Bibliai történetek az év kiállításán

A Vízvári László piarista pap tanár, valamint két képzőművész barátja, Koós Iván és Balogh Beatrix által alapított Aurora (később Astra) művészegyüttesről nyáron lapunkban is írtunk, felidézve a szabályzatban is kitűzött célt: „Szép emberi életet akarunk, ahogy Isten elképzelte.” A bábok univerzumán keresztül együtt fedeztük fel a komolyzenei művek, a szépirodalmi alkotások, a népmesék, a legendák és a cirkusz világát. Akkor – helyhiány miatt – nem esett szó a bábegyüttes, a vallás és a politikai rendszer viszonylatáról.

Amikor 1954-ben Vízvári László megalapította az Aurora együttest, a kommunista kultúrpolitika irányításával és támogatásával több mint ezer amatőr bábcsoport működött az országban. A kultúrházak és a gyárak saját bábcsoportokat hoztak létre, az amatőrök szabadidejükben próbálták és adták elő a propagandadarabokat. Ezek a bábcsoportok tiszavirág-életűnek bizonyultak, és az agitációs célokat szolgáló bábmozgalom hamar kifulladt.

Vízvári László azonban úgy tudta működtetni bábegyüttesét, hogy a játékosok örömmel vettek részt benne, pedig ők is munkaidő után, szabadidejükben találkoztak, és a fellépésekért nem kaptak díjazást. A titok nyitja Vízvári László személyiségében, pedagógiai érzékében és a bábjáték iránti elkötelezettségében keresendő. A kulturális vezetés elismerte munkáját, és pap tanársága ellenére hagyták működni a bábcsoportját, de vallási témákat nem dolgozhattak fel.

Ebben hozott változást a rendszerváltás. Két mű született, melyek egyben az együttes utolsó bemutatói is voltak: a Példabeszédek és a Fiú születik. „Sokáig nem mertem vallásos témát bábbal előadni. Féltem, hogy az erős stilizálás, a megszokott karikírozás miatt­ a szent téma félrecsúszik – nyilatkozta a 2003-ban elhunyt rendező anno a Magyar Piarista Diákszövetségnek. – A Példabeszédek, valamint a Fiú születik című, középkori misztériumjátékokból és a lövetei betlehemesből összeállított szövegű, zenés előadást itthon is, külföldön is templomokban játsszuk. A mobil főoltárt félretéve, a tabernákulum előtt, tehát a »Szerző« jelenlétében, nemcsak szövegesen, hanem képileg, zenével és tánccal is megjelenítjük az evangéliumot. Mindenhol nagy figyelemmel kísérték és hosszasan megtapsolták. Íme, a bábjáték is alkalmas lehet az evangélium hirdetésére!”

E két előadásban végre lehetőség nyílt arra, hogy Vízvári László papi hivatásáról, keresztény hitéről valljon a bábok nyelvén. Hiszen életét is így élte le: bábosként, a Szentírás szellemében.