LeBron James ismét kilép a közösségi médiából
nemzetisport.hu
Soha nem akart színész lenni, így nem lépett a szülei nyomdokába. A garázs-zenekarok hőskorában két banda frontembere is volt, majd húsz éven át számos könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. Szerzőként 2019-ben jelentkezett először, regényével mindjárt el is nyerte vele Az Év Gyermekkönyve díjat. Felnőtteknek szóló újabb történetei a Monarchia édenkertjében játszódnak. Huszti Gergely íróval beszélgettünk.
Kép: Huszti Gergely író. Fotó: Németh András Péter
– Milyen műfajba sorolná a Villa Abbázia és az Adria csillaga című köteteit? A lányregény megfelelő kategória hozzájuk?
– Nem kedvelem a zsánerkereteket, beszűkítik az értelmezési lehetőségeket, ráadásul a lányregény számomra valami csetlő-botló, tét nélküli romantikát sejtet, amitől elég távol állnak a könyveim. Erős, rátermett hősnőkről írok, akik kezükbe veszik a sorsukat, és gyakran szembemennek a kor (férfi uralta) trendjével. Ada az egyik első orvosnő, Hugonnai Vilma nyomdokain lépked, Dalma pedig egy családi trauma árnyékában igyekszik helytállni a két testvére helyett is. Történelmi, kosztümös regények ezek, tele valós női sorsokkal.
– A Monarchia édenkertjében játszódó köteteiben feltűnik egy különös természetű, hisztériásnak nyilvánított lány, valamint prostitúcióra kényszerített nőkről is szól, ami valóságos probléma volt abban az időben. Tényleg bármi megtörténhetett Abbáziában?
– Talán igen. Az ember minél többet kutat, annál jobban megérti Abbázia kulcsszerepét. Ez volt a XX. század elejének Ibizája, Dubaja, ha úgy tetszik, ahová az arisztokraták gyógyulni, a polgárok üdülni, a cselédek dolgozni jártak, miközben sokan fürdőházasság vagy csak egy kaland reményében utaztak ide a Monarchia szegleteiből. Gyarmat nélküli birodalom voltunk, minden egzotikum utáni vágyunkat a Tengermelléken éltük ki. Ráadásul, az akkori gyógyszállók nélkül ma apartmanok sem fogadnának bennünket, hiszen ekkor alakult ki a mai értelemben vett turizmus.
– Milyen kutató- és gyűjtőmunkát végezett a két regényhez?
– A könyvtárazás fontos, ha a szerző tényszerű és hiteles akar lenni, de két év alatt egy kisebb könyvtárnyi munka; naplók, levelezések, tényirodalom, rendőrségi jegyzőkönyvek, sőt, még orvosi statisztikák is felgyűltek otthon, vettem is egy külön polcot ezeknek. Lassan szűkös lesz a ház az Úrilányok az Adrián-könyvek miatt…
– Szüleivel sok nyáron át nyaraltak a mediterrán tengeren. Saját élményei is benne vannak a történetekben?
– Természetesen. A főhőseim szemtelenül fiatalok, muszáj volt előbányásznom magamból a gyerekkori vakációk képeit, hangulatait, figuráit és helyzeteit – hiszen ők is egyes szám első személyben, úgymond fülbe súgva mesélik el a történetet. Opatija, Hvar és Lovran mind szívemnek kedves hely, ahova immár a saját lányaimmal járunk vissza nyaranta, akik szintén megszerették ezt a szép vidéket.
– Édesapja, Huszti Péter és édesanyja, Piros Ildikó is színész. Felmerült valaha, hogy ön is erre a pályára lép?
– Szerencsére nem. Otthon sokszor hangzott el az az intelem, hogy „csak színész ne légy”. A színház természetesen része volt az én életemnek is, rengeteget tanultam a premierekből, amelyeket a Madách Színházban volt szerencsém látni szüleimmel, időközben a drámairodalmat is végigolvastam, és ezt íróként is kamatoztatom. Egy percig sem bánom, hogy így alakult, hiszen történetet mesélhetek, és ez számomra gazdagabb terep, mint a színészet, amihez pedig nem lettem volna elég kitartó.
– Mégis voltak művészi ambíciói, hiszen underground körökben ismert zenekarok frontembere is volt. Fontos állomása az életének?
