Beliczay-dráma öt színben

1. szín: Belép a piacra az alapító Imre

A sikertörténet az 1820-as évekből indult, amikor az ifjú Beliczay Imre a nyarat Keszthelyen, a mézeskalács-készítő sógoráéknál töltötte. Besegített a munkába, amit annyira megszeretett, hogy lelkész édesapja kívánsága ellenére nem tért vissza gimnáziumi ta­nul­má­nyai­hoz, helyette inasnak állt, hogy kitanulja a mézeskalács és a viaszgyertya készítésének mesterségét. Hogy miért pont ezt a kettőt? Annak idején szinte elválaszthatatlan volt egymástól a két szakma, mivel maguk pergették a mézeskalácstésztához szükséges mézet, közben nagy mennyiségű viasz keletkezett, ami gyertyaként született újjá.

Imre a vándorévek alatt a legjobb szakemberektől tanult, majd mesterként az 1830-as évek elején Pesten saját műhelyt nyitott a Király utcában. Csakhogy ezt az 1838-as nagy pesti árvíz elvitte, a sütöde ezt követően a Kismező (ma Csányi) utcába költözött át. Maga faragta ütőfái Imre különös művészi tehetségéről árulkodnak (az ütőfa az a faforma, amivel annak idején a mézeskalácsok mintáját adták).

Üzletét újból felvirágoztatta, emellett nemesként aktív közéleti szerepet is vállalt. Létrehozta az első önálló pesti mézeskalácsos ­céhet, ahol hamarosan főcéhmester lett. A családi történetek szerint Kossuthhoz és Deákhoz személyes barátság is fűzte, részt vett az ­1848-as szabadságharcban, ami miatt évekig tartó bujdosásra kényszerült.

Hiába ért el a piac csúcsára a Beliczay márka, a XIX. század közepétől új kihívások edzették a családot. Kezdett elterjedni a cukorrépából készült cukor, ami ­lassan felváltotta a mézet. Továbbá a különféle új világítási módok mellett a viasz is egyre kevésbé bizonyult kelendő árucikknek. ­Imrét a magánéletében is számos tragédia sújtotta: háromszor nősült, és a feleségeit mind eltemette. Épp abban az évben halt meg (1872), amikor eltörölték a céhes rendszert.

2. szín: Béla találmánya a bevételek élére tör

Maga az alapító vonta be, majd avatta mesterré a fiát. Béla vezetése alatt a kisüzem fénykorát élte. A szalalkáli és a sütőpor elterjedésével új tésztatípus jelent meg a mézes iparágban, ezenkívül az ütőfák egyre inkább kimentek a divatból, és a formára kiszúrt, írókázott, mázazott szívek, huszárok, babák váltak menővé.

A gyertyagyártás is változott, a sztearin megjelenése kiszorította a viaszból készült darabokat. Béla nem esett kétségbe: feltalált egy speciális viaszos padlóápoló szert, ami olyan remek bevételi forrásnak bizonyult, hogy 1886-ban jórészt ebből a pénzből épült szintén a Csányi utcában a család kétemeletes bérháza, ahol Beliczayék otthona és műhelye is helyet kapott. A 10-15 főt foglalkoztató üzemben a dolgozók együtt ettek a tulajdonosokkal, többükkel ráadásul együtt is laktak.

Az I. világháborút követő gazdasági válságot a Beliczay család is megérezte. A Tanácsköztársaság idején elszenvedtek egy rövid államosítást, majd Trianon után a felvidéki, erdélyi területek elcsatolásával odavesztek a jól kiépített méhészkapcsolatok, nehézkessé vált a beszerzés. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a cégvezető 1920-ban váratlanul meghalt.

3. szín: Mélység után magasságba

Béla a vállalkozást fiára akarta hagyni, de Endre jobban szeretett volna mérnöki végzettségével ­kezdeni valamit, mintsem a kéz­műves­mes­terséget kitanulni. A fiú­nak a családi feljegyzések szerint mentális zavarai is voltak, így leginkább lánytestvérei, Etelka és ­Mária vezették a cé­­get. A nehéz gazdasági helyzetben és a magas infláció miatt a vállalkozás eladósodott, végül Endre öngyilkos lett. A cég teljes átalakításának és a családi összefogásnak köszönhetően azonban újra felvirágzott a Beliczay-műhely, a harmincas évekre Budapest egyedüli méz- és viaszkereskedőivé nőtték ki ma­gukat.

4. szín: Az állam bekebelezte a családi üzemet

A negyedik generáció tagját, Lászlót 1936-ban jegyezték be a cégbe, akivel az utolsó fénykor szökkent szárba a Beliczay-legendáriumban. A sokféle töltött, mártott, írókázott és ütött mézeskalács, teakenyér, édes perec, gyümölcskenyér, nugátszelet mellett továbbra is forgalmaztak gyertyákat és padlóbeeresztőt is.

Bár a cég és a család szerencsésen átvészelte a II. világháborút, a műhely az államosítást nem ­kerülhette el: 1949-ben a több mint százéves múlttal bíró családi üzem betagozódott az állami cukrászati gyárak rendszerébe. László komoly szaktudására viszont a szocia­lizmus idején is szükség volt, ­méhészeti szervezeteknek és mézes tésztát gyártó vállalatoknak lett a tanácsadója. 1960-ban a Műszaki Könyvkiadónál megjelent, A méz ipari feldolgozása – Mézes süte­mények című könyvében ­családja évszázados tudását tette közzé.

5. szín: Közszemlére került a híres hagyaték

A Beliczay-hagyaték egy része páratlan módon maradt fenn. A művészi ütőfák egy részét és a céhes emlékek egyes darabjait­ maguk a családtagok adták a Magyar Néprajzi Múzeumnak, az Iparművészeti Múzeumba is kerültek a míves darabokból, de legnagyobb számban (74 ütőfa és 20 viaszforma) a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma őrzi őket – ez utóbbi most először mutatja be az érdeklődőknek.

A kiállítás végigvezet a mézeskalács történetén is. A tárlat legszebb darabjai a régi, díszesen faragott mintázóeszközök; közöttük látható néhány feketére perzselt darab, amit szó szerint a lángok közül mentettek ki a korabeli muzeológusok, amikor az államosítás alatt megpróbálták eltüzelni ezeket. Beliczay Erzsébet a család ötödik generációjának tagja; a családi mézeskalácsreceptről a látogatók az ő kézírásával készült másolatot vihetnek haza.