Zsolnay-kerámiák bűvkörében élt

Tamásiban nevelkedett, majd az elektromérnök fiatalember 1956-ban, 23 éves korában Angliába távozott. Külföldi egyetemeken tanult tovább, idővel a műszaki képzettség mellé a tudományok mestere és a filozófia doktora fokozatokat is megszerezte. Mérnökként dolgozott, először Angliában, aztán az Egyesült Államokban, Pittsburghben. Nevéhez 78 amerikai szabadalom, ötvennél több szakmai publikáció és két könyv fűződik.

S mindeközben – ahogyan anyagi lehetőségei engedték – Zsolnay-tárgyakat gyűjtött, több mint négy évtizeden át. Egy Pittsburgh melletti városban rendezett aukción, 1974-ben vette az első Zsolnay-tárgyat: egy viszonylag egyszerű, magyaros díszítésű, Klein Ármin által tervezett korsót.

Gyugyi László a gyűjtemény kilencven százalékát külföldön, Európában és Amerikában vásárolta; ennek fő oka az, hogy a Zsolnay cég a legjobb darabjait hírnevének megteremtése és az exportpiac megszerzése érdekében külföldre küldte. Később a gyűjtőnek a szépség mellett fontossá vált, hogy a kollekció jellemezze a Zsolnay család emblematikus tagjai által meghatározott korszakokat, 1870-től a szecesszió végéig, kb. 1920-ig.

Gyugyi Lászlónak kezdettől fogva az volt a vágya, hogy a páratlan értéket képviselő Zsolnay-kollekció hozzáértő kezekbe és biztonságos helyre, közszemlére kerüljön, lehetőleg szülőhelyén. A Pécs vezetőivel kötött megállapodás alapján a város megvásárolta a nemzeti kincsek egyik felét, a másik felét pedig adományul kapta meg (akkor még 588 porcelánritkaságból állt a Gyugyi-gyűjtemény, napjainkban több mint 700 darab látható a tárlaton). Az egyedülálló darabok a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Sikorski-házban találtak új otthonra, 2010. szeptember 1-je óta láthatók – éppen ott, ahonnan több mint száz évvel korábban elindultak világhódító útjukra.

Gyugyi Lászlót tíz évvel ezelőtt Pécs, azelőtt pedig szülővárosa díszpolgárává választották. Személyét és tevékenységét osztatlan elismerés és tisztelet övezte. Nem felejtette el sem anyanyelvét, sem magyarságát; gyakori vendég volt Pécsett. Miként a Zsolnay-szerelem is öröknek bizonyult: haláláig szinte minden évben újabb kincsekkel gazdagította a páratlan gyűjteményt.

Az aranykor három nagy korszaka a következő: 1. A historizmus idejében keletkezett tárgyakra a természet motívumai jellemzők; egyébként a Zsolnay kisasszonyok kapták részfeladatul az ornamensek gyűjtését. Ezen időszak meghatározó tervezője Klein Ármin, akinek védjegyévé váltak a klasszicizáló, görög mitológiai alakok, a kora reneszánsz öltözékű figurák, az ónémet típusú portrék és a magyar „nép-életnek” jelenetei.

2. Az 1896-ban megünnepelt ezredik évfordulóra Zsolnay Vilmos új máztechnikát fejlesztett ki, amelyet „millenniumi technikának” nevezett el. A későbbiekben eozin néven csodált, színváltó, színjátszó mázféleségekkel jelent meg, amelyeken nemesfémek és drágakövek színe csillan meg (a szó a színét váltó hajnali ég görög istennőjének nevéből ered). Ehhez a periódushoz tartoznak az indiai, japán és kínai mintázatú műtárgyak is.

3. Vilmos halála után fia, Miklós vette át az irányítást; 1900–1921 között vezérszerepet töltött be a gyár történetében. Ő hívta Pécsre Rippl-Rónai Józsefet, Apáti Abt Sándort és a fiatal szecessziós gárda további tagjait. A szecessziós stílus megjelenését a korabeli magyar polgárság vegyes érzelmekkel fogadta, és az art deco, majd az első világháborút követő óriási változások miatt ezek a díszes edények gyorsan feledésbe merültek. Ráadásul a második világháborút követő évek szecessziós reneszánszából Magyarország kimaradt az akkori rendszer ellenséges álláspontja miatt.