Világok, ha találkoznak

A techvállalkozó Vincent gazdag, sikeres, jóképű (Elon Musk francia kivitelben). De mégsem boldog. Erre akkor jön rá, amikor egy interjúban nekiszegezik a kérdést, és ettől kezdve pánikrohamok törnek rá. Aztán egy hegyi úton történt autóbaleset ideiglenesen megszakítja fékevesztett életvitelét. A természet mélyén, a modern világ elől elrejtőzve élő Pierre siet a segítségére, és kényszeredetten ugyan, de vendégül látja az otthonában.

A napokban bemutatott francia film, a Reggeli a hegyen – Éric Besnard rendezésében – tömörítve arról szól, hogy a két, egymástól gyökeresen különböző férfi találkozása felborítja a korábbi megszokott világukat. De azért van benne egy csavar, ami révén az alkotás ellép ettől a kedves sztereotíp idilltől…

Érdekes Vincent (Lambert Wilson) filmbeli alaphelyzete már csak azért is, mert a koronavírus-járvány óta szinte mindannyian tudjuk, milyen az, amikor egy külső tényező hatására hirtelen lelassul az életünk, és megállásra, pihenőre kényszerülünk, akár akaratunk ellenére is. Hirtelen sok mindent átértékelünk, és egészen más megvilágításban kezdjük látni az életünket, az addigi fontossági sorrendünket.

Elsőre látásra irigylésre méltó a mogorva hegyi medve Pierre (Grégory Gadebois) „vissza a természetbe!” életmódja a festői szépségű francia Alpokban. Aztán a történet előrehaladtával befurakszik az elménkbe a kérdés: vajon tényleg azt az életet éli, amit mélyen legbelül szeretne? A szinte remetelét a nyugodt elégedettség szimbóluma, vagy a lemondó, tesze-tosza beletörődésé?

A szögesen ellentétes értékeket képviselő férfiak mély őszinteséggel teli találkozása szerencsére számos helyzetkomikumot is rejt magában, elérzékenyülésünket meg-megtöri a nevetés – hála a két főszereplő nagyszerű színészi játékának.

És attól, hogy korántsem fekete-fehér karakterek találkoztak. Az idegesítő, nyomulós üzletember és a vonakodó hegyi remete – egyik rosszabb, mint a másik, egy idő után mégis valahogy a szívünkhöz nőnek mindketten.