Palócok északon és délen

Nem először találkozhatnak olvasóink Mohos Zsófiával és a képeivel lapunk hasábjain. A fotográfus 2020 és 2023 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként egy hosszú távú dokumentarista fotósorozaton dolgozott: két palóc falu, a nógrádi Rimóc és a tőle délre 400 kilométerrel, Szerbiában található Kupuszina életét követte személyes történeteken és közösségi eseményeken keresztül. Megörökítette mindazt, ami az elmúlt három évben történt: ott volt – gyakran férjével és két kisgyermekével együtt – a lakodalomban és a kisasszonynapi búcsún, a temetőben és a misén, a körmeneten és a disznóvágáson, kapálás, babszedés és tésztagyúrás közben egyaránt.

A projekt lezárásaként tavaly októberben jelent meg Lélekjelenlét – Két palóc falu című kötete, emellett több kiállítóhelyen bemutatkozott már a dokumentarista fotósorozattal. Jelenleg április 4-ig a Háló Kulturális és Közösségi Központ Kolta Galériájában látható a Palócok északon és délen című tárlata, amely elsősorban a két falu jelenére, közösségi eseményeire és a máig élő hagyományra fókuszál, de vegyült közéjük néhány fotó Görbeország más településéről is. A képek válogatásában Korniss Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter segített.

Mohos Zsófia sikerei mögött rengeteg munka és másokra figyelés áll. Ez idő alatt ő maga is, szinte észrevétlenül, része lett ezeknek a közösségeknek, az emberek bizalmukba fogadták. „Én egy eltűnőben levő világot szeretnék megörökíteni és átadni az utókornak. A lakodalmak, búcsúk és az idősek ráncai vezetnek el bennünket egy olyan világba, ahol még összekapaszkodnak tánc közben a legények, ahol fésülködés közben évszázadokon át gyakorolt mozdulatokat figyelhetünk meg, és ahol egy-egy arc a sorsok szövedékének számos lenyomatát viseli.”

Mohos Zsófia küldetésként élte meg, hogy megörökítse a palóc vidéken azt, amit még lehet. Amíg még lehet. Nem csupán képekben, hanem írásban is. Ugyanolyan fontosnak tartja a beszélgetéseket, mint a fotózást: a képek a történetekkel együtt teljesek. Az eddigi köteteiből kiderül, hogy nemcsak a fényképezőgéppel bánik kiválóan, hanem a szavakkal is: „A népviselet mesél. A deliny szoknyák százéves ráncai ezernyi történetet rejtenek. Elnehezült szövetek hangja muzsikál táncról, örömről, gyászról. A népviseletet hordani olyan fiatalként, aki a hétköznapokban már nem ebben él: kapcsolódás. Közösséghez tartozás. Külső jel, mely valódi átváltozást jelent az öltözködés ünnepélyessége által. A viselettel foglalkozni valódi örömforrás. Fejkendős öregasszonyokat hallgatni: küldetés.”

Szinte hihetetlen, hogy Palócföldön nemcsak őrzik, hanem még élik is az eltűnőben lévő hagyományokat, egy elmúlt élet maradványait. A másfél ezres lakosú Rimócon úgy 50-60 asszony jár viseletben hétköznapokon is, alapvetően a nyolcvan fölöttiek. Sokan odahaza kényelmes otthonkába öltöznek, de ha az utcára kimennek, akkor mindig felöltik a viseletet.

Jó érzés tudni, hogy Mohos Zsófia köztük jár. Helyettünk is. Hogy ne tűnhessen el nyomtalanul a jelenből múltunk fontos része.