Tubusokban őrzött színkészlet

– Festőművészként a színátmenetek megteremtésére, a színtartományok teljességének ábrázolására törekszik. Mi volt az a felfedezés, ami ebbe az irányba terelte?

– Konkrét eseményt nem tudnék megnevezni, és hirtelen jött megvilágosodásról sincs szó. Viszonylag hosszú folyamat során jutottam el idáig. Az izgatott a legjobban, miként lehet egy teret ecsettel úgy létrehozni, hogy a tér egybefüggően legyen színes, és törésmentes atmoszférát teremtsen. Röviden: egyszerű, színes és részletes legyen. Ez persze nem egyszerű és nem is magától értetődő vállalkozás. Szeretem a „szí­­nes szürkét” használni, melynek fokozatai csak nagyon picit térnek el egymástól, már-már elenyészőek a köztük lévő különbségek. Muszáj volt valamiféle rendszert alkotnom, ami a későbbiekben megkönnyítheti a dolgomat. Elkezdtem hát palettákon kikeverni színsorokat, jelölvén, hogy az adott árnyalatokat mikor, melyik képem részleténél alkalmaztam és hogyan hoztam létre. Önmagában már ez is hosszú, akár reggeltől estig tartó folyamat, de számomra megkerülhetetlen, mert az idő előre­ha­lad­tával kihullanak az emlékezet rostájából a nüansznyi részletek. Ilyenkor elég elővennem a palettákat, hiszen azok pontosan kódolt útmutatók.

– Mondhatjuk, hogy új színeket fedez fel?

– Ez azért túlzás lenne. Ebbéli tevékenységemet inkább színkutatásnak nevezném, aminek az a célja, hogy eddig nem létező szín- és tónusátmeneteket keverjek ki és rögzítsek. Pályafutásom elmúlt harminc évében nem használtam feketét, még a szürkét is színekből keverem ki, történetesen kékből, sárgából, pirosból, fehérből, vagy ugyanezt zöldből, pirosból, fehérből, sárgából próbálom összehozni. Akkor vagyok elégedett, ha a szemem már nem érzékeli az átmeneteket, mindazonáltal a szürke szín variánsai a képen mégis megmutatkoznak, érvényesülnek.

– A festményei a speciális színkeverési mód­­szerét használva válnak egyedivé?

– Nem tisztem erről beszélni, de úgy érzem, a szín-tér kísérleteimnek, a sajátos színvilágot tükröző műveimnek helye lehet a kortárs művészetben. Azzal is tisztában vagyok, hogy amit csinálok, az piaci értelemben véve őrültség, hiszen az alkotásra fordított extrém időt nem lehet reálisan megfizetni. Engem azonban ez nem érdekel. Huszonhét éves koromig csak rajzoltam, utána kezdtem el festeni. Arra törekedtem, hogy a festészetben is megtarthassam a rajzolás adta pontosságot és élességet. Aztán gyökeres fordulat következett az életemben: a Pécsi Tudományegyetem képzőművészeti mesteriskolája után ugyanitt elvégeztem a doktoriskolát is, 2006 óta pedig festészetet ta­­nítok az intézmény művészeti karán. Kezdetben fiatal oktatóként rengeteg órám volt, ingáztam Budapest és Pécs között, s ekkoriban születtek meg a fiaim; úgyhogy az alkotói munkám igencsak háttérbe szorult, ami lelkileg sem tett jót nekem.

– Mi mozdította ki a mélypontról?

– Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész Színerő mesterkurzusa. A Zsolnay-gyár használaton kívüli üzemcsarnokaiban nagyméretű színes képek létrehozása volt a feladat. Lehetetlennek tartottam, hogy folytassam a korábbi, munkaigényes képalkotást, ezért valami mást kellett kitalálnom. Ekkor jött a színkeverés ötlete, és megszületett az első, azonos tónusértékű színárnyalatokkal komponált színköröm. Órákig üldögéltem az asztalnál, méricskéltem a festékeket, a kívülállóknak fogalmuk sem volt, mit csinálhatok. A gyáriak azt hitték, hogy kajálok, így hát jó étvágyat kívántak. Kezdeti vásznaimon minimális kiindulószínt használtam (kiinduló­szín az, amit boltban lehet kapni), azokból kevertem ki a tónusokat. Mára sokat változott a helyzet, mintegy 240 légmentesen zárt óntubusba töltött színkészletem van. Festményeimen viszont egyetlenegy olyan szín sincs, ami létezett volna 1872 előtt.

– Az ön egyik esszéjéből tudni, hogy a színskála kiteljesedését a XIX. századi vegyipari fejlődés hozta el.

– Ez így van. Ennek alapján Szinyei Merse Pál 1873-ban született Majális című képét akárcsak hat évvel korábban nem lehetett volna megalkotni, hiszen vannak benne nem sokkal előtte felfedezett festékanyagok, például a kép jobb szélén ülő hölgy szétterülő szoknyájának rózsaszínje vagy a háttérben látható erőteljes viridian zöld. Ha alaposan szemlélődünk, tetten érhetjük a váltás pillanatait. Amíg a franciák közül Delacroix a régi paletta színeit használja, addig Monet mű­vein már az új színek dominálnak. De említhetnék európai hírű magyarokat is, köztük a múlt század elején alkotó Nyolcak csoportot (Berény Róbert, Orbán Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Márffy Ödön, Pór Bertalan), akik forradalmi lelkesedéssel fogadták és alkalmazták a mesterségesen kikevert színeket, megteremtve ezzel egy új festészeti korszakot.

– Csontváry Kosztka Tivadart se hagyjuk ki…

– Már csak azért se, mert a Nyolcakkal egyidejűleg alkotott, akár közéjük is tartozhatott volna. Elég a Baalbek című monumentális képét megnézni, hogy mindenki számára kiderüljön, milyen profi és zseniális művész volt. A kép technikai megvalósítása pedig egyenesen elképesztő. Megadta a módját: a legdrágább vásznat és a legújabb festéket használta. A Baalbek szín-tér értelmezésével, a színek használatával, a kompozíció tökéletességével sokat foglalkoztam, hosszabb tanulmányt is írtam róla. Ez egyébként a festő korában is központi téma lehetett, nekem pedig fantasztikus időutazás volt.

– Elnézve az ön munkáit, tartalmi és formai tekintetben eltérnek a szokványos festészettől, erős koncepcióról és kompozícióról tanúskodnak, és a színek tudatos alkalmazásától is egyediek. Mindez hitvallásnak is beillene?

– Ez a vállalásom. Abban a korban születtem, amikor lehetőségem volt a saját utamat járni. Szerencsém volt, hogy ebben a szüleim támogattak, karácsonyra például mindig festéket kaptam. Aztán a tanítás új színt hozott az életembe, és sok új lehetőséget nyitott meg. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy a magyar képzőművészeti felsőoktatásban tanuló festő szakos hallgatókat összehozzam. Nemrég már másodszor alkotott együtt budapesti, egri és pécsi növendék a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepén. Szeretném átadni nekik a színkeverési tapasztalataimat is, vannak kifejezetten erre a célra készült feladatsoraim, és örömmel tölt el, hogy többen érdeklődnek iránta. Az osztályomba tehetséges fiatalok járnak, remélem, sikerrel viszik tovább és sajátjuknak érzik a színkutatásaimon alapuló festészeti technikát, vagy legalábbis a hozzáállásomat.