Szélmalomharc a felejtéssel

Mikor Florian Zeller, az ifjú francia szerző megírta Az apát, az öregedő exépítész küzdelmét az Alzheimer-kórral, hazája legrangosabb színházi elismerését, a Molière-díjat érdemelte ki érte. Teljesen jogosan! Az elmúlt egy évtized során a világ számos országában sikerrel mutatták be – nálunk Valló Péter rendezésében, Kern Andrással a címszerepben játsszák a Pesti Színházban.

KultúraSzijjártó Gabriella2024. 04. 29. hétfő2024. 04. 29.

Kép: Apa (Kern András) és lánya (Bach Kata) egyre inkább más valóságsíkban él…

Apa (Kern András) és lánya (Bach Kata) egyre inkább más valóságsíkban él…

A darab töretlen népszerűsége abban rejlik, hogy rendkívüli érzékenységgel és finom humorral ábrázolja egy idős férfi küzdelmét a felejtéssel, a betegséggel és a lassú leépüléssel. A kór (és enyhébb esetben az időskori demencia) hazánkban is rengeteg embert érint; sajnos gyógymód nem létezik rá, maximum lassítani lehet a fo­­lyamatot. De a vége minden esetben ugyanaz: a végső kiszolgáltatottság.

Az apában a világot André észlelésén keresztül, Kern András zseniális megformálásában tapasztaljuk.

A beteg nézőpontjából, aki úgy érzi, nincs semmi baja, csak a környezete vetíti ki rá ezt az egészet. Látjuk, miként változik meg André kapcsolata a lányával, Anne-nal (Bach Kata), annak szerelmével, Pierre-rel (Brasch Bence), majd megjelennek a különböző látomásszerű alakok, akiket már nem ismer meg. Az újrajátszott jelenetek, a lekettőzött szereplők szántszándékkal bizonytalanítják el a nézőt, azt érzékeltetve, hogy az apa állapota is ingadozik: valamikor érzékeli a valóságot, valamikor felejt, valamikor meg egyenesen képzeleg. Nem tudjuk például, hogy az apa lakásában vagyunk-e, vagy pedig már a lányéban; hogy ki az a férfi, aki velük lakik, és velük lakik-e egyáltalán; és hogy most a lány Londonba költözik-e, vagy pedig élete szerelmével él idehaza kettesben…

Látjuk a lány kétségbeesett küzdelmét (önmagával, a párjával, a betegséget tagadó apjával), hogy megoldja egyedülálló szerettének sorsát. Látjuk, hogyan generál ez az egyre súlyosbodó helyzet családi és belső egyéni konfliktusokat. A különös rendezői koncepció, a jelenetek idősíkjai közötti ugrálás a nézőket folyamatos gondolkodásra készteti, a helyzetek és reakciók újraértékelésére. A színdarab felhívja a figyelmet egy olyan társadalmi problémára, amelyről egyébként ritkán és szűkszavúan beszélünk – méghozzá úgy teszi, hogy mindeközben az élet szeretetének a szemszögéből próbálja nézni az egész folyamatot.

A 2020-ban készült filmváltozat forgatókönyvét és a főszereplő, Anthony Hopkins alakítását az amerikai filmakadémia Oscar-díjjal jutalmazta. 


 

Apa (Kern András) és lánya (Bach Kata) egyre inkább más valóságsíkban él…
 

 

Ezek is érdekelhetnek