Kultúra
A Nemzeti Táncszínházban mutatja be legújabb, válasz/út című kortárs táncelőadását a Duna Táncműhely január 11-én – tájékoztatta a Nemzeti Táncszínház az MTI-t.
Kép: A kortárs táncelőadás bemutatója január 11-én lesz
A kortárs táncelőadás az élet egyszerűsítésének, a letisztultabb és tartalmasabb lét elérésének kérdéseit járja körül. Üzenete mindenkit megszólít: hogyan vetkőzhetjük le a felesleges kliséket és berögződéseket, amelyek akadályozzák az előrehaladást? Hogyan érhetjük el, hogy életünket ne csak illúziókra, hanem tudatos döntésekre építsük? – írták a közleményben.
A beharangozó szerint a Duna Táncműhely ezúttal is különleges műhelymunkával alkotta meg az előadást.
A társulat tagjai a magyar néptáncot tánctechnikaként használva, sajátos mozgásnyelvükkel egyedülállóan modern, mégis gyökereiben tradicionális élményt teremtenek
– írták.
A Duna Táncműhely, a produkciókra szerveződő műhelytípusú munka jegyében, rendszeresen hív meg vendégkoreográfusokat, akiknek alkotói világa közel áll a társulat művészeti megközelítéséhez, a néptánc ihlette kortárs tánchoz.
A most bemutatásra kerülő produkció rendezője és koreográfusa Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa.
A közlemény szerint a színpadon Nagy Katica, Soltész Luca, Bollók Ákos és Oláh Balázs táncművészek keltik életre a darab gondolatiságát, az előadás zenéjét Gera Gábor szerezte.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu