illegálisan elhagyni Magyarországot – sikertelenül, a hatóságok elfogták őket. Feleségét és őt többéves börtönbüntetésre, majd recski kényszermunkára ítélték, nyolcéves fiát pedig nevelőintézetbe helyezték, amíg nagymamája ki nem szabadította onnan. Így találkozott egymással a zongoraművész és a magyar állambiztonság, a vonatkozó dosszié pedig megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratai között.

A levéltárban szeptember 14-ig díjtalanul látogatható, Mit rejt a Cziffra-dosszié? című tárlat bemutatja a zongoravirtuóz életének eddig nem ismert mozzanatait, összefüggéseit – egyben megvilágítja a mai ember számára az ötvenes évek állambiztonságának működését. A három időrendi egységre tagolt kiállítást gazdagítják azok a Cziffra-magániratok, amelyek tavaly jutottak a levéltár birtokába: részben a zongorista magyarországi örökösétől, részben pedig Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésztől származtak. A Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője a névadó nagy tisztelője, ő avatta be olvasóinkat az életrajz fontos részeibe:

"A szabadulása után bárzongoristaként tengődő művész hajnalban hazatérve még órákig gyakorolt, hátha egyszer ki tud törni… A kollégák, barátok, és nem utolsósorban Kodály Zoltán segítségével az 1950-es évek közepén újra a pódiumra került, felvételeket készíthetett, Liszt-díjat kapott. Történt aztán, hogy 1956 szeptemberében egy felkérést kapott: Bartók elképesztően bonyolult 2. zongoraversenyének szólistájaként kellene beugrania – hat hét múlva. Október 22-én az Erkel Színházban tomboló siker fogadta a bravúros produkciót, Cziffra pedig a zongoraverseny után ötször játszotta el ráadásnak a Rákóczi-indulót. Többek szerint ez az este is lelkesítő hatással volt a másnapi forradalmi eseményekre. A határ másnap megnyílt, és Cziffra családjával együtt Bécsbe, onnan Párizsba emigrált.”

Hogy miért nem maradt itthon, annak ellenére, hogy a karrierje újból felfelé ívelt? Miért nem hitt egy jobb élet reményében?! „Valahogy a magyar kulturális elit sohasem fogadta be, és a történelem is jócskán megtépázta. Az emigrálást követő évek szárnyalása szöges ellentétben állt a korábbi évtized megpróbáltatásaival: 1957-ben már Hollywoodban húszezer ember előtt adott koncertet, és az óriási érdeklődés miatt duplázni kellett. Cziffra csakhamar kora egyik legkeresettebb zongoristája lett, versengtek érte a zenekarok és a koncerttermek. Azt írták róla, hogy van Richter, Horowitz, Rubinstein, na és persze Cziffra György, de ő egy külön kategória. Cziffra egyszeri és megismételhetetlen.”

Az izgalmas pályafutást mindenki számára közvetlenebbé teszik a kiállítás interaktív elemei, a dokumentumok, a fényképek, valamint a tárlat közepén elhelyezett enteriőr: a művész rengeteget ült egy ilyen íróasztalnál, ahol fia is gyakran sertepertélt körülötte. Meghallgathatjuk Cziffra György gyerekkori koncertjét, valamint egy Bartók-hangversenyt is, ahol fiával, a kivételes tehetségű karmesterrel együtt léptek fel. Az iratok között beleolvashatunk olyan jelentésekbe, amelyek kifejezetten a zongoraművészről szóltak, de olyanba is, amelyekben csak érintették Cziffrát. Találunk a művész számára eljuttatott gratuláló leveleket, valamint fiatalkori képeket is, de a hadseregben betöltött kulturális tevékenységére és a magánéletének alakulásába is bepillantást nyerhetünk. Az utolsó dokumentum a művész felesége által a barátnőjének írt levél, amelyben a nő kifejti, az alapítvány működésével tovább él férje emléke.

„Aztán hatvanéves korában olyan csapás érte, amit sohasem tudott feldolgozni: egy lakástűzben elvesztette egyetlen fiát, karmesterként rendszeres muzsikustársát. Cziffra 73 éves korában bekövetkezett haláláig többé nem lépett fel. Páratlan lemezfelvételeket és ideológiát hagyott hátra, s ebből az örökségből nekünk nemcsak táplálkoznunk kell, de kötelességünk továbbadni is.”