A Kékvándor nyomában

Kékvándor címmel lélekbe markoló kiállítás látható a Magyar Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában Burger Barna képeiből. A tárlat rendezője, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – mindig hálásan emlékezve arra az önzetlen szakmai és emberi segítségre, amit az alapításakor, 2013-ban a fotográfustól kapott – régóta tervezett egy méltó kiállítást „a kiváló fotográfus és a jó barát tiszteletére”. Mintegy húsz albuma közül a választás a Magyar Természetjáró Szövetség gondozásában megjelent, Kékvándor – ösvények, utak, képek című könyvének fotó- és szöveganyagára esett, ráadásul éppen tíz évvel azután, hogy végigment az Országos Kéktúra útvonalán.

A kiállítás fontos részét képezik a szövegek. Burger Barna a túrán több tájegységen át gyalogolt barátjával és alkotótársával, Kőrösi Zoltánnal. A József Attila-díjas író és a fotográfus a természetről, a megtett útról közösen írta érzékeny szövegeit.

„Mindenki a saját Kéktúráját járja végig, a saját útvonalát alkotja meg. A saját túrádat gyalogolod végig, s ezzel alakítod magadat is… A mindennapos gyaloglás inkább józan mérsékletre és kitartásra tanít. A lassú élet bátorságára és szépségére. Gyalogolnod kell, hogy mindinkább megértsd: elindulni és úton lenni a cél, nem a megérkezés. A Kéktúrát nemcsak szeretni, de tisztelni is kell.”

A fizikai megterhelés nem jelentett újdonságot, 18 éves koráig az NB I-ben az Újpesti Dózsa színeiben futballozott. Végül mégsem az élsport mellett döntött. A Práter utcai fényképésziskolában tanult, későbbi pályájának alakulására nagy hatást gyakorolt Pólya Zoltán fotóművész, valamint Fényes Tamás fotográfus.

A katonaság után nehéz időszak következett, hogy eltartsa magát és családját, éjjel-nappali boltokban dolgozott eladóként, közben pedig folyamatosan fényképezett. Aztán egyszer csak felfedezték nem mindennapi képességeit, és 1992-ben már a Profil osztrák politikai magazin kelet-európai tudósítója lett, 1995-ben a Képes Európa képszerkesztőjeként dolgozott, majd ugyanebben az évben három társával megalapította a Fotográfia Art&Work Stúdiót. 2000-ben alapító cégvezetője volt a Fókusz-Pókusz fotóügynökségnek, megbízói között neves lapok szerepeltek.

„Rockenbauerék nyomában jártam (Ro­cken­bauer Pál rendezte a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot a Kéktúráról – a szerk.), de néha meg kellett szakítanom a vándorlást, s vissza kellett térnem a »polgári« életembe. Különös tapasztalat volt ez. Abban ugyanis már a zempléni hegyek között biztos voltam, hogy ott, a tú­rán­ olyan napokat élek, amilyeneket addig soha, de azt nem is sejtettem, hogy a Kéktúra az »otthoni« napjaimat is ennyire megváltoztatja majd. Ma pedig már úgy hiszem, ez volt a Kéktúra egyik legnagyobb ajándéka. Igen, az Utat akkor is viszed magaddal, ha közben vissza-visszatérsz az addigi életedbe. Illetve nem is a megszokott élet az már.”

Közel húsz könyve jelent meg – egyik személyes kedvencem a Magvető írótükör, melyben híres magyar írók szobájába nyerhetünk betekintést. A 61. Frankfurti Könyvvásár magyar standját 2009-ben Burger Barna kortárs magyar írókról készített portréi díszítették. Az írók futballválogatottjának aktív tagja volt, sportélményei kapcsán született az Írók mezben című kiállítása. 1993-ban lett Orbán Viktor protokollfotósa, 23 éven keresztül dokumentálta a miniszterelnök mindennapjait; 2010-ben jelent meg az Egy kampány krónikája című album.

A fotográfus Kéktúra-útja több mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott, keletről nyugatnak, heti két-három napot rászánva, alkalmanként 20 és 40 kilomé­ter közötti távolságokat teljesítve. A ki­­állítótér falain körbefut a Kéktúra teljes útvonala, a térben a Kékvándor által bejárt mind a 12 tájegység bemutatkozik. Csizek Gabriella kurátor a vándorlás alatt készült mintegy 40 ezer fotográfiából száz képet válogatott.

„Egyedül is jó. Megállni egy tisztáson, hallgatni a neszezéseket, madarakat és mindenféle vadakat, a leveleket, a fák lélegzését. Igen, nekem jó, ha a fák a tár­saim. Jó, ha befogadnak maguk közé. Nem gondolom máskülönben magamról, hogy jobban kedvelném a társaságnál a magányt. A beszélgetésnél miért szeretném jobban a hallgatást? Sőt, nem fontosabb semmi, mint a családom és a barátaim. De azért, ha a túráról van szó, akkor el kell mondanom, hogy semmi nincs ahhoz fogható, mint hajnalban egyedül megállni az erdőben, hallani a levelekről lecsöppenő vízcseppek koppanásait, a bokrok és az ágak nyújtózását, távoli, a levegő mozdulását. Hallani a csendet.”

Burger Barna hírneve túlnőtt Magyarország határain. Fényképeit New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben, Stuttgartban és Lipcsében is kiállították.

Betegségéről 2016-ban nyilatkozott először. A gyógyíthatatlan, izomsorvadással járó ALS tolószékbe kényszerítette. Úgy nyilatkozott erről, hogy miután elsiratták darabjaira hullott régi életüket és elhagyták az önsajnálatot, megtanultak arra koncentrálni, ami fontos, ami most van. Az életük az örök ma, a mindennapok megéléséről szólt a piliscsabai házban. 2017 februárjában, 52. születésnapja előtt három nappal halt meg.

„Aki gyalog jár, az tud emlékezni, hiszen folyton a földdel társalog. Aki gyalog jár, viszi magával az emlékeit, begyűjti, amerre halad. Megtanulja, hogyan lehet és kell lassan élni… Végigvándoroltam a Kéktúrát, és a haza, igenis, visszanézett rám. Sőt, visszanéz azóta is.”