– Ifjabb Sapszon Ferenc karnagy volt az első zenei mentorom hatesztendősen, és a kötelező zongora és karének mellett a könnyűzene és a jazz és izgatott. Később az USA-ban is végeztem a gimnáziumot, ahol egy big band gitárosa lehettem, Alexander Nagy vezetése alatt. Utána itthon „zenekaroztunk”, két zenekarnak is írtam zenei és szöveganyagot, jó barátságok, szerelmek szövődtek, rengeteg jó és rossz koncertélményt kaptunk a sorstól, egyszóval, ez a folyamat mentett meg attól, hogy nagyobb marhaságokat csináljak huszonévesen. Negyven lettem, amikor úgy éreztem, itt a szakaszhatár, már nem azok állnak odalent, akiknek eddig játszottunk.
– Hogyan került az irodalom körforgásába? Az elmúlt két évtizedben számos könyvkiadónál, köztük a Magvetőnél volt szerkesztő, legalább hatszáz alkotóval volt kapcsolatban. Ezekben az időkben gondolt arra, hogy jobb lenne íróként műveket létrehozni?
– Morcsányi Géza vett fel a Magvetőhöz, és elmondhatom, hogy a legjobbak között tölthettem a csikóéveimet. Tanulgattam a szerkesztést, a nemzetközi könyvvásárok világát, majd az Ulpius-ház kiadóban folytattam a munkát, ahol számos fiatal tehetség tűnt fel akkoriban.
Annyi szöveggel volt dolgom a szó legszorosabb értelmében, hogy ez elnyomta az a vágyat, hogy prózát írjak. Nem beszélve a találkozásokról, Salman Rushdie, Paulo Coelho, Orhan Pamuk, hogy csak párat említsek.
Ezen szerzők személyes, nekem szóló mondatai élénken élnek bennem a mai napig. El kellett távolodnom egy kicsit a napi szerkesztőségi munkától ahhoz, hogy meghalljam a saját hangom.
– Végül 2019-ben debütált íróként a Mesteralvók hajnala című könyvével, amivel elnyerte a HUBBY – Az Év Gyermekkönyve díjat, 2020-ban pedig jött a folytatás, a Mesteralvók viadala. Miért éppen az ifjúságot választotta célközönségnek?
– Egy véletlen folytán született meg ez a két kötet. Álmatlanságban szenvedtem, ami elég cudar dolog, még az életkedvét is elveszti az ember, így egy fiataloknak szóló videósorozat készítésével igyekeztem elütni az éjszakai órákat, amit amúgy is éberen töltöttem. Ez lett az Insomnia Akadémia, ami egy furcsa, kissé bizarr fantasyvilág, küldetéssel, különös lényekkel, szokatlan témákkal. Igazából ehhez szerettem volna utólag könyvet írni, de az akkori kiadóm kapacitált, hogy írjak hagyományos regényt. Így kezdődött, egyszerűen egy beszélgetés indította el, és egy számomra mai napig kedves történet kerekedett belőle. Az ifjúsági irodalom izgalmas terep, de én már az elején sejtettem, hogy tovább fogok lépni a korosztályom irányába. Meglátjuk, mit hoz még a jövő…
– Érdekes, hogy eddig sorozatokat írt, a Mesteralvókból és az Adriából is két-két kötet jelent meg. Tervezi trilógiává bővíteni ezeket?
– Ezek számomra befejezett történetek, nem szeretnék visszalépni beléjük. Egy könyv megírása nekem nyolc-kilenc hónap, és ha már két éve mesélek egy történetet, abba belefáradok, kell valami új, más, friss. Valószínűleg ideáig terjed a monotóniatűrésem. A trilógiát amúgy is sokszor erőltetett szerkezetnek tartom, amelyben a középső kötet a gyenge láncszem, így én azt kihagyom, a duológia jobban izgat. Fehér-fekete, bal-jobb, jin-jang. Amin most dolgozom, szintén egy múlt század eleji történet, de nem Abbázia, és nem is női főhős. Ez egy sármos bűnbandáról szól, és már most nagyon szeretem őket. Lehet, hogy végül két rész lesz belőle?
nemzetisport.hu
mindmegette.hu
life.hu
mandiner.hu
vaol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu