Hetedhét határon át

Balogh Boglárkát több mint huszonöt éve ismerem. Még középiskolába járt, amikor először találkoztunk Nyíregyházán, s annak is már közel húsz esztendeje, hogy egyetemi tanulmányai végeztével elment Angliába, ahol konyhalányból öt év alatt főséf lett, és mindemellett kitűnően megtanult angolul. A világhálón keresztül ismerték meg egymást az akkor Costa Ricán élő Arya Serrával – édesapja olasz, édesanyja kanadai, ő maga Indiában született, de Uruguayban nőtt fel –, akivel aztán összeházasodtak, s ma együtt járják a világot. De nemcsak kettesben, hanem pici kora óta velük van Sámi – Sámuel – is, aki március­ban lesz ötéves, és minden érdekli. Édesanyja neki ajánlja a most megjelent könyvét.

Nekem pedig eszembe jut az az írás, melyet – talán 2009-ben – először olvastam tőle, s amely mindjárt szíven ütött. Egy kislányról, illetve a kettejük kapcsolatáról szól, akivel Böjte Csaba dévai árvaházában – ahol a szerző önkéntesként vállalt munkát – nagyon megszerették egymást. Az ott töltött hétköznapok és e kapcsolat története folytatódott A belém fagyott tenger című naplóregényben, amely Balogh Boglárka első könyveként 2010-ben jelent meg a Püski Kiadónál.

Következett 2013-ban a Love Commando az indiai becsületgyilkosságok hiteles történetével (Libri Kiadó), majd 2018-ban az Ezerarcú Föld, amely nyolc év utazásait foglalja egybe (Scolar Kiadó), 2021-ben az Európa kulturális fesztiváljait bemutató Bakancslista (amely ugyancsak a Scolar Kiadónál jelent meg), és 2022-ben Az orrszarvúk hajnala (kiadója a Xantus Alapítvány). Közben Boglárka a Szabad Föld munkatársa lett, írásai évek óta kedvelt olvasmányai lapunknak. Emellett a National Geog­ra­phic Magyarország szerzője is, aki családjával nyírpazonyi házukból időről időre új kalandokra indul a világ egzotikus tájaira, többnyire olyan helyekre, ahová kevesen jutunk el.

E kíváncsisággal és tudásvággyal teli, lélektől áthatott utazások nyomán született meg immár a hatodik könyve, amely egy új sorozat, a Földmesék első köteteként a Prím-Film Bt. gondozásában látott napvilágot, A sárkány gerince – Bolygónk különös kincsei nyomában címmel. A történetek színhelye Marokkó, Kína, Olaszország, Srí Lanka, Kambodzsa, Thaiföld, Borneó, Mexikó, India, és nem utolsósorban Magyarország, a könyv mottója pedig egy David Atten­borough-idézet: „A bolygónk nem azért van, hogy az ember kedve szerint játszadozzon vele. A rózsák és a liliomok nem a mi tulajdonaink. Az, hogy hatalmunkban áll tönkretenni őket, nem jelenti azt, hogy jogunk is van hozzá.”

Hogy világunkon sajnos van mit félteni, azt Balogh Boglárka írásai és kötetének fényképei egyaránt megerősítik. Eltűnőben lévő kultúrák és kihalófélben lévő állatok nyomába eredve az embert keresi, aki küzd a megmentésükért. Megismerhetjük Kína pandáinak védelmezőit és teraszos hegyi rizsföldjeinek, „a sárkány gerincének” parasztjait, egy kambodzsai lótuszfarm lakóit, a thaiföldi úszófalu, Koh Panyee családjait vagy a szintén Thaiföldön élő Leket, az „elefántsuttogót”, Ladumin Duramant, az orvvadászból lett borneói vadvédőt, képzeletben együtt merülünk a szerzővel a Csendes-óceán barátságos delfinjei közé Mexikó partjainál, s csak nézzük a képet, melyen Ezron, a szelíd gambiai óriáspatkány ül a vállán, akit aknakeresésre képeztek ki Tanzániában…

Minden korosztálynak élmény lehet ez a személyes hangon és nagy láttatóerővel megírt, remek fotókkal illusztrált könyv. Érdemes az egyes fejezetek után meg-megállni, s gondolkozni, merre tartunk mi, emberek. Talán ezzel is tudunk tenni valamit az utánunk jövőkért – Sámiért és minden életért.