Nagy Imre nem kért kegyelmet

Az 1930-as évek legelején Kozma Lajos, a kor neves építésze tervezte azt a Bauhaus stílusban épült, kétszintes kis villát a budai Orsó utcában, amelybe 1949. november 2-án költözött be Nagy Imre (akkor az Országgyűlés elnöke) és felesége, Égető Mária. A kerti kis házban a politikus özvegy édesanyja kapott helyet. Szinte napra pontosan hét évig volt ez az otthonuk, mindvégig lakbért fizettek a számukra kiutalt, állami tulajdonú épület használatáért. Nagy Imre vidéki emberként pont egy ilyen csöndes, nyugalmas helyre vágyott a korábbi, Parlamenthez közeli, Kossuth téri lakásból.

E házban írta jelentős tanulmányait és nevezetes 1953-as reform kormányprogramját, 1955-ös politikai és közéleti eltávolíttatása után pedig a rendszerkritikáit. Akaratán kívül tekintélyes alakja lett az ellenzéknek, titokban terjesztett írásaiban erőteljesen bírálta a sztálinista rendszert, a személyi kultuszt és diktatúrát, síkra szállt a nemzeti függetlenségért, az ország katonai tömbökön kívüli státuszáért.

Közismert Nagy Imre szerepvállalása a forradalomban, amelyet koncepciós perrel, majd halálos ítélettel (1958. június 16.) és teljes vagyonelkobzással torolt meg a hatalom. Romániai deportálásából hazatérő felesége nem költözhetett vissza otthonába, és édesanyjának is el kellett hagynia a kerti lakot. Ezután az állami kezelésű ingatlan a diplomáciai testület tagjainak rendelkezésére állt egészen az 1990-es évek elejéig.

„Innen, ebből a házból indult el október 23-án este a Parlamentbe Nagy Imre, hogy az őt váró százezres tömeghez szóljon, majd miniszterelnökként megpróbálja sikerre vinni a forradalom ügyét. A november 4-i szovjet intervenciót megelőzően itt töltötte szabad emberként utolsó éjszakáját Magyarországon. Ez a ház – a magyar történelem része. A haladás, a függetlenség, a megpróbáltatások, az igaz eszmék és az eszmékhez hű emberek legyőzhetetlenségének szimbóluma. Nagy Imrének és a forradalom valamennyi mártírjának június 16-i, ünnepélyes és felejthetetlen temetése után javasolnám: legyen az Orsó utca 43.-ból Nagy Imre Emlékház – a magyar forradalom miniszterelnökének és 1956 ügyének zarándokhelye.”

Az idézett sorok 1989 júniusában jelentek meg a párizsi Irodalmi Újságban az ott élő '56-os emigráns újságíró, Méray Tibor tollából. Az emlékház létrejöttének ügyét segítendő 1989 nyarán Nagy Imre leánya, Nagy Erzsébet és barátai létrehozták a Nagy Imre Alapítványt. A Magyar Köztársaság valamennyi kormánya anyagilag támogatta a kezdeményezést, így az emlékház 2002-ben megnyílhatott a nagyközönség számára. Éppen ötven évvel Nagy Imre miniszterelnök kivégzése után, 2008-ban pedig unokája, Jánosi Katalin kezdeményezésére és szervezésében az emlékházat közpénzből teljesen felújították Rajk László építész tervei és Mink András forgatókönyve alapján.

Különösen nehéz feladat hárult anno az alkotókra, merthogy Nagy Imréék otthonából a vagyonelkobzást követően mindent széthordtak. Sajnos máig nem ismert, hogy hová került a ház szinte teljes berendezése, az egykori lakók értékes hanglemezgyűjteménye vagy a pályakezdő fiatal képzőművészektől vásárolt képek. Valamikor 1959 kora tavaszán Nagy Imre özvegye és lánya lehetőséget kapott arra, hogy bemehessenek a lepecsételt házba és rendőri jelenlét mellett összeszedjenek ruhákat, apró személyes tárgyakat és családi fényképeket. A házban készült színes képeket Nagy Imre saját fényképezőgépével rögzítette, ugyanis kedvelt hobbija volt a fényképezés, hagyatékában több tárgy is emlékeztet erre a szenvedélyére.

A földszinti kiállítóterem előterében Erich Lessing neves osztrák fotóművésznek Nagy Imréről 1956 augusztusában, a ház ajtajában készült életnagyságúra nagyított felvétele fogadja a látogatót. Az alagsori vetítőteremben a látogatók az 1956-os forradalomról szóló, Forró ősz című díjnyertes dokumentumfilmet (Kóthy Judit és Topits Judit alkotását) tekinthetik meg. A felvezető lépcső falain '56-os fényképek és újságok címoldalai láthatóak, valamint egy eredeti zászló.

A kiállítótér falain az egykori családi otthont idéző reliefek közt Nagy Imre magyar, német, orosz nyelvű kézírásainak rekonstrukciói szerepelnek, a vitrinekben a házigazda tulajdonát képező és egyéb korabeli tárgyak. Az interaktív vetítőasztalokon, tablókon és kivetítőkön követhető többek között a mártír élete és utóélete, az 1956-os forradalom és szabadságharc világpolitikai előzményei, magyarországi történései (napra lebontva, Budapesten és vidéken), a megtorlás drámai eseményei (itthon és a környező államokban), valamint az események hatása. Fényképek, korabeli filmrészletek, dokumentumok, választhatóan magyar és angol szöveggel. A télikert falán az 1989-es események: az exhumálás és a nagy temetés fényképei szerepelnek.

Az emeleten a mártír miniszterelnök egykori dolgozószobájának rekonstrukciója látható. Jelentős házi könyvtára a letartóztatását követően elkallódott, leszámítva néhány szép darabot, amelyeket özvegye és lánya mentett meg az enyészettől – ilyenek a díszes kötésű Arany-, Mikszáth- és Petőfi-kötetek és néhány saját maga által írott könyve (Agrárproblémák, A magyar parasztság helyzete). A korabeli rádióból Nagy Imrének a perben, az utolsó szó jogán elmondott, megrázó erejű szavai hallgathatók meg:

„Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.”