Például Pusztaszomaj

A kicsi faluba, ahonnan Budapest a többség számára ugyanolyan távolinak tűnik, mint a fő­­városból, mondjuk, Tokió vagy a Seychelle-szigetek, a polgármester meghívására egy filmescsapat érkezik, hogy a gyerekeknek a nyári szünetben – két nagyobb „projekt” között – közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. Ta­­más, a fiatal filmrendező – a kitűnő, de filmekből tán kevéssé ismert Dér Zsolt személyesíti meg – és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk, felismerik, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás. A szálak a település kezdetben rendkívül rokonszenves polgármesteréhez, Gáspárhoz vezetnek – szerepében a szintén remek Pál Andrást láthatjuk –, akiről egyre inkább bebizonyosodik, hogy visszaél a hatalmával, kezében tart mindent, s nem tűri, aki ellene szegül. A nagyrészt cigány családokból álló falu számára a legfőbb megélhetési forrást adó uborkafarm tulajdonosaként tőle függ, hogy ki kap munkát meg a fizetésig kölcsönt uzsorakamatra. Aki nem fizeti vissza időben, az nem dolgozhat tovább, s az önkormányzati lakásból is mehet.

Tamás ekkor rendezőként úgy dönt, hogy a polgármesterről leleplező dokumentumfilmet forgat. Felveszi a beszélgetéseket, melyeket a hozzá bizalommal fordulókkal folytat, s a falu első emberének hivatali szobájába belopózva lefényképezi az „uzsoráslistát”. Módszereit vitatja a stáb másik két tagja, az operatőr Krisztián – szerepében Baki Dániel –, aki végül otthagyja egy veszekedés után, és Hanna – őt Mészáros Blanka alakítja –, aki nemcsak munkatársa, hanem a szerelme is Tamásnak.

Tamás a filmjével díjat nyer egy nemzetközi fesztiválon, az uborkafarm viszont gazda nélkül marad, s a munkájukat elvesztő családoknak nem jut más, csak a segély. A pokol útjai is jó szándékkal vannak kikövezve, mondhatnánk tehát, mert a rendező jó szándéka alapjában nem vitatható. A világmegváltó hevület azonban nem párosul kellő valóságismerettel, úgy tűnik, nemcsak Pusztaszomajtól van messze Budapest, hanem ez fordítva is igaz. Tamás cselekedetei mögött mindamellett ott van egy olyan fajta szakmai becsvágy, hogy a sikerért semmi sem drága: előbb jöjjön a látványos győzelem a rossz felett, aztán meg majd lesz valahogy. S ehhez az is hozzátartozik, hogy a polgármester sem jellemezhető úgy, hogy maga az ördög, hiszen kezdetben az ő szándékai is nemesek voltak, s hatalmának csúcsán is felelősséget érzett a falu­jáért, miközben azért megtanult ügyelni arra, hogy a zsebe ne maradjon üresen.

Hepiend tehát Pusztaszomajon – mint oly sok, perifériára került, nehéz sorsú faluban – nincs, csak kínzó „nyersanyag”. Boross Martin filmjének (amellett, hogy a hivatásos színészek és a gyermekszereplők is nagyszerűek) talán éppen az a legnagyobb érdeme, hogy nem akar ködösíteni. Mert nincs más út: a valósággal szembe kell nézni – tiszta szívvel és felelősséggel. Változtatni csak így tudunk rajta.