Hegedűk bűvkörében

A budai várbeli mesés épület kiállítótermének vitrinjeiben 28 hegedű és két brácsa kapott helyet, a képernyőn pedig egy hangszer készülését követhetik végig az érdeklődők. A hangszerek leginkább a Stradivari-modellekhez állnak közel, miközben Temesvári Péter saját ízlésvilágára és kézjegyére utaló jellegzetességeket viselnek magukon. A kiállított munkák között vannak többek között Guarneri, Bergonzi és Paolo Castello ihlette hangszerek; különlegességnek számít a piskóta formájú két hegedű, főleg az 5 húros quinton, valamint a miniatűr hegedű (kontrasztként nagytestvére, a brácsa szomszédságában).

Miért éppen a Stradivari-hegedűk a világ legjobbjai? Holott az olaszországi Cremonában, a hangszerkészítők híres utcájában a XVII–XVIII. században mellette alkottak más neves családok is.

– Ma úgy mondanánk: Antonio Stradivari nagyon jó marketinggel bírt. Posztókereskedő édesapja bejáratos volt a főúri kastélyokba, ahol „reklámkampányt” folytatott a fia érdekében – magyarázza Temesvári Péter. – Akkoriban nagyon megbecsülték a kézzel készült dolgokat, és Stradivari mester a segédeivel együtt 94 éves koráig folyamatosan kiváló minőséget produkált. Becslések szerint több mint 1100 hangszert készített; ma ezekből úgy 650 van meg, mintegy 50 tökéletesen egyben.

Tárlatvezetőnket gyerekként édesapja vitte el Cseri Kálmánhoz (aki egyébként baptista pap is volt), nála három évig tanulta inasként a vonós-pengetős hangszerjavító mesterség csínját-bínját. A katonaság után ismereteit Sáránszky Pál aranykoszorús hegedűkészítő mesternél tökéletesítette, végül maga is mestervizsgát tett. Rajtuk kívül rengeteget tanult a cigány zenészektől: jól képzett muzsikusok ők, olyan belső hangigénnyel, hogy addig nem hagyták békén, amíg a hangszer úgy meg nem szólalt, ahogy kívánták, mélyebb hangtónussal, nyitottabban, zengőbben.

Temesvári Péter a mai napig hangszereket készít és tanítványai­nak továbbadja tudományát, de nyugdíjasként a javítást, restaurálást már abbahagyta. A restaurálási munkái közül a legjelentősebb a magyar állam tulajdonát képező Joseph Guarnerius del Gesu hegedű.

– A Zeneakadémián és a Müpá­ban mindig folyt a hátamon a víz, annyira izgultam, hogyan szól majd a hangszerem a többiekkel együtt. Mert a megrendelő hiába fizeti ki az árát és viszi el a hegedűt, amíg a készítő él, addig az az ő hangszere lesz. Mint a képzőművészetben: szinte mindegy, ki a festmény tulajdonosa, de az számon van tartva, hogy Munkácsy festette.

Napjainkra a tömeggyártás által a hangszer is olcsóbban és nagy tételben előállítható termék lett. A különbség? Míg a mesterhangszerekre a csodálatos, felülmúlhatatlan jelzőket használják, addig a tömegcikkeknél gyakran arra panaszkodnak, hogy recseg, bent szól. De az is az igazsághoz tartozik, hogy egy jól eltalált gyári hangszer is tud úgy szólni, mint egy rosszul elkészített „mester”-hegedű.

– A hegedűhang nagyon nagy részben a hegedűstől függ. Nem mindegy, hogy egy kezdő tanuló vagy, mondjuk, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Baráti Kristóf hegedűművész kezébe adjuk. Merthogy nem maga a hegedű a hang, hanem a hegedűs, aki megálmodja a hangkaraktert a kezével. Aki a vonókezeléssel, vibrátóival addig dolgozik rajta, amíg azt hallja, amit szeretne. Ezt a folyamatot segíti – és néha gátolja – a hangszer.

Minden mester más ütemben dolgozik, ő három-négy hónap alatt készít el egy új hegedűt. Sablon nélkül, szabadon dolgozik. A klasszikus hegedűnél a doboz, a nyak, a csiga, a kávarendszer habos jávorfából készül, míg a legjobb rezonáns egy bizonyos fajta fenyő. A fa legalább öt-tíz évet szárad a műhelyben, mielőtt felhasználja – az a biztos, akkor már nem vetemedik, nem görbül, nincs benne feszültség.

Temesvári Péter eddig mintegy 100 hegedűt, 25-30 brácsát és 15-20 csellót készített, ezek külföldön Kanadától Japánig számos országban tulajdonosra találtak. Mindhárom fia tanult zenét, de a mesterséget nem viszik tovább. Ez cseppet sem bántja, az a fontosabb, hogy olyan pályát találtak maguknak, ami boldoggá teszi őket.

– A mesterem, Sáránszky Pál nyolcvanéves korában egyszer csak ráborult a gyalupadra. Szívinfarktus. Valahogy én is így képzelem el. Mert a hegedűkészítést nem lehet abbahagyni. Amikor először nála jártam a műhelyében, a pult mellett vitrinben az egyik hegedűje állt. A mai napig előttem van, sosem láttam annál szebbet.