Tartásra és illemre tanít

A többek között Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett, Junior Prima díjas ifjút, aki a 2022/23-as évadban az Étoile cím birtokosa volt, A Pygmalion-hatás című előadásban nyújtott alakításáért jelölték a „balettvilág Oscar-díjára”. A Magyar Nemzeti Balett principálja azt férfi táncművész kategóriában megosztva nyerte el Artem Beljakovval, a moszkvai Bolsoj vezető táncosával. Hatalmas megtiszteltetés, hogy az elismerést annak harminchárom éves alapítása óta magyar táncos először vette át, méghozzá a balett egyik szentélyének tartott Bolsoj Színházban, ünnepélyes keretek között. Gergőnek ezzel egy gyermekkori álma vált valóra.

Nem ő volt az egyetlen a családjukban, aki táncolt. Bátyja a Magyar Táncművészeti Főiskolára (ma már egyetem) járt. Főhősünk, akit a balettelőadásokon látott elegáns, míves mozdulatok megragadtak, testvére nyomdokait követve 2005-ben felvételizett az iskolába. A jó testi adottságokkal és ritmusérzékkel megáldott fiú a féléves vizsgák alkalmával mestereitől is szüntelen azt a visszajelzést kapta, hogy érdemes tovább folytatnia a balettet.

Az első évek nem bizonyultak könnyűnek: délelőtt táncpróbákra, estig tanórákra járt Gergő. Bele kellett szoknia a szakma megkövetelte precizitásba és szigorba. Alázatának, kitartásának köszönhetően a színpadot hamar magáénak érezte. De akkor kezdte el igazán élvezni a munkát, amikor már nemcsak lépéseket gyakorolt, hanem neves karaktereket megformálva ismert balettdarabokat táncolhatott.

Az Operaházban diáktársaival együtt rendszeresen ott ült a nézőtéren, és elleste a művészek mozdulatait, praktikáit. Igyekezett táncát az iskola falain kívül is csiszolni. Egyebek mellett részt vett a Wolfseggi Nemzetközi Tánckurzuson 2012-ben és a Pittsburghi Balettszínház Intenzív Nyári Kurzusán 2013-ban. Munkája meghozta gyümölcsét: a tehetséges ifjú első helyezést ért el a Golden Pointe Shoes Nemzetközi Balettversenyen.

A Magyar Állami Operaház kötelékébe a főiskola elvégzését követően, 2014-ben került. „Szinte ebben az intézményben cseperedtem fel. Hatévesen itt láttam először A diótörő című előadást." Sosem vágyódott el külföldi színházba. Éppen ellenkezőleg:

Egy év után megkapta első nagy szerepét: 2015. október 28-án debütált Siegfried hercegként A hattyúk tava balettelőadásban. Kifejezetten kedveli az erős érzelmi töltetű drámai darabokat (például a Mayerlinget vagy az Anyegint), mert teljes mértékben bele tud helyezkedni egy másik ember életébe. Spartacus megformálása nagy szerepálma. Mindig jönnek új feladatok, más kihívást jelentő alakítások, amelyek a balett-táncost szüntelen a mozdulatai tökéletesítésére sarkallják.

Nem is sejtenénk, mennyi munka rejlik az előadások mögött. Egy-egy darabra legalább egy hónapot készülnek a művészek. S gyakorta előfordul, hogy egyszerre több fellépésre gyakorolnak. A táncokban látható ugrások, forgások, emelések állandó trenírozást kívánnak meg. A kondíció megőrzése érdekében Gergő – a társulat tagjaihoz hasonlóan – napi rendszerességgel részt vesz a balettgyakorlatokon. „A legjobb, ha a művész sosem elégedett magával, mert akkor van helye a fejlődésnek. Még sok mindent látok, érzek a mozdulataimban, amelyet csiszolnom kell” – mondja kellő önkritikával.

Munkájában nehézség akad jócskán. Tavaly augusztusban például egy rossz mozdulat miatt bokaszalag-szakadása volt. Az otthon töltött lábadozási időt nehezen élte meg, vágyódott vissza a színpadra. Rá kell szánnia magát a korrigáló műtétre, mert még fiatal, és sokáig szeretne táncolni – mondja.

– Amikor a függöny elé kiszaladunk és meghajolunk egy darab végén, az leírhatatlan érzés. A közönség tetszését kifejező tapsvihar hajt engem leginkább – osztja meg velünk a művész.

Szenvedélyének sokat köszönhet, például a feleségét is. Felméry Lili balett-táncossal A diótörő című darabban szerepeltek először együtt. A munkakapcsolatukból hamar szerelem, majd házasság alakult, s nemrégiben megszületett kisfiuk, Bertalan. Szeret a párjával táncolni, és ha csak teheti, megnézi a fellépéseit.

– A balett emberi tartásra, fegyelemre, illemre tanít. Amikor bekerültem az Opera társulatának tagjai közé, és felhúztam olyan jelmezeket, amelyeket korábban neves szakmabeliek viseltek, beleborzongtam. Az ő szerepeiken nőttem fel. Amikor kiállok a színpadra, arra is gondolok, méltónak kell lennem az ő nevükhöz. Szerencsésnek érzem magam, hogy szívből szeretem, amit mindennap csinálok. A balett, a színház az életem.