Kihajtási ünnep az Isten homlokán

Talán Petőfi telibe talált az Úti levelekben: „Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka.” A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozók körében – az időjárástól és a legelők állapotától függően – ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása vagy a juhbemérés.

A ménes lovai mellett szürke marhákat, rackajuhokat, bivalyokat meg csergető csikósokat is láthatott a közönség, de felvonultatták a legendás fogatokat: a bivalynégyest, az ökörhatost, no és persze a „bátrak fogatát”, a híres puszta­ötös fogatot is. A programokon ezúttal is részt vettek a Hortobágy örökös pásztorai (köztük a nemrégiben századik születésnapját ünneplő Szőnyi Imrével), akik – a Nemzet Színészeihez hasonlóan – mindig tizenketten viselik a megtisztelő titulust. A húrokba csapott a Szeredás együttes, majd Csík János és a Mezzo Zenekar; a vármegyei ízek utcájában pedig 17 település a rá leginkább jellemző 29-féle hagyományos ételkülönlegességgel, mintegy 1500 adag ingyenes kóstolóval várta a látogatókat. A kihajtási ünnephez kapcsolódó kézműves vásáron mintegy 80 kézműves, népművész, népi iparművész, ke­­reskedő kínálta portékáit.

Hagyományosan a pásztorcsoportok vezetői, az úgynevezett számadó pásztorok az ünnepségen számoltak be a rájuk bízott állományról. Például Garai Lajos csikós jelentése szerint sikeres volt az ellési szezon, de nagyon „lányos” év az idei, általában több mén születik. Az éves beszámolók végeztével a számadóknak átadták a megbízóleveleiket.

Érdemes tisztázni: a Hortobágyi Nemzeti Parkban a kihajtás nem pusztán egy turisztikai programelem – miközben persze az elmúlt években megvalósult fejlesztések még teljesebbé teszik a Világörökség részét képező, pusztán töltött látogatóidőt. Itt a pásztoroló, terelő legeltetéses állattartás szerves része a természetes ökoszisztéma megőrzésének, a hatalmas gulyákat és nyájakat legeltető pásztorok hagyományos tudása, szokásai ma is a legfőbb értékek közé tartoznak. Visszamutatnak a gyökereinkhez, és példaként szolgálnak a felnövekvő nemzedéknek.

Azért nem árthat a szaktudás mellé néhány, Szent György-naphoz kapcsolódó rontáselhárító népszokást is felidézni! Eleink az állatok megóvása érdekében az istállót körülszórták kölessel vagy körülfüstölték gyógynövényekkel. Az állatokat megcsapkodták nyírfa vagy mogyorófa vesszőjével, meghintették szentelt vízzel, vaskos párnával megsimogatták, hogy elkerüljék a rontást, és szépen gyarapodjanak. Gyakori volt, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, mert azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc, és olyan gömbölyűek, mint a tojás. Így legyen